„…az asszony ott maradt a két fia és a férje nélkül” Ruth 1
1 Abban az időben történt, amikor a bírák bíráskodtak, hogy éhínség támadt az országban. Elment ezért a júdai Betlehemből egy férfi, hogy jövevényként Móáb mezején lakjon. Vele volt a felesége és két fia. 2 A férfi neve Elímelek volt, a feleségének Naomi, két fiának pedig Mahlón és Kiljón volt a neve. Efrátaiak voltak, a júdai Betlehemből. El is jutottak Móáb mezejére, és ott éltek. 3 De meghalt Elímelek, Naomi férje, és ott maradt az asszony a két fiával. 4 Ezek móábi leányokat vettek feleségül. Az egyiknek Orpá volt a neve, a másiknak Ruth. Ott laktak mintegy tíz esztendeig. 5 De meghaltak ők is mind a ketten, Mahlón és Kiljón is, úgyhogy az asszony ott maradt a két fia és a férje nélkül. 6 Ekkor útra kelt a menyeivel, hogy hazatérjen Móáb mezejéről, mert meghallotta Móáb mezején, hogy ismét gondjaiba vette népét az Úr, és kenyeret adott neki. 7 Elindult tehát arról a helyről, ahol élt, és vele a két menye. Ahogy mentek az úton, hogy visszatérjenek Júda földjére, 8 ezt mondta Naomi a két menyének: Menjetek, forduljatok vissza, ki-ki az anyja házába! Bánjon veletek az Úr olyan szeretettel, amilyennel ti bántatok a meghaltakkal és velem! 9 Adja meg nektek az Úr, hogy mindkettőtök nyugalmat találjon majd férjének házában! Azután megcsókolta őket. Ők azonban hangos sírásra fakadtak, 10 és azt mondták neki: Bizony, hazatérünk veled a te népedhez. 11 De Naomi ezt felelte: Forduljatok vissza, leányaim! Miért jönnétek velem? Lehetnek-e még fiak a méhemben, akik férjeitek lennének? 12 Forduljatok vissza, leányaim, menjetek, mert én már öreg vagyok ahhoz, hogy férjhez menjek. De ha azt mondanám is, hogy van még reménységem, és ha ma éjjel férjhez mennék is, és fiakat szülnék, 13 várhattok-e rájuk, amíg felnőnek? Szabad-e benneteket visszatartani attól, hogy férjhez menjetek? Nem, leányaim! Az én sorsom túl keserves volna a számotokra! Hiszen az Úr keze ért el engem. 14 Azok erre még hangosabban kezdtek el sírni, majd Orpá megcsókolta az anyósát. Ruth azonban továbbra is ragaszkodott hozzá. 15 Naomi azt mondta: Látod, a sógornőd visszatért népéhez és isteneihez. Térj vissza te is a sógornőddel együtt! 16 De Ruth azt felelte: Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak, és visszatérjek tőled! Mert ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg én is. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. 17 Ahol te meghalsz, ott haljak meg én is, és ott temessenek el! Úgy bánjon velem az Úr most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled! 18 Amikor látta Naomi, hogy mindenáron vele akar menni, nem győzködte őt tovább. 19 Együtt, ketten mentek tehát tovább, amíg Betlehembe nem értek. Amikor Betlehembe értek, az egész város felbolydult miattuk, és az asszonyok azt kérdezgették: Csakugyan Naomi ez? 20 Ő azonban azt mondta nekik: Ne hívjatok engem Naominak, hívjatok inkább Márának, mert nagyon megkeserítette sorsomat a Mindenható. 21 Egész családommal mentem el, és kifosztottan hozott vissza az Úr. Miért hívnátok engem Naominak, hiszen megalázott engem az Úr, és bajba döntött a Mindenható. 22 Így tért vissza Naomi, és vele együtt jött menye, a móábi Ruth is Móáb mezejéről. Éppen az árpaaratás kezdetén érkeztek meg Betlehembe.
Bibliaolvasó kalauz – Pótor Imre igemagyarázata
„...az asszony ott maradt a két fia és a férje nélkül" (5). Naomi férjével és két gyermekükkel indult egy idegen országba, abban a reménységben, hogy ott bőven lesz kenyerük. Most pedig olyan, mint a szedett szőlő. Megszakad a szíve, ha a három sírhalomra néz. Hogy lehet ezt kibírni, van tovább egyáltalán? Van így értelme az életének? „...akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok" (Ézs 40,31). Istenben bízva töltötte be küldetését, így lett áldás az övéi, települése, sőt népe javára is.
RÉ 238 MRÉ 368
„…Isten jósága megtérésre ösztönöz?” Róma 2,1–10
1 Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amiben mást megítélsz, abban önmagadat ítéled el, hiszen ugyanazokat teszed, miközben ítélkezel. 2 Azt pedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan sújtja azokat, akik ilyeneket tesznek. 3 Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy te megmenekülhetsz az Isten ítéletétől? 4 Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged Isten jósága megtérésre ösztönöz? 5 Te azonban kemény szívvel és megtérés nélkül haragot gyűjtesz magadnak a harag napjára, amikor Isten kihirdeti igaz ítéletét. 6 Ő mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni: 7 azoknak, akik állhatatosan jót cselekedve törekszenek dicsőségre, megbecsülésre és halhatatlanságra, örök életet ad, 8 azoknak pedig, akik viszálykodók, akik ellenállnak az igazságnak, és a gonoszságnak engednek, haraggal és bosszúállással fizet majd. 9 Gyötrelem és szorongattatás vár minden emberi lélekre, aki a rosszat cselekszi, először a zsidókra, majd pedig a görögökre; 10 viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindazoknak, akik jót tesznek, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(4) „…Isten jósága megtérésre ösztönöz?” (Róma 2,1–10)
– Egyik ismerősöm említette, hogy nagy figyelmeztetést kapott a közelmúltban. Fél évbe került, míg meggyógyult egy betegségéből. Közben nagy mélységeken ment keresztül. Azóta nem panaszkodik semmiért. Ha ilyenbe kezdene, azonnal megáll, hálát ad, mert tudja, milyen testi és ebből következő lelki nyomorúságból szabadult meg.
– Megfordítva az iménti gondolatot: már-már lelkiismeretileg, erkölcsileg elhordozhatatlanként kellene megélnünk azt a jólétet, amiben lubickolhatunk a világ eme szegleteiben… Mert, micsoda jólétben élünk; és természetesnek vesszük, hogy ez nekünk jár, minden hálaadás nélkül! Puhányok, hitetlenek, próbatételre készületlenek vagyunk; még inkább a gyerekeink.
– Isten jóságát tapasztaljuk minden nap! Az Úr jóságát tapasztaljuk örömben és nyomorúságban is; még akkor is, ha adott helyzetben nem értjük, hogy mit miért kell elhordoznunk.
– Isten jósága azonban sokkal több valami időleges, e-világi, szívet elhájasító jólétnél. Isten jósága az a kegyelem, amit Ő Jézus Krisztusban közölt. Ez a jóság megment minket az örök haláltól, mert minden cselekedetünkkel Isten törvénye, tökéletes rendje mellett, vagy ellen döntünk. Bizony: sokkal többször ellene, mint mellette. Ezért Isten jósága nélkül nem lenne mentségünk (1–3). Isten jósága az, hogy mégis van mentségünk (7). Ez a kegyelem megtérésre hív! (4)
– Nálunk a parókián úgy szól a csengő, mint egy riadó, mint az utolsó ítélet harsonái. Mindig összerezzenek rá. Ki akartam cseréltetni. Aztán rájöttem: pont így jó. Figyelmeztessen csak minden riasztó csengőszó engem is arra, hogy Isten jósága megtérésre, hitben való erősödésre, a kegyelem még erősebb megragadására adatott.