„…bocsásd meg ezúttal vétkemet, és jöjj vissza velem, hogy leboruljak az Úr előtt!” 1Sám 15
1 Egyszer ezt mondta Sámuel Saulnak: Engem küldött az Úr, hogy felkenjelek népe, Izráel királyává. Most azért hallgass az Úr beszédére! 2 Ezt mondja a Seregek Ura: Számon tartom, hogy hogyan bánt Amálék Izráellel, hogy útját állta, amikor kijött Egyiptomból. 3 Most azért indulj, verd le Amálékot, és irts ki mindent, amije van! Ne kíméld, hanem öld meg a férfiakat és a nőket, a gyermekeket és a csecsemőket, a marhákat és a juhokat, a tevéket és a szamarakat! 4 Ekkor mozgósította Saul a hadinépet, és számba vette Teláímban: kétszázezer gyalogost és tízezer embert Júdából. 5 Amikor Saul eljutott Amálék városáig, lesbe állt a folyóvölgyben. 6 De a kénieknek ezt üzente Saul: Menjetek el innen, távozzatok el az amálékiak közül, hogy ki ne irtsalak velük együtt titeket is, mert ti szeretettel bántatok Izráel fiaival, amikor kijöttek Egyiptomból. Erre eltávoztak a kéniek az amálékiak közül. 7 Saul pedig vágta Amálékot Havílától egészen a Súrba vezető útig, amely Egyiptommal szemben van. 8 Agágot, Amálék királyát élve fogta el, de az egész népet fegyverrel irtotta ki. 9 Saul és a hadinép azonban megkímélte Agágot meg a juhoknak és marháknak a legjavát, azaz a másodellésüket meg a bárányokat és mindazt, ami szép volt. Ezeket nem akarták kiirtani, hanem csak a hitvány és értéktelen jószágot irtották ki. 10 Akkor így szólt az Úr igéje Sámuelhez: 11 Megbántam, hogy királlyá tettem Sault, mert elfordult tőlem, és nem teljesítette, amit megparancsoltam neki. Sámuel haragra gerjedt, és egész éjjel jajgatott az Úr előtt. 12 Reggel korán fölkelt Sámuel, hogy találkozzék Saullal. De ekkor azt jelentették Sámuelnek, hogy Saul Karmelbe érkezett, és ott emlékoszlopot állított magának. Azután megfordult, továbbment, és lement Gilgálba. 13 Amikor Sámuel Saulhoz érkezett, ezt mondta neki Saul: Az Úr áldottja vagy te! Teljesítettem, amit megparancsolt az Úr. 14 Sámuel azonban megkérdezte: Akkor mi az a juhbégetés, amely a fülembe jut, és az a marhabőgés, amit hallok? 15 Saul ezt felelte: Az amálékiaktól hozták azokat, mert megkímélte a nép a juhok és a marhák legjavát, hogy Istenednek, az Úrnak áldozza. De a többit kiirtottuk. 16 Akkor ezt mondta Sámuel Saulnak: Hallgass! Hadd mondjam el neked, mit mondott nekem ma éjjel az Úr. Saul így felelt: Beszélj! 17 Sámuel ezt mondta: Milyen kicsiny voltál a magad szemében, és mégis Izráel törzseinek a fejévé lettél, felkent téged Izráel királyává az Úr. 18 Azután ezzel a megbízással küldött utadra az Úr: Menj, és irtsd ki a vétkes amálékiakat, harcolj ellenük, míg csak nem végzel velük! 19 Miért nem hallgattál az Úr szavára? Miért vetetted magad a zsákmányra, és miért követtél el olyat, amit rossznak lát az Úr? 20 Saul ezt felelte Sámuelnek: Hiszen hallgattam én az Úr szavára, és végrehajtottam azt a megbízatást, amelyre elküldött az Úr: elhoztam Agágot, Amálék királyát, az amálékiakat pedig kiirtottam. 21 A nép azonban elvette a zsákmányból a kiirtásra szánt juhok és marhák legjavát, hogy feláldozza Istenednek, az Úrnak Gilgálban. 22 Akkor ezt mondta Sámuel: Talán ugyanúgy tetszik az Úrnak az égő- és a véresáldozat, mint az engedelmesség az Úr szava iránt? Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél! 23 Olyan az engedetlenség, mint a varázslás vétke, és az ellenszegülés, mint a bálványimádás. Te megvetetted az Úr igéjét, ő pedig elvetett téged, és nem leszel király! 24 Saul így felelt Sámuelnek: Vétkeztem, mert megszegtem az Úr parancsát és a te beszédedet. Mert féltem a néptől, és hallgattam a szavára. 25 De bocsásd meg ezúttal vétkemet, és jöjj vissza velem, hogy leboruljak az Úr előtt! 26 Sámuel azonban ezt mondta Saulnak: Nem megyek vissza veled, mert megvetetted az Úr igéjét, az Úr pedig elvetett téged, és nem maradsz tovább Izráel királya. 27 Ezzel Sámuel sarkon fordult, és menni készült. De Saul megragadta a köpenye szélét, úgyhogy az leszakadt. 28 Ekkor így szólt hozzá Sámuel: Így szakítja el tőled az Úr a mai napon Izráel királyságát, és másnak, nálad különbnek adja. 29 Izráel fenséges Istene nem hazudik, és nem is bán meg semmit, mert nem ember ő, hogy bármit is megbánjon. 30 Ő pedig ezt mondta: Vétkeztem, de azért add meg nekem a tiszteletet népem vénei és Izráel előtt! Jöjj vissza velem, hogy leboruljak Istened, az Úr előtt! 31 Ekkor megfordult Sámuel, követte Sault, és Saul leborult az Úr előtt. 32 Azután ezt mondta Sámuel: Hozzátok elém Agágot, Amálék királyát! Agág odament hozzá bilincsbe verve, és azt gondolta Agág: Bizonyára elkerült a keserű halál! 33 De Sámuel így szólt: Ahogyan gyermektelenné tett asszonyokat a kardod, úgy legyen gyermektelenné anyád az asszonyok között! És felkoncolta Sámuel Agágot az Úr előtt Gilgálban. 34 Ezután elment Sámuel Rámába, Saul pedig hazament Saul Gibeájába. 35 Sámuel nem is látta többé Sault holta napjáig; de bánkódott Sámuel Saul miatt, mivel megbánta az Úr, hogy Sault Izráel királyává tette.
Bibliaolvasó kalauz – Ablonczy Kálmán igemagy.
„...bocsásd meg ezúttal vétkemet, és jöjj vissza velem, hogy leboruljak az Úr előtt!" (25). Megkésett megbánás? Különös kettős lélek él Saulban. Amikor Sámuelt hallgatja, megalázza magát, engedelmes. Amikor magára marad, fegyelmezetlen lesz a hite, maga ítéli meg, mi a jó. Ingatag, másként mutatja magát a „szent térben", mint „hétköznapi terepen". Nemes harcra képtelen: „...nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök." Eljutunk-e a megbánástól az Isten szabadításáért való hálaadásig (Róm 7,24–25)?
RÉ 52 MRÉ 52
„Bizony, tőle, általa és érte van minden…” Róma 11,25–36
25 Nem szeretném, testvéreim, ha önmagatokat bölcseknek tartva nem vennétek tudomásul azt a titkot, hogy a megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a népek teljes számban be nem jutnak, 26 és így üdvözülni fog az egész Izráel, amint meg van írva: „Eljön Sionból a Megváltó, eltávolítja a hitetlenséget Jákób házából, 27 és én ezt a szövetségemet adom nekik, amikor eltörlöm bűneiket.” 28 Az evangélium miatt tehát Isten ellenségei tiértetek, de a kiválasztás miatt kedveltek az ősatyákért, 29 mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása. 30 Mert ahogyan ti egykor engedetlenek voltatok Istennel szemben, most pedig irgalmat nyertetek az ő engedetlenségük révén, 31 úgy ők is engedetlenek most, hogy a nektek adott irgalom révén végül ők is irgalmat nyerjenek. 32 Mert Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön. 33 Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Mily megfoghatatlanok az ő ítéletei, és mily kikutathatatlanok az ő útjai! 34 Mert „ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadója? 35 Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?” 36 Bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(36) „Bizony, tőle, általa és érte van minden…” (Róma 11,25–36)
– Pál áttekintette Isten üdvtervét, amennyire azt Isten kijelentése alapján áttekinthette. Isten megkeményítette Izráel egy részét, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak az üdvösségre. De aztán eljön a Megváltó, és a próféta ígérete szerint üdvözülni fog az egész Izráel (Ézsaiás 59,20–21). A pogányok teljessége és az egész Izráel üdvözül, hiszen Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok (29). A teljesség itt azokat jelenti mind, akik Isten kiválasztó kegyelme által értek célhoz; mindazokat, akik engedetlenné lettek, és akiken Isten mégis megkönyörült (32).
– Csak leborulhatunk Isten bölcs döntései előtt. Az apostol is ezt tette. Ezekkel a döntésekkel nem vitatkozhatunk. Ezeket a döntéseket alig tudjuk felfogni, kikutatni, megérteni; éppen ezért tele lennénk kérdésekkel. De értelmetlen és hitetlen minden kérdés, és áldott minden leborulás. Ez a leborulás vallja, hogy Isten mindent tökéletesen intéz. Ez a leborulás hálát ad az isteni, üdvösséges rendért, amit az Úr garantál, amit helyreállít és fenntart, a gonosz mindent szétdobáló mesterkedései ellenére is (33–35). Ez a leborulás hálát ad azért a személyes bizonyosságért, hogy ebből a kiválasztó, üdvözítő szeretetből mi is részesülhettünk, a Jézus Krisztusban.
– Nem kell ennél több, valójában csak ez: vallani, hogy az Úrtól, Őtőle, Őáltala és Őérte van minden, ezért Övé a dicsőség mindörökké. Ebben a hitben élni és szolgálni az Ő dicsőségére, amíg tart a ma… Az Úr rendelt el mindent, aztán Ő teremtett mindeneket, azaz Őtőle indult minden, Ő az „eredete” mindennek. Az Úr által került újból üdvösséges helyére ez a kibicsaklott világ, a megváltó Jézus Krisztusban. Az Úr dicsőségéért történik minden rendeződés, ami a saját üdvösséges javunk egyetlen forrása is.
– Olyan ez, mint amikor a kisiklott és tehetetlenül régóta veszteglő szerelvényt, benne az egymást halálosan kikészítő, türelmetlen utasokkal, végre „felülről” egy „hatalmas daru” a sínpárra emeli, és az folytathatja útját a kijelölt cél felé. Ezalatt voltak olyanok, akik türelmetlenül leszálltak a vonatról – perlekedve kalauzzal, mozdonyvezetővel, magával a vasúttal –, és saját erejükből indultak el legyőzni a lehetetlen távolságot. Közben a vonat elindult. Ők lemaradtak? Legfeljebb ez az egy, imádságos kérdésünk lehet.