„Név szerint ismerlek téged, és elnyerted jóindulatomat.” 2Móz 33
1 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: Eredj, indulj tovább a néppel, amelyet kihoztál Egyiptomból arra a földre, amelyről megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy az ő utódainak adom. 2 Angyalt küldök előtted, és kiűzöm a kánaániakat, az emóriakat, a hettitákat, a perizzieket, a hivvieket és a jebúsziakat. 3 Bemégy a tejjel és mézzel folyó földre, de én nem megyek veled, mert keménynyakú nép vagy, és elpusztítanálak az úton. 4 Amikor meghallotta a nép ezt a kemény beszédet, gyászolni kezdett, és senki sem rakta magára ékszereit. 5 Mert az Úr ezt mondta Mózesnek: Mondd meg Izráel fiainak, hogy mivel keménynyakú nép, megsemmisíteném, ha velük mennék csak egy pillanatig is. Azért rakják le magukról ékszereiket, és majd meglátom, hogy mit tegyek velük. 6 Ezért nem hordanak ékszert Izráel fiai a Hóreb-hegytől fogva. 7 Mózes pedig fogta a sátrat, és a táboron kívül állította fel, messze a tábortól, és a kijelentés sátrának nevezte el. És mindenkinek, aki az Urat kereste, ki kellett mennie a kijelentés sátrához a táboron kívülre. 8 Valahányszor kiment Mózes a sátorhoz, az egész nép fölkelt, mindenki odaállt sátra bejáratához, és követte szemével Mózest, amíg be nem ment a sátorba. 9 Valahányszor bement Mózes a sátorba, leereszkedett egy felhőoszlop, és megállt a sátor bejáratánál: így beszélt Mózessel az Úr. 10 Amikor az egész nép látta, hogy ott áll a felhőoszlop a sátor bejáratánál, az egész nép fölkelt, és mindenki leborult sátra bejáratánál. 11 Az Úr pedig színről színre beszélt Mózessel, ahogy az egyik ember beszél a másikkal. Amikor visszatért a táborba, a szolgálatára rendelt ifjú, Józsué, Nún fia nem távozott el a sátorból. 12 Majd ezt mondta Mózes az Úrnak: Nézd, te azt mondod nekem, hogy vezessem ezt a népet. De nem adtad tudtomra, kit küldesz velem. Pedig azt mondtad: Név szerint ismerlek téged, és elnyerted jóindulatomat. 13 Ha valóban elnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem a te utadat, hogy megismerjelek téged, és hogy elnyerjem jóindulatodat. Nézd, ez a nép mégiscsak a te néped! 14 Az Úr így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek? 15 Mózes erre mondta neki: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! 16 Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped elnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén. 17 Az Úr így szólt Mózeshez: Megteszem ezt is, amiről beszéltél, mert elnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek téged. 18 Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! 19 Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. 20 Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. 21 Majd ezt mondta az Úr: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! 22 És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. 23 Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja.
Bibliaolvasó kalauz – Sándor Balázs igemagyarázata
A bűnnek nemcsak büntetése, hanem következménye is van. Isten nem akar a bűnössel közösséget vállalni. Sokszor azt gondoljuk, hogy a legsúlyosabb vétkeket is el lehet intézni egy egyszerű bocsánatkéréssel, pedig a következményeket még évekig hordozni kell! Isten kiválasztó szeretetének is vannak következményei, de ezek inkább kiváltságok. Mózesnek ezekben volt része. Krisztus által mi is Isten szeretetének lehetünk részesei!
RÉ 178 MRÉ 171
„Vegyétek, egyétek, ez az én testem!” Máté 26,1–29
1 Amikor Jézus befejezte mindezeket a beszédeket, így szólt tanítványaihoz: 2 Tudjátok, hogy két nap múlva lesz a páska ünnepe, és az Emberfia átadatik, hogy megfeszíttessék. 3 Ekkor összegyűltek a főpapok és a nép vénei Kajafás főpap palotájában, 4 és elhatározták, hogy Jézust csellel elfogják, és megölik. 5 De ezt mondták: Ne az ünnepen, nehogy zavargás legyen a nép között. 6 Amikor pedig Jézus Betániában, a leprás Simon házában volt, 7 odament hozzá egy asszony, akinél egy alabástromtartóban drága olaj volt, és ráöntötte az asztalnál ülő Jézus fejére. 8 Amikor látták ezt a tanítványai, bosszankodtak, és ezt mondták: Mire való ez a pazarlás? 9 Hiszen el lehetett volna ezt adni sok pénzért, és odaadni a szegényeknek. 10 Amikor ezt Jézus észrevette, megkérdezte tőlük: Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jót tett velem, 11 mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek. 12 Mert amikor ezt az olajat a testemre öntötte, a temetésemre készített elő. 13 Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére. 14 Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskáriótes Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz, 15 és így szólt: Mit adnátok nekem, ha kezetekbe adnám őt? Azok pedig harminc ezüstöt fizettek neki. 16 Ettől fogva kereste az alkalmat, hogy elárulja őt. 17 A kovásztalan kenyerek első napján odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Hol akarod megenni a páskavacsorát, hol készítsük el? 18 Ő ezt válaszolta: Menjetek a városba egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Az én időm közel van, nálad tartom meg a páskavacsorát tanítványaimmal. 19 A tanítványok úgy tettek, amint Jézus parancsolta nekik, és elkészítették a páskavacsorát. 20 Amikor beesteledett, asztalhoz telepedett a tizenkét tanítvánnyal. 21 Miközben ettek, így szólt: Bizony mondom nektek, hogy közületek egy el fog árulni engem. 22 Ekkor nagyon elszomorodtak, és egyenként kezdték kérdezni tőle: Talán csak nem én vagyok az, Uram? 23 Ő pedig így válaszolt: Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. 24 Az Emberfia elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik. 25 Megszólalt Júdás is, az áruló, és ezt kérdezte: Talán csak nem én vagyok az, Mester? Ő azt felelte neki: Te mondtad. 26 Miközben ettek, Jézus vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem! 27 Azután vette a poharat, és hálát adva nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, 28 mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. 29 De mondom nektek, nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(26) „Vegyétek, egyétek, ez az én testem!” (Máté 26,1–29)
AZ UTOLSÓ VACSORA.
– 1. A darabokra tört kenyeret Jézus kiosztotta tanítványai között: „Vegyétek, egyétek!” Azután Jézus hozzátette: „Ez az én testem!” Az „én testem” annyit jelent, mint „én magam”. Ennek alapján Jézus azt mondta tanítványainak, amikor nekik adta a kenyeret: „Ez vagyok én magam!”
– 2. Jézus Krisztus pedig maga az élet! Ő feltámadott a halálból! Ő ma is él és éltet! Ő a bűnbocsánat, az új élet, az örök élet, az üdvösség maga. A feltámadott Úr él, ezért Ővele ma is közösségünk van; akárcsak egymással. Őáltala már „itt” az örök életet éljük! Jézus tehát önmagát adja az élet kenyereként tanítványainak (János 6,35).
– 3. Jézus Krisztus valóságosan éltet. Ő nemcsak „szimbolikusan”, hanem valóságosan itt van, velünk van, értünk van; olyan valóságosan, amilyen valóságosan megfogjuk és megesszük a kenyeret. Ő valóságosan „megvidámít, éltet és bátor szívet ad” (294. dicséret 1. verse).
– 4. Tegnap egy üzletben kakukkos órákat láttam, szebbnél szebbeket; és ennek nyomán ezernyi, rég eltemetett emlék – a „virtuális világ” által leigázott egykori „valóságos” kultúra – elevenedett meg bennem. Ám ennél valami sokkal több kakukkolt bennem: annak reménysége, hogy az Úr valóságosan velünk van mindenkor, Ő éltet, tehát nincs semmi baj! (Máté 1,23; 28,20)