„Én, az Úr, itt vagyok az országban. Így teszek különbséget az én népem és a te néped között.” 2Móz 7,26–8,28
26 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Menj be a fáraóhoz, és ezt mondd neki: Így szól az Úr: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! 27 Mert ha nem akarod elbocsátani, akkor én békákkal verem meg országod egész területét. 28 Békák hemzsegnek a Nílusban, majd kijönnek belőle, és bemennek a házadba, a hálószobádba, az ágyadba, udvari embereid házába, néped közé, a kemencékbe és a sütőteknőkbe. 29 Rád másznak majd a békák meg népedre és udvari embereidre. 8,1 Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak, hogy nyújtsa ki kezét botjával együtt a folyók, a csatornák és a tavak fölé, és hozza föl a békákat Egyiptom földjére! 2 Áron kinyújtotta kezét Egyiptom vizei fölé, mire feljöttek a békák, és ellepték Egyiptom földjét. 3 De a mágusok is így cselekedtek titkos mesterségükkel, és békákat hoztak föl Egyiptom földjére. 4 Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és azt mondta: Könyörögjetek az Úrhoz, hogy távolítsa el a békákat rólam és népemről! Én pedig elbocsátom a népet, hogy áldozzon az Úrnak. 5 Mózes azt felelte a fáraónak: Tetszésedre bízom, hogy amikor könyörgök érted, udvari embereidért és népedért, mikorra kérjem, hogy nálad és a házaidban pusztuljanak ki a békák, és csak a Nílusban maradjanak meg. 6 Holnapra – felelte a fáraó. Mózes ezt mondta: Úgy lesz, ahogyan mondod, hogy megtudd: nincs hasonló a mi Istenünkhöz, az Úrhoz. 7 Eltávoznak a békák tőled, házaidból, udvari embereidtől és népedtől, és csak a Nílusban maradnak meg. 8 Mózes és Áron kijött a fáraótól. Mózes azután az Úrhoz kiáltott a békák miatt, amelyeket a fáraóra küldött. 9 Az Úr pedig Mózes szava szerint cselekedett: kipusztultak a békák a házakból, az udvarokból és a mezőkről. 10 Akkor halomba hányták őket: egyik rakás a másikat érte, és bűzlött az egész ország. 11 Amikor a fáraó látta, hogy enyhült a baj, konok maradt a szíve, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr. 12 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg Áronnak: Nyújtsd ki a botodat, és üss rá a föld porára, hogy az szúnyoggá váljék Egyiptom egész földjén! 13 Így is cselekedtek. Áron kinyújtotta a kezét botjával együtt, és ráütött a föld porára. Ekkor szúnyog lepett el embert és állatot. A föld összes pora szúnyoggá változott egész Egyiptomban. 14 A mágusok is meg akarták tenni titkos mesterségükkel, hogy szúnyogokat hozzanak elő, de nem tudták. Szúnyog lepett el tehát embert és állatot. 15 Ekkor azt mondták a mágusok a fáraónak: Isten ujja ez! A fáraó szíve azonban kemény maradt, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr. 16 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Állj oda korán reggel a fáraó elé, amikor kimegy a vízhez, és mondd ezt neki: Így szól az Úr: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! 17 Mert ha nem bocsátod el népemet, akkor én bögölyöket bocsátok rád, udvari embereidre, népedre és házaidra. Bögölyökkel telnek meg az egyiptomiak házai, sőt az a föld is, amelyen ők laknak. 18 De kivételt teszek azon a napon Gósen földjével, ahol az én népem tartózkodik, és ott nem lesznek bögölyök, hogy megtudd: Én, az Úr, itt vagyok az országban. 19 Így teszek különbséget az én népem és a te néped között. Holnap történik meg ez a jel. 20 Az Úr így is cselekedett: Tömegestül jöttek a bögölyök a fáraónak és udvari embereinek házaiba, úgyhogy egész Egyiptomban szenvedett a föld a bögölyök miatt. 21 Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és ezt mondta: Menjetek, áldozzatok Isteneteknek itt az országban! 22 De Mózes azt felelte: Nem volna helyes így cselekednünk, mert utálatos az egyiptomiaknak az, amit mi Istenünknek, az Úrnak áldozunk. Hiszen ha olyasmit áldozunk, ami az egyiptomiak szerint utálatos, megköveznek bennünket. 23 Kimegyünk háromnapi járóföldre a pusztába, hogy ott áldozzunk Istenünknek, az Úrnak, ahogyan megparancsolta nekünk. 24 Akkor ezt mondta a fáraó: Én elbocsátalak benneteket, hogy a pusztában áldozzatok Isteneteknek, az Úrnak. Csak nagyon messze ne menjetek! Könyörögjetek értem! 25 Mózes így felelt: Én most kimegyek tőled, könyörgök az Úrhoz, és holnap eltávoznak a bögölyök a fáraóról, udvari embereiről és népéről. De ne csapjon be többé minket a fáraó azzal, hogy nem bocsátja el a népet áldozni az Úrnak! 26 Azután kiment Mózes a fáraótól, és könyörgött az Úrhoz. 27 Az Úr pedig Mózes szava szerint cselekedett: Eltávolította a bögölyöket a fáraóról, udvari embereiről és népéről, úgyhogy egy sem maradt. 28 De ezúttal is konok maradt a fáraó szíve, és nem bocsátotta el a népet.
Bibliaolvasó kalauz – Galsi Árpád igemagyarázata
A csapások fokozódnak. A másodikat még tudják utánozni a mágusok, a harmadiknál feladják a versenyt az Úr hatalmával, a böglyök pedig már megkímélik Isten népét, ami jel a fáraónak: „Én, az Úr, itt vagyok az országban. Így teszek különbséget az én népem és a te néped között." Számunkra is fontos: nem mi, keresztyének vagyunk különbek a világban, hanem az élő Isten van jelen közöttünk, aki hatalmasabb minden e világi hatalomnál és úgynevezett istennél. Keressük az ő országát és igazságát!
RÉ 45 MRÉ 45
„Légy „Légy türelemmel hozzám…” Máté 18,21–35
21 Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? 22 Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. 23 Ezért hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki el akarta számoltatni a szolgáit. 24 Amikor hozzákezdett, egy olyan embert vittek elé, aki tízezer talentummal volt adósa. 25 Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és úgy fizesse meg. 26 A szolga ekkor leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel irántam, és mindent megfizetek neked. 27 Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. 28 Amikor azonban kiment az a szolga, találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! 29 Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel irántam, és megadom majd neked. 30 De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe záratta őt, amíg meg nem fizeti a tartozását. 31 Amikor szolgatársai látták ezt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. 32 Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. 33 Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? 34 És ura haragjában átadta őt, hogy kínozzák, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozását. 35 Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő testvérének.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(29) „Légy türelemmel hozzám…” (Máté 18,21–35)
A GONOSZ SZOLGA. Csodálatos példázat ez, nem csak a megbocsátásról…
– 1. El vagyunk adósodva! Ez akkor is súlyos és szorongató helyzet, ha már lejártak a banki hiteleink. Ugyanis életünk, minden igyekezetünk ellenére, hemzseg a hibáktól, tévesztésektől, vétkektől, bűnöktől. Adósok vagyunk: mert nem tettük meg azt, amit meg kellett volna tenni; és megtettük azt, amit nem kellett volna megtenni. Vétkeztünk: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással; és nem tudjuk jóvátenni azokat; nem tudjuk kifizetni az adósságot, még akkor sem, ha elveszítjük mindenünket. Nem tudunk megállni a számadáskor, a mi Urunk előtt, akinél a kicsi hiba is súlyos vétség (21–25).
– 2. Egyetlen lehetőségünk van: leborulunk Urunk előtt, és türelemért, kegyelemért könyörgünk. Ebben a leborulásban, magunkat megalázva döbbenünk rá arra, hogy eddig is az Úr kegyelméből éltünk. Urunk most is lehajol hozzánk; megszán, felemel, krisztusi türelemmel megbocsát, tartozásunkat elengedni, szorongatott helyzetünkből kiszabadít, emberlétünk nyomorúságából megvált. Ez az evangélium! (26–27)
– 3. Döbbenetes, hogy mi megkaptuk az Úr kegyelmét, és másokkal mégis irgalmatlanok vagyunk, egyházban és világban egyaránt. Mi annyi mindent kaptunk az Úrtól, azzal mégis annyiszor visszaéltünk – elég, ha csak a tehetségünkből fakadó gőgünkre gondolunk, hogy a legenyhébb visszaélést említsem. Ennek ellenére, még mindig élünk, még mindig kegyelmes és irgalmas az Úr velünk! Mi pedig olyan türelmetlenek és kegyetlenek vagyunk egymással. Mi nem bocsátunk meg, és indulattal emlegetjük fel a húsz évvel ezelőtti sérelmeket is. Mi még azt is élvezzük, ha a testvérünk bajba került, elbukott, megbukott; mert végre van egy jó témánk. Mi nem rendülünk meg a testvérünk betegségén és halálán sem. Pedig mi még élünk, és semmivel sem vagyunk jobbak a másiknál. Sőt, mi úgy gondoljuk, hogy nekünk ez a kivételezettség jár, a másiknak meg nem. Amikor a másikat érinti valami, az nem számít; amikor engem érint ugyanaz, akkor hasadjon meg bele a világ… (28–35)