„Jöjj! Aki csak hallja, az is mondja: Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön!” Jel 22,8–21
8 Én, János, hallottam és láttam ezeket, és amikor hallottam és láttam, leborultam az angyal lába előtt, hogy imádjam őt, aki megmutatta nekem ezeket. 9 De ő így szólt hozzám: Vigyázz, ne tedd, mert szolgatársad vagyok neked és testvéreidnek, a prófétáknak és azoknak, akik megtartják e könyv igéit: Istent imádd! 10 És így szólt hozzám: Ne pecsételd le e könyv prófétai igéit, mert az idő közel van. 11 Aki gonosz, legyen gonosz ezután is, és aki bűntől szennyes, legyen szennyes ezután is, de aki igaz, cselekedjék igazságot ezután is, és aki szent, legyen szent ezután is! 12 Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. 13 Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. 14 Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba. 15 Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot. 16 Én, Jézus, küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag. 17 A Lélek és a menyasszony így szól: Jöjj! Aki csak hallja, az is mondja: Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen! 18 Én bizonyságot teszek mindenkinek, aki a prófécia eme könyvének beszédeit hallja: Ha valaki hozzátesz ezekhez, arra Isten azokat a csapásokat bocsátja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben; 19 ha pedig valaki elvesz e prófétai könyv igéiből, attól Isten elveszi az osztályrészét az élet fájából, a szent városból és mindabból, ami meg van írva ebben a könyvben. 20 Így szól az, aki ezekről bizonyságot tesz: Bizony, hamar eljövök. Ámen. Jöjj, Uram Jézus! 21 Az Úr Jézus kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen.
Bibliaolvasó Kalauz – R. F. Márta igemagyarázata
Van-e annál nagyobb vigasztalás, mint ami ebben a néhány versben elhangzik? A lepra világnapján eszembe jut, hogy megszámlálhatatlanul sok, hitre jutott, korábbi leprabeteg bizonyossága is ez. E világon ki lehet rekeszteni, meg lehet bélyegezni őket, megfosztani alapvető jogaiktól, de hallják már a megismert Jézus hívását: „Jöjj! Aki csak hallja, az is mondja: Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” (17).
RÉ 27 MRÉ 27
„…Ezékiás király arcát a fal felé fordítva imádkozott…” Ézsaiás 38
1 Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. Ézsaiás próféta, Ámóc fia elment hozzá, és ezt mondta neki: Így szól az Úr: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben! 2 Ezékiás erre arcát a fal felé fordítva imádkozott az Úrhoz, 3 és ezt mondta: Ó, Uram, ne feledkezz meg arról, hogy én híven és tiszta szívvel jártam a színed előtt, és azt tettem, amit jónak látsz! És Ezékiás keservesen sírt. 4 Ekkor így szólt az Úr igéje Ézsaiáshoz: 5 Menj, és mondd meg Ezékiásnak: Így szól az Úr, ősatyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam, hogy könnyeztél. Ezért megtoldom napjaidat még tizenöt évvel. 6 Asszíria királyának a kezéből pedig kiszabadítalak téged meg ezt a várost, és pajzsa leszek ennek a városnak. 7 Ez lesz annak a jele, hogy teljesíti az Úr azt az igét, amelyet kijelentett: 8 visszatérítem az árnyékot tíz fokkal Áház napóráján, azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt. És visszatért a napórán az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt. 9 Ezékiásnak, Júda királyának a följegyzése abból az időből, amikor beteg volt, de fölgyógyult betegségéből: 10 Már azt gondoltam, hogy életem delén kell átmennem a holtak hazájának kapuin, megfosztva még hátralévő éveimtől. 11 Azt gondoltam, hogy nem látom többé az Urat az élők földjén, nem láthatok többé embert a világ lakói között. 12 Hajlékomat lebontják, mint a pásztorok sátrát, megfosztanak tőle. Összetekeri életemet, mint takács a kész vásznat, elvágja az Úr életem fonalát; még egy nap talán, de aztán az éjjel biztosan végez velem! 13 Reggelig igyekeztem megnyugodni, de úgy törte össze minden csontomat, mint az oroszlán; még egy nap talán, de aztán az éjjel biztosan végez velem! 14 Csipogtam, mint a fecske vagy a rigó, úgy nyögtem, mint a galamb. Szemeim bágyadtan néztek a magasba: Uram, szenvedek, segíts rajtam! 15 Mit szóljak? Hiszen amit megmondott, azt tette velem. Messze elkerül az álom lelkem keserűségére. 16 Uram, az éltet mindenkit, és engem is az éltet, hogy te majd megerősítesz és meggyógyítasz engem! 17 Bizony, javamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé vetetted minden vétkemet. 18 Mert nem a holtak hazájában magasztalnak téged, nem a halottak dicsőítenek, akik már leszálltak a sírba, hűségedben nem reménykedhetnek. 19 Az élő, csak az élő magasztalhat téged, akárcsak én most. Az apák tanítják fiaiknak, hogy te hűséges vagy. 20 Megszabadított engem az Úr, pengessük hát a lantot az Úr házában egész életünkben! 21 Ézsaiás azután ezt mondta: Hozzatok egy csomó préselt fügét, tegyétek rá a kelevényre, és életben fog maradni. 22 Ekkor kérdezte Ezékiás: Mi lesz a jele, hogy fölmehetek az Úr házába?
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(2) „…Ezékiás király arcát a fal felé fordítva imádkozott…” (Ézsaiás 38)
– Jeruzsálem szorongatott helyzete és a felelős vezető halálos betegsége között lehet kapcsolat. A felelős vezető mindent megtesz, szüntelenül imádkozik, folyvást aggódik azokért, akiket az Úr Isten rábízott. A felelős vezető nem magának él: igyekszik híven, tisztán élni, mindent megtenni, amit az Úr rábízott, Istennek kedvesen (3). Egy túlterhelt, vagy szorongatott helyzetben, időszakban azonban az erőtlen test megadja magát, és megbetegszik.
– Olyan jó azonban tudni, hogy itt sem csupán a „pszichoszomatikus” történésről van szó, hanem Isten rendeléséről, aki mindenek Ura, élet és halál Ura, és az általa elküldött nép és elhívott felelős vezetők Ura. Nem egy testi-lelki törvényszerűségnek vagyunk kiszolgáltatva. Ezek ugyan érvényesülnek, de akkor és úgy, amikor az Isten azt elrendeli. Isten figyelmeztette Ezékiás királyt, de adott még neki tizenöt évet, hogy bölcsebben kormányozzon, és magára is legyen tekintettel (4–8).
– Nekem is megtanította az Úr: nincs „majd”. Ne alapozzunk arra a hamis reménye, hogy most megszakadok a terhek alatt, de majd a könnyebb időszakokban, majd a szolgálat után, majd a nyugdíjban pótlom az elmaradtakat, a szeretteim felé való mérhetetlen tartozásaimat. Nincs „majd”! „Most” van, ma van, még akkor is, ha reménységgel tekintünk a holnapra.
*
– Ezékiás király imádkozott. Imádsága nem szokványos.
– A fal felé fordult a király: ez nemcsak a kedvetlenség, a szomorúság, a kimerültség jele; hanem annak kifejezése is, hogy senki ne nézzen már bele az arcába, a bajába; senki ne vájkáljon benne: mert ez most csakis Isten és az ő ügye (2).
– Ezékiás király keservesen sírva imádkozott (3). Ebben az imádságban nincsenek kegyes sablonok. Ezékiás megvallja félelmeit, testi-lelki gyötrelmeit, keserűségét (13–15).
– Ezékiás imádsága kimondja a földi élethez való ragaszkodását (16), hiszen ő még fiatal (10–11). Ezékiás őszintén szól a halál titkáról, rettenetéről (18–20), amelyet a szép költői képek sem enyhítenek (12–13), és csak fokozzák a földi élethez való ragaszkodást. Mi, mai hívők, az örök élet krisztusi reménységének bizonyosságában már nem merünk beszélni arról, amit itt Ezékiás megfogalmazott. Pedig kellene!
– Ezékiás király imádsága, mint minden hitben elmondott imádság, az Isten színe előtt hangzik el, ezért szent, áldott, Istennek kedves. Ezékiás kiönti a szívét az Úr előtt, és tudja, hogy javára válik a keserűség (17), még akkor is ha meg kell halnia. Ezt Ezékiás az isteni kijelentés akkori szintjén tudta megfogalmazni: itt és odaát is az Úrban leszünk; pengetjük majd a lantot az Úr házában, életünk minden napján (20).