„Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet." Lk 4,1–13
1 Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott 2 negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de azok elmúltával megéhezett. 3 Az ördög pedig így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré. 4 Jézus így válaszolt neki: Meg van írva, hogy „nem csak kenyérrel él az ember". 5 Ezután felvitte őt az ördög, megmutatta neki a földkerekség minden országát egy szempillantás alatt, 6 és ezt mondta neki: Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. 7 Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez. 8 Jézus így válaszolt neki: Meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj." 9 Ezután elvitte őt az ördög Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: Ha Isten Fia vagy, vesd le innen magad, 10 mert meg van írva: „Megparancsolja angyalainak, hogy őrizzenek téged, 11 és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben." 12 Jézus így válaszolt neki: Megmondatott: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet." 13 Amikor mindezek a kísértések véget értek, eltávozott tőle az ördög egy időre.
Mindhárom kísértés arra szolgál, nehogy Jézus elvállalja valóságos ember voltát, az evvel járó szenvedést, végső fokon pedig a megváltó halált. Éhes? Használja isteni erejét, és lakjon jól. Fordítson hátat Isten akaratának – ezt jelenti leborulni az ördög előtt – és természetfölötti erejét felhasználva rövid idő alatt ő lehet a világ ura. Nem kell észrevétlenül és alázatosan járnia, egy merész ugrással azonnal ismertséget és népszerűséget szerezhet. Jézus azonban Isten parancsát akarja követni, a Szentírás szavával utasítja el az ördögöt akkor is, amikor az egy hamisan idézett igével próbálkozik.
RÉ 338 MRÉ 339
„Menjetek ki Babilonból…” Ézsaiás 48
1 Halljátok meg ezt, Jákób háza, akiket Izráelről neveztek el, és akik Júdától származtok, akik az Úr nevére esküsztök, és Izráel Istenét emlegetitek, de nem híven és nem igazán! 2 A szent városról nevezik magukat, és Izráel Istenére támaszkodnak, akinek Seregek Ura a neve. 3 A korábbiakat már régen kijelentettem, az én számból jöttek ki, én hirdettem azokat. Hirtelen véghezvittem, bekövetkeztek. 4 Tudom, hogy makacs vagy, vasból vannak nyakadban az inak, a homlokod pedig érc, 5 ezért jelentettem ki neked már régen, mielőtt bekövetkezett, már meghirdettem, nehogy azt mondhasd: Bálványom tette ezt, bálványszobrom parancsára történt. 6 Te hallottad és láthattad mindezt, és mégsem tanúskodtál róla! De mostantól fogva új dolgokat hirdetek neked, rejtett dolgokat, melyekről még nem tudsz. 7 Most teremtem őket, nem pedig régen, ezelőtt nem hallottatok róluk; nem mondhatod, hogy tudtál róluk. 8 Nem hallottad, nem is tudtad, sohasem volt nyitva a füled. Tudtam én, hogy milyen hűtlen vagy, születésed óta hitszegőnek hívnak. 9 Csak nevemért tűrtem ilyen sokáig, dicsőségemért fékeztem magam, és nem pusztítottalak el. 10 De megolvasztottalak, mint az ezüstöt, a nyomorúság kohójában próbára tettelek. 11 Önmagamért, önmagamért cselekszem, hogy engedhetném, hogy gyalázzanak? Nem adom másnak dicsőségemet! 12 Hallgass rám, Jákób! Izráel, akit elhívtam! Én vagyok az első, az utolsó is én vagyok! 13 Hiszen az én kezem vetett alapot a földnek, az én jobbom feszítette ki az eget. Ha szólítom őket, mind előállnak. 14 Gyűljetek össze mind, és hallgassatok ide! Ki mondta meg közülük azt, hogy akit az Úr szeret, az hajtja végre akaratát Babilonban, és az szerez érvényt hatalmának a káldeusok között?! 15 Én, én mondtam meg, aztán el is hívtam; vezetem őt, hogy útján sikerrel járjon. 16 Jöjjetek ide hozzám, halljátok meg ezt! Régen sem beszéltem rejtélyesen, és mióta ez történik, én jelen vagyok. Most pedig az én Uram, az Úr elküldött engem, és lelkét adta nekem. 17 Ezt mondja az Úr, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az Úr vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell. 18 Bárcsak figyeltél volna parancsaimra! Akkor folyamként áradna rád a jólét, a tenger hullámaihoz hasonlóan az igazság. 19 Annyi utódod lenne, mint tenger partján a homok, méhed gyümölcse annyi, mint a homokszemek: Nevét nem törölnék ki, és nem veszne ki előlem. 20 Menjetek ki Babilonból, fussatok ki a káldeusok közül! Ujjongó hangon mondjátok el, hirdessétek és terjesszétek a föld határáig! Mondjátok: Megváltotta az Úr szolgáját, Jákóbot! 21 Nem szomjaznak, amíg a pusztán át vezeti őket. A kősziklából vizet fakaszt nekik, megnyitja a kősziklát, és víz ömlik belőle. 22 A bűnösöknek nincs békességük! – mondja az Úr.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(20) „Menjetek ki Babilonból…” (Ézsaiás 48)
Most egyes pontokon nem tudunk finomkodni a magyarázatban.
– Babilon egyszerre konkrét történelmi valóság és szimbólum (20). Babilon a mindenkori istentelen hatalmat jelenti, amelynek mindig adott az éppen aktuális megjelenési formája, „kicsiben és világméretekben” egyaránt. Babilon legnagyobb bűne: önmaga istenítése; ebből következik büszkesége és önzése. Aki istentelen, az bálványisteneket imád. A legnagyobb bálvány: saját magunk. A mindenkori „Babilon” bűne Isten népének üldözésében is testet ölt, a bárkivel szemben elkövetett, bármiféle durva bánásmódok mellett… Babilon még mindig létezik. Isten, Babilon felett kimondott ítélete végérvényes; Jézus Krisztusban pedig ténylegesen végrehajtott ítélet; noha még tart a haláltusa.
– Jeruzsálem, a szent város is egyszerre konkrét város (2), és annál sokkal több: Isten országának megvalósulása és kiteljesedése (21); az igazság (18), a békesség (22); a jólét és jóllét (18) öröme. Jeruzsálem városa Isten üdvözítő jelenléte, amely Jézus Krisztusban már eljött, az Úr visszajövetelével pedig maradéktalanul kiteljesedik.
– Isten könyörül népén, kivezeti őket Babilonból Jeruzsálembe. Micsoda kegyelem ez, hiszen Isten népe folyton engedetlen, minden intés és megtartó szeretet ellenére is (1–11). Az Úr azonban saját dicsősége védelmében könyörül népén (12–15), mert nem engedheti fenntartani azt a látszatot, mintha végérvényesen a mindenkori „Babilon” irányítaná ezt a világot (11). Ezért Isten elküldi népéért – és népén keresztül a világért (20) – az Ő szolgáját, akit Lelkével ruházott fel (16), aki által megváltja „javíthatatlanul pocsék” életünket.
– Mi itt örökké „Babilonban” raboskodunk, onnan soha ki nem jutunk. A megváltás az a totális isteni cselekvés, mint amikor az eszméletlenné összevert és tehetetlen embert irgalommal összeszedik a pocsolyából, és megtisztító, gyógyító kezek életre segítik. Aki üdvösségesen újjászületett, az nem érzi jól magát itt, mert ebben a világban soha nincsenek tiszta helyzetek. Képmutatóan hazug, aki mást állít. Menjünk ki „Babilonból”?! (20) Hogyan? Ezért inkább könyörögjünk: Jöjj, Urunk, Jézus Krisztus! (Jelenések 22,20)