„...és megkérdezték tőle: Mondd meg nekünk, milyen hatalommal cselekszed ezeket,” Lk 20,1–8
1 Történt az egyik napon, amikor a templomban tanította a népet, és hirdette az evangéliumot, hogy odaléptek a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt, 2 és megkérdezték tőle: Mondd meg nekünk, milyen hatalommal cselekszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a hatalmat? 3 Ő pedig így válaszolt nekik: Én is kérdezek tőletek valamit, mondjátok meg nekem: 4 Vajon János keresztsége mennyből való volt-e vagy emberektől? 5 Ők pedig így tanakodtak egymás között: Ha azt mondjuk, mennyből, azt fogja mondani: Akkor miért nem hittetek neki? 6 Ha pedig azt mondjuk, emberektől, az egész nép megkövez minket, mert meg van győződve arról, hogy János próféta volt. 7 Ezért azt felelték neki, hogy nem tudják, honnan való. 8 Erre Jézus így szólt hozzájuk: Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket.
Bibliaolvasó Kalauz – Végh Miklós igemagyarázata
A templomtisztítással Jézus mint Úr lép be abba a körbe, amit a főpapok saját felségterületüknek vélnek. Ezért kérdezik, hogy milyen hatalommal cselekszi ezeket (2). Jézust a szívedbe fogadni nem érzelmi kérdés. Ő belép a „felségterületedre”, beleszól a legbelsőbb ügyeidbe. Teszi ezt igéje által, és sokszor a hívő közösségen keresztül is. Mit teszel ilyenkor? Felháborodsz? Figyelmen kívül hagyod a szavát? Vagy alázattal hozzá igazítod az életedet?
RÉ 130 MRÉ 130
„Ha nincs kijelentés, elvadul a nép…” Példabeszédek 29
1 Aki a fenyítés ellenére is nyakas marad, hirtelen gyógyíthatatlanul összetörik. 2 Ha az igazak jutnak hatalomra, örül a nép, de ha a bűnösök uralkodnak, nyög a nép. 3 Aki szereti a bölcsességet, örömet szerez apjának, de aki paráznákkal barátkozik, elpazarolja vagyonát. 4 Igazsággal tartja fenn országát a király, de ha ajándékot fogad el, romba dönti azt. 5 Aki hízeleg felebarátjának, hálót vet annak lába elé. 6 A gonosz embert csapdába juttatja vétke, az igaz pedig ujjongva örül. 7 Az igaz megérti a nincstelenek ügyét, a bűnös azonban nem tudja megérteni. 8 Az öntelt emberek fellázítják a várost, a bölcsek pedig lecsillapítják a haragot. 9 A bölcs ember vitatkozik az ostobával, az pedig hol háborog, hol nevet: nem marad nyugton. 10 A vérszomjas emberek gyűlölik a feddhetetlent, a becsületesek pedig gondoskodnak róla. 11 Egész indulatát szabadjára ereszti az ostoba, de a bölcs végül is lecsendesíti. 12 Ha az uralkodó hallgat a hazug beszédre, minden szolgája bűnössé válik. 13 A szegény és a zsarnok egymás mellett élnek, de mindkettő az Úrtól kapta a szeme világát. 14 Ha a király igazságosan ítéli a nincsteleneket, trónja mindvégig szilárdan áll. 15 A bot és a fenyítés bölccsé tesz, de a kényeztetett gyermek szégyent hoz anyjára. 16 Sok ott a bűn, ahol sok a bűnös, de az igazak meglátják azok bukását. 17 Fegyelmezd fiadat, akkor nyugodt lehetsz felőle, sőt örömöt találsz benne. 18 Ha nincs kijelentés, elvadul a nép, de boldog lesz, ha megfogadja a tanítást. 19 Puszta szóból nem okul a szolga, még ha megérti, akkor sem ad rá semmit. 20 Láttál-e már elhamarkodott beszédű embert? Több reményt fűzhetsz az ostobához, mint hozzá. 21 Aki gyermekkorától fogva kényezteti szolgáját, a végén nem bír vele. 22 A haragos ember viszályt szít, az indulatos ember sok bűnt követ el. 23 Megalázza kevélysége az embert, az alázatos lelkűt pedig tisztelet övezi. 24 Aki a tolvajjal tart, önmaga ellensége, és az is, aki átkozódást hall, de nem jelenti. 25 Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál. 26 Sokan igyekeznek az uralkodó elé, pedig az Úr szolgáltat igazságot az embernek. 27 Utálják az igazak az álnok embert, a bűnös meg a helyes úton járót utálja.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(18) „Ha nincs kijelentés, elvadul a nép…” (Példabeszédek 29)
– Tényleg „vadulunk”! Ez a „vadulás” mindenhol tapasztalható: a bürokrácia embertelen rengetegében, az „elektronikus világ” irányításában, a feladatok végtelen sorában és könyörtelenségében, az emberi kapcsolatokban. Ez a „vadulás” ott feszül minden türelmetlenségben, durvaságban, önzően hajthatatlan és sebnyalogató sértettségben… Ez a „vadulás” önző, nem tud foglalkozni a másikkal, nincs benne részvét. Ez a „vadulás” a világ szegény oldalának jólétet, elégtételt, igazságot követelő „vadulását” is jelenti.
– A „vadulás” azonban tünet. Hiszen ahol nincs kijelentés; ahol nincs jelen az élő Isten szava, Igéje, üzenete; ahol nincs jelen az élő Isten megváltó szeretete; ahol nincs Jézus Krisztusba vetett hit: ott elvadulunk. A vallás is megvadít. Jézus Krisztusba vetett hit kell! Isten kijelentése a megváltó Jézus Krisztus!
– Csak akkor van esélyünk túlélni a „vadállati” természetünket – mielőtt még újra halálosan egymásnak esünk –, ha megfogadjuk az Úr tanítását, ha megragadjuk Isten kijelentését, és az abban közölt krisztusi kegyelmet. Így folytatódik az igevers második sora is. A vadállat elejt és megzabál másokat, másokból él, de egyszer maga is elhullik és dögevők martaléka lesz. Isten kijelentése figyelmeztet bennünket ember voltunkra. Isten, Jézus Krisztusban elénk állította az igaz embert, az Ő eredeti gondolata szerint (János 19,5). Jézus Krisztus nemcsak hirdette a szelíd szeretetet, hanem cselekedte is azt, egészen megváltó haláláig (Máté 5,5). Mert a szelíd szeretet vége, ebben a világban: halál. A szelíd szeretettel visszaélnek. Jézus Krisztus azonban feltámadott a halálból! (Lukács 24,34) Isten Fiaként hirdeti ma is a feltámadott Úr, hogy nincs más megoldás: csakis a hívő, szelíd, alázatos, megelégedett élet (Máté 11,29). A feltámadott Úr erre váltott meg bennünket. Ez az élet az újjászületés ajándéka. Ez a szelídség nem ostobaság. Ez a szelídség nem enged semmiféle durvaságnak. Ma sem.