„aki megsegít téged, …aki megáld téged…” 1Móz 49
1 Jákób hívatta fiait, és ezt mondta: Gyűljetek össze, hadd mondjam el, mi történik veletek majd egykor! 2 Gyűljetek egybe, hallgassatok meg, Jákób fiai! Hallgassatok atyátokra, Izráelre! 3 Rúben, te vagy elsőszülöttem, erősségem, férfierőm első termése: kiváltképpen hatalmas, kiváltképpen erős. 4 Kiáradtál, mint a víz, nem maradsz az első, mert atyád ágyába léptél, akkor meggyaláztál, nyoszolyámba léptél. 5 Simeon és Lévi testvérek, fegyvereik erőszak eszközei. 6 Társaságukba ne menj, lelkem, gyülekezetükkel ne egyesülj, dicsőségem! Mert embert öltek haragjukban, kedvtelésükben bikát bénítottak. 7 Átkozott haragjuk, mert vad, és dühük, mert hajthatatlan. Szétosztom őket Jákóbban, elszélesztem Izráelben. 8 Júda, téged magasztalnak testvéreid. Kezed ellenségeid nyakára teszed, leborulnak előtted atyádnak fiai. 9 Fiatal oroszlán vagy, Júda, prédától lettél naggyá, fiam! Lehevert, elnyújtózott, mint a hím vagy a nőstény oroszlán – ki merné fölzavarni?! 10 Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Síló, akinek engednek a népek. 11 Szőlőtőhöz köti ki szamarát, nemes tőkéhez szamárcsikóját. Ruháját borban mossa, köntösét a szőlő vérében. 12 Szemei bornál ragyogóbbak, fogai tejnél fehérebbek. 13 Zebulon a tengerpart felé lakik, a hajók kikötője felé, hátával Szidónra támaszkodik. 14 Issakár nagy csontú szamár, az aklok között heverész. 15 De látva, mily jó a nyugalom, és milyen szép a föld, teher alá hajtja vállát, és robotoló szolgává lesz. 16 Dán ítéli a maga népét, mint Izráel bármely törzse. 17 Dán kígyó lesz az úton, vipera az ösvényen, a ló csüdjébe harap, és lovasa hanyatt esik. 18 Szabadításodra várok, Uram! 19 Gádot martalócok marják, de ő a sarkukba mar! 20 Ásér kenyere kövér, királyi csemegéket kínál. 21 Naftáli gyors lábú szarvasünő, szép szavakat hallat. 22 Termő fa ága József, termő fa ága forrás mellett, ágai átnyúlnak a kőfalon. 23 Ezért keserítik, nyilazzák, kergetik az íjászok. 24 De íja nem remeg, izmos kezei fürgén járnak, hisz Jákób Erőssége tartja a kezét, Izráel pásztora, kősziklája, 25 atyád Istene, aki megsegít téged, a Mindenható, aki megáld téged az ég áldásával felülről, a lent elterülő mélység áldásaival, az emlők és anyaméh áldásaival. 26 Atyád áldásai erősebbek az örök hegyek áldásainál, az örök halmok gyönyörűségénél; szálljanak József fejére, a testvérei között megszentelt fejére! 27 Benjámin ragadozó farkas, reggel zsákmányt eszik, este prédát oszt. 28 Ez Izráel tizenkét törzse. Ezt mondta el nekik apjuk, amikor megáldotta őket; mindegyiket a ráillő áldással áldotta meg. 29 Azután parancsot adott nekik, és ezt mondta: Ha majd elődeim mellé kerülök, atyáim mellé temessetek a hettita Efrón mezején levő barlangba! 30 Abba a barlangba, amely Kánaán földjén van Mamréval szemben a makpélai mezőn, amelyet Ábrahám vett meg a mezővel együtt a hettita Efróntól sírhelynek való birtokul. 31 Oda temették el Ábrahámot és feleségét, Sárát, oda temették el Izsákot és feleségét, Rebekát, oda temettem el Leát is. 32 A hettitáktól megvett tulajdon az a mező és a rajta levő barlang. 33 Miután Jákób mindezeket meghagyta fiainak, felhúzta lábait az ágyra, azután elhunyt, és elődei mellé került.
Bibliaolvasó kalauz – Zsengellér József igemagy.
Az atyai áldás az Ószövetség embere számára sorsformáló jelentőségű. Végignézve a testvérek törzseinek történetét, visszaköszönnek az események. Vajon a sorsunk így van megírva, nem tehetünk érte vagy ellene? Ám ha részleteiben is megnézzük, látható, hogy nem a teljes történet, csak a törzsek sorsának bizonyos részletei jelennek itt meg. Az egyéni döntések előbb vagy utóbb befolyásolják az élettörténet alakulását. Bárhogy is van, az Istenhez forduló, Krisztust kereső ember mindig átéli jelenlétét, „aki megsegít téged, ...aki megáld téged..." (25).
RÉ 193 MRÉ 169
„…nehogy kidőljenek útközben.” Máté 15,29–39
29 Jézus azután eltávozott onnan, elment a Galileai-tenger mellé, felment a hegyre, és ott leült. 30 Nagy sokaság ment hozzá, és bénákat, nyomorékokat, vakokat, némákat és sok más beteget vittek magukkal. Ezeket Jézus lába elé tették, ő pedig meggyógyította őket. 31 A sokaság pedig csodálkozott, amikor látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok egészségesek lesznek, a bénák járnak, a vakok pedig látnak, és dicsőítette Izráel Istenét. 32 Jézus ekkor odahívta tanítványait, és így szólt: Szánakozom a sokaságon, mert már három napja velem vannak, és nincs mit enniük; éhesen pedig nem akarom őket elbocsátani, nehogy kidőljenek az úton. 33 Tanítványai így válaszoltak: Honnan volna itt a pusztában annyi kenyerünk, hogy jóllakassunk ekkora sokaságot? 34 Jézus megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Ők így feleltek: Hét, és egy kevés halunk. 35 Miután megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, 36 vette a hét kenyeret és a halakat, hálát adva megtörte, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. 37 Mindnyájan ettek és jóllaktak, azután hét kosarat szedtek tele a maradék darabokkal. 38 Akik pedig ettek, négyezren voltak férfiak, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva. 39 Ezek után Jézus elbocsátotta a sokaságot, beszállt a hajóba, és lement Magadán vidékére.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(32) „…nehogy kidőljenek útközben.” (Máté 15,29–39)
NÉGYEZER EMBER MEGVENDÉGELÉSE.
– 1. Elfáradnak a legkülönbek is (Ézsaiás 40,30). Egy határon túl kidőlünk (32). Nincs mindenre erőnk! Jézus Krisztusban mindenre van erőnk (Filippi 4,4), amire Ő megbíz bennünket, és amihez Ő – aki ismeri Istentől kapott „kereteinket” – erőt is ad nekünk. De az emberi lehetőségek végesek: kidőlünk sokféle nyomorúságban, betegségben (30), kidőlünk éhségben és szomjúságban, testi és lelki gyengeségben, kimerültségben (32). Kell az alvás, kell a pihenés, kell a testi, lelki, hitbéli táplálkozás, kell a feltöltődés, hogy méltó hűséggel bírjuk addig, ameddig az Úr kirendelte.
– 2. Jézus Krisztus szánakozik „dülöngélő”, „instabil” életünkön. Lehetne sorolni, hányféleképpen dülöngél az életünk, és hogy mi mindent jelent ez a kifejezés ránk nézve… Jézus Krisztus szánakozik azon, amivé lett az életünk: „a pusztában” küzdünk, éhezünk, szomjazunk, a magunk erejében bízva kidőlünk, megbetegszünk, meghalunk (32). Ő szánakozik tanítványai tehetetlenségén, mert nem tudják jóllakatni az éhes sokaságot (33). Jézus azonban nemcsak szánakozik; hanem megszán, isteni hatalmával cselekszik, segít, megoldást és szabadulást ad; majd értünk maghalva és feltámadva megvált, azaz végérvényesen megszabadít bennünket (15,14–38).
– 3. Jézus Krisztus nem enged végleg „kidőlni” minket! A sokaság csodálkozik a sok beteg meggyógyításán, a sok, kimerülten „dülöngélő” ember megelégítésén, ezért dicsőítették a menny Istenét (31). Ők észrevehették a csodát, és dicsérhették ezért az ajándékozó Urat! Mi ennél is sokkal többért magasztalhatjuk az Urat; hiszen ha Ő „itt” már nem segít meg, ha „itt” már enged „kidőlni”, mi akkor is dicsérjük Őt; mert örökkévaló, maradandó gyógyulásunk és megelégítésünk van, amelyben már soha nem betegszünk meg és soha nem éhezünk meg…