„Isten hozta napvilágra szolgáid bűnét” 1Móz 44
1 Azután József ezt parancsolta háza felügyelőjének: Töltsd meg ezeknek az embereknek a zsákjait élelemmel, amennyit csak el bírnak vinni, de mindegyiknek a pénzét tedd a zsákja szájába! 2 Serlegemet, az ezüst serleget pedig tedd a legkisebbik zsákjának a szájába gabonája árával együtt! Ő pedig úgy tett, ahogyan József meghagyta neki. 3 Reggel, amikor világos lett, útra bocsátották az embereket szamaraikkal együtt. 4 Kimentek a városból, de még nem jártak messze, amikor József azt mondta háza felügyelőjének: Indulj, eredj azoknak az embereknek a nyomába! Ha utolérted őket, ezt mondd nekik: Miért fizettetek rosszal a jóért? 5 Hiszen ez az, amiből inni szokott az uram, sőt jósolni is ebből szokott! Gonosz dolgot cselekedtetek! 6 Amikor utolérte őket, el is mondta nekik mindezeket. 7 Ők azonban ezt felelték neki: Miért mond az én uram ilyeneket? Távol legyen szolgáidtól, hogy ilyesmit tegyenek! 8 Hiszen azt a pénzt is visszahoztuk neked Kánaán földjéről, amit zsákjaink szájában találtunk. Hogyan loptunk volna hát urad házából ezüstöt vagy aranyat?! 9 Az, akinél megtalálják szolgáid közül, haljon meg, mi magunk pedig az én uram rabszolgái leszünk. 10 Ő ezt mondta: Legyen hát úgy, ahogyan mondtátok! De csak az lesz a rabszolgám, akinél megtalálják, ti szabadok maradtok. 11 Erre mindegyikük sietve lerakta zsákját a földre, és kinyitotta a zsákját. 12 Ő pedig végigkutatta azokat: a legidősebbnél kezdte, és a legkisebbnél végezte. Végül a serleg Benjámin zsákjából került elő. 13 Akkor ezek megszaggatták felsőruhájukat, majd mindnyájan fölrakodtak a szamarukra, és visszatértek a városba. 14 Amikor Júda és testvérei bementek József házába, ő még otthon volt. Földre borultak előtte, 15 József pedig ezt mondta nekik: Hogy csinálhattatok ilyet? Hát nem tudjátok, hogy a magamfajta ember jósolni is szokott? 16 Júda így felelt: Mit mondjunk az én uramnak? Mit szóljunk, és mivel igazoljuk magunkat? Isten hozta napvilágra szolgáid bűnét. Most már rabszolgái vagyunk az én uramnak mi is, meg az is, akinél a serleget megtalálták. 17 De ő ezt mondta: Távol legyen tőlem, hogy ezt tegyem! Csak az lesz a rabszolgám, akinél a serleget megtalálták, ti pedig menjetek el apátokhoz békességgel! 18 Ekkor Júda odalépett hozzá, és ezt mondta: Kérlek, uram, hadd szóljon egy szót hozzád, uramhoz a te szolgád, és ne indulj haragra a te szolgád ellen, hiszen olyan vagy te, mint a fáraó! 19 Amikor az én uram ezt kérdezte szolgáitól: Van-e apátok vagy testvéretek, 20 akkor mi azt feleltük az én uramnak: Van még nekünk egy öreg apánk és egy kisebbik gyermeke, aki öregkorában született neki. Ennek a bátyja meghalt, és mivel ő egyedül maradt meg az anyjától, azért szereti őt az apja. 21 Te ezt mondtad szolgáidnak: Hozzátok el őt hozzám, hadd lássam saját szememmel! 22 Mi azt feleltük az én uramnak: Nem hagyhatja el az a fiú az apját, mert ha elhagyja, meghal az apja. 23 Te akkor ezt mondtad szolgáidnak: Ha a legkisebb öcsétek nem jön el veletek, ne kerüljetek többé a szemem elé! 24 Mi elmentünk apánkhoz, a te szolgádhoz, és elmondtuk neki az én uram beszédét. 25 Mikor aztán apánk azt mondta, hogy vásároljunk megint egy kis élelmet, 26 mi azt feleltük: Nem mehetünk. Csak akkor megyünk el, ha velünk lesz a legkisebb testvérünk is, mert nem kerülhetünk annak az embernek a szeme elé, ha a legkisebb testvérünk nem lesz velünk. 27 Akkor apám, a te szolgád ezt mondta nekünk: Ti is tudjátok, hogy csak két fiút szült nekem a feleségem. 28 Az egyik elment tőlem, és én azt gondoltam: Biztosan vadállat tépte szét, nem is láttam viszont mindmáig. 29 Ha ezt is elviszitek tőlem, és szerencsétlenség éri, akkor ősz fejemet a bánat miatt a holtak hazájába juttatjátok! 30 Ha most úgy térek vissza apámhoz, a te szolgádhoz, hogy nincs velünk ez a fiú, akihez lelkéből ragaszkodik, 31 és ha meglátja, hogy nincs meg a fiú, akkor meghal, és szolgáid a bánat miatt juttatják apánknak, a te szolgádnak ősz fejét a holtak hazájába. 32 De szolgád így vállalt kezességet apámnál ezért a fiúért: Ha nem hozom vissza hozzád, egész életemben viseljem vétkem terhét apám előtt! 33 Ezért hadd maradjon itt a te szolgád e fiú helyett uram rabszolgájaként, ez a fiú pedig menjen el testvéreivel! 34 Mert hogyan mehetnék el apámhoz, ha ez a fiú nincs velem? Nem akarom látni azt a bajt, ami apámat érné!
Bibliaolvasó Kalauz – Tarr Kálmán igemagyarázata
„Isten hozta napvilágra szolgáid bűnét" (16). Most már a testvérek és szószólójuk, Júda sem akarnak mellébeszélni, tudják, hogy eljött az igazság pillanata, amelyet csak Istennek lehet tulajdonítani. Ne féljünk a kegyelmes Istennek megvallani mindazt, ami félrevitte, félreviszi az életünket, és súlyosan megbántotta felebarátainkat.
RÉ 262 MRÉ 396
„…valamennyien ettek és jóllaktak…” Máté 14,13-21
13 Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül. Amikor meghallotta ezt a sokaság, gyalog követte őt a városokból. 14 Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket. 15 Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és ezt mondták: Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak. 16 Jézus azonban ezt mondta nekik: Nem kell elmenniük: ti adjatok nekik enni! 17 Ők így válaszoltak: Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk. 18 Ő pedig ezt mondta: Hozzátok nekem ide azokat! 19 Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, azután vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. 20 Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral. 21 Aki pedig evett, mintegy ötezer férfi volt, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(20) „…valamennyien ettek és jóllaktak…” (Máté 14,13–21)
ÖTEZER EMBER MEGVENDÉGELÉSE.
– 1. Jézus is gyakran megállt egyedül az Atya előtt (13). Ő, akit betöltött a Szentlélek, mennyei erővel, mégis folyamatosan elkérte azt. Ha Jézus Krisztusnak szüksége volt erre, mennyivel inkább szükséges ez nekünk, akik gyarlók és erőtlenek vagyunk. Ahhoz, hogy más emberekkel áldottan találkozhassunk, először az Úrral kell találkoznunk. A testvérek áldott közössége is először a belső szoba csendjében kezdődik, egyedül az Úrral. Isten az embert önmaga és a másik ember számára teremtette. Az ember legnagyobb nyomorúsága azonban az, hogy kiszakadt az Istennel való éltető közösségből, és ezáltal a másik ember is gyakran terhes „feladattá” lett számára: szeretni, bátorítani, segíteni, gyámolítani, gondozni, elhordozni, elszenvedni, formálni a másik embert… Ebben mi gyakran elfáradunk, kimerülünk; halálosan elfárasztva egymást. Ezért egyedül kell lennünk egy kicsit, magunkban az Úrral, hogy újra erőt gyűjtsünk egymáshoz.
– 2. Jézust nem hagyták egyedül, nem hagyták békén. Ő azonban megváltó erejével, szeretetével, türelmével megszánta, meggyógyította és megetette az éhes és beteg sokaságot (14). Jézusnál kifogyhatatlan volt a mennyei gazdagság tárháza, amely még a keveset is „jóllakásig” eléggé formálta; olyannyira, hogy még „maradt” is (19–21). Ez egy csoda, mennyei jel, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó.
– 3. Mi ilyen csodákra nem vagyunk képesek. Mi, az Úr nélkül, az élet nagy problémáival kapcsolatban tehetetlenek vagyunk: legyen az testi, vagy lelki éhség; testi, vagy lelki kín és betegség; nem is beszélve a halálról (16–17).
– 4. De ez a jel hirdeti, hogy hit által még nagyobb csoda adatik nekünk: a kevésben meglátni a sokat, a megelégedés lelkületével. Vegyük észre: közöttünk még a legszegényebbnek is annyija van, hogy több, mint elég, és még marad is belőle másoknak (20). Ezzel a lelkülettel még ma is megoldhatnánk a világban éhezők nyomorúságát. A hit az, amely jól tartja az ember lelkét, életét is; amelyet pedig semmilyen e-világi kenyér és hal nem tud jóllakatni. Fogjuk meg amink van, vigyük Jézus Krisztus elé (18), tekintsünk mi is az égre, mondjunk áldást, éljünk vele és adjuk tovább másoknak. Közben Isten majd cselekszi a csodát (19).