„Az élő Úrra mondom, aki kiváltott engem minden nyomorúságból,” 2Sám 4
1 Amikor Saul fia meghallotta, hogy meghalt Abnér Hebrónban, elcsüggedt, és megrémült egész Izráel. 2 Volt Saul fiának két embere, portyázó csapatok vezérei: az egyiknek Baaná, a másiknak Rékáb volt a neve. A beéróti Rimmón fiai voltak, Benjámin fiai közül. Mert Beérót is Benjáminhoz tartozott, 3 később aztán a beérótiak Gittajimba menekültek, és ott élnek jövevényként mindmáig. 4 Volt Jónátánnak, Saul fiának egy mindkét lábára béna fia, aki ötesztendős volt, amikor megjött a hír Jezréelből Saulról és Jónátánról. Akkor fölkapta dajkája, és elfutott. De mivel a dajka gyorsan futott, a gyermek leesett és megsántult. Mefíbóset volt a neve. 5 Elmentek tehát a beéróti Rimmón fiai, Rékáb és Baaná, és bementek Ísbóset házába, a legnagyobb hőség idején, amikor ő déli álmát aludta. 6 Bementek a ház belsejébe, mintha búzát vittek volna, és hasba döfték. Azután elmenekült Rékáb és testvére, Baaná. 7 Amikor ugyanis bementek a házba, ő hálószobájában az ágyon feküdt. Ledöfték, megölték, és levágták a fejét. Azután magukhoz vették a fejét, és egész éjjel meneteltek az Arábá-völgyön át. 8 Elvitték Ísbóset fejét Dávidhoz Hebrónba, és ezt mondták a királynak: Saul, a te ellenséged az életedre tört: íme, itt van az ő fiának, Ísbósetnek a feje! Bosszút állt az Úr a mai napon uramért, a királyért Saulon és utódain. 9 Dávid azonban így felelt Rékábnak és testvérének, Baanának, a beéróti Rimmón fiainak: Az élő Úrra mondom, aki kiváltott engem minden nyomorúságból, 10 hogy én elfogattam és megölettem Ciklágban azt, aki hírül hozta nekem, hogy meghalt Saul, és azt gondolta, hogy örömhírt hozott, és ezért majd megjutalmazom. 11 Hát akkor most, amikor gonosz emberek meggyilkoltak egy igaz embert a saját házában, a fekvőhelyén, hogyne kérném számon tőletek a vérontást, hogyne irtanálak ki benneteket az országból?! 12 Akkor Dávid parancsára legényei felkoncolták őket. Kezüket, lábukat levágták, és felakasztották őket Hebrónban a tó mellett. Ísbóset fejét pedig elvitték, és eltemették Abnér sírjába Hebrónban.
Bibliaolvasó kalauz – Karsay Eszter igemagyarázata
A gyilkosságok és a bosszú megbotránkoztat. Ez is Isten igéje? Nem. Ez nem Isten akarata, hanem az ember történelme. Véres és erőszakos. Mielőtt a régiek fölött ítélkeznénk, gondoljunk napjaink kegyetlen terrorcselekedeteire. Nemcsak királyi családok, hanem hétköznapi emberek is ölik egymást szavakkal és tettekkel. És mi? Egyedül Jézus Krisztus szelídít és szabadít meg ezektől, és vezet a bocsánat és békesség útjára.
RÉ 78 MRÉ 78
„…ez a szabadságotok valamiképpen megütközéssé ne legyen az erőtlenek szemében.” 1Korinthus 8
1 Ami pedig a bálványáldozati húst illeti, tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete: az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. 2 Ha valaki azt gondolja, hogy ismer valamit, az még semmit sem ismert meg úgy, ahogyan ismerni kell. 3 De ha valaki szereti Istent, azt már ismeri Isten. 4 Ami tehát a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy Isten sincs más, csak egy. 5 Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, 6 nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala. 7 Viszont nem mindenkiben van meg ez az ismeret, sőt némelyek a bálványimádás régi szokása szerint a húst még mindig bálványáldozati húsként eszik, és lelkiismeretük, mivel erőtlen, beszennyeződik. 8 Az étel pedig nem visz minket Istenhez közelebb; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk. 9 De vigyázzatok, nehogy ez a szabadságotok valamiképpen megütközést váltson ki az erőtlenek között. 10 Mert ha valaki látja, hogy te, akinek ismereted van, a bálványtemplom asztalánál ülsz, vajon nem fog-e erőtlen lelkiismerete felbátorodni arra, hogy ő is megegye a bálványáldozati húst? 11 És így ismereteddel vesztét okozod erőtlen testvérednek, akiért Krisztus meghalt. 12 Így amikor a testvérek ellen vétkeztek, és erőtlen lelkiismeretüket megsértitek, Krisztus ellen vétkeztek. 13 Ezért tehát, ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább nem eszem húst soha, hogy őt meg ne botránkoztassam.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(9) „…ez a szabadságotok valamiképpen megütközéssé ne legyen az erőtlenek szemében.” (1Korinthus 8)
Egy kiállítás megnyitóján vettem részt. Újra és újra előkeveredik a súlyos vitákat és feszültségeket generáló téma: mit kezdhetünk mi a képzőművészettel, a „kiábrázolásokkal”; egyáltalán szabad-e valamit keresnünk a művészetek terén? Itt, a mai igeszakaszunkra figyelve, nem a fenti kérdésre kapunk választ – ezért abba most én sem kaszálok bele –; de választ kapunk arra, hogy magát a problémát miként kell kezelnünk. Ez most itt a lényegi üzenet. Az apostol saját kora egyik hasonló problémájából kiindulva (1), szentlelkes ihletettséggel, az alábbiakat tanácsolja.
A hívő ember, Jézus Krisztusban szabad, „mindenevő” testi és szellemi értelemben egyaránt, mert Isten törvénye a szívébe lett írva, így nem „kívülről” és nem „belülről”, hanem „felülről” vezérelten pontosan tudja, merre halad az Istennek kedves, üdvözítő meder, annak védőgátjaival együtt (4–6; 8). Az ilyen ember pontosan tudja azt is, hogy a krisztusi szabadságban mindent szabad, de nem minden használ (1Korinthus 6,12); sőt, azt is tudja, hogy mi az, amit soha nem szabad kipróbálni. Vagyis ez a szabadság a „nemet” mondani tudás szabadsága is egyben. Ennek a szabadságnak az ismeretéről beszél itt az apostol, és nem valamiféle tanbéli ismeretről (2).
Ez a szabadság azonban csak szeretetben élhető meg (3). Az ismeret felfuvalkodottá tesz! (1–2) Nemcsak a szigorú, minden részletre kiterjedő, hitvalló tanokkal rendelkezők ismerete tesz felfuvalkodottá, hanem az imént részletezett krisztusi szabadság ismerete is azzá tehet minket. A krisztusi szabadság csakis szeretetben élhető meg. Minden ismeret csakis szeretetben gyakorolva lehet áldássá. Ez többek között azt jelenti, hogy ha valaki közöttünk megbotránkozna valamin, amivel mi a krisztusi szabadságban minden gond nélkül élünk, akkor azt, a még erőtlenebb testvéremre nézve, nem teszem. Inkább nem élek azzal soha, ha azt az illető testvérem látja, csakhogy őt meg ne botránkoztassam. Ez is a krisztusi szabadság része. Közben azonban imádkozom a még mindig sokféle béklyó és görcs között élő testvéremért, hogy adja meg neki is az Úr a krisztusi szabadság örömét. Ez magunkra nézve is naponkénti imádságunk lehet (9–13).