„...azok rólam tesznek bizonyságot...” Jn 5,37–47
37 Az Atya, aki elküldött engem, ő tett bizonyságot rólam. Az ő hangját nem hallottátok soha, arcát sem láttátok, 38 és az igéje sem marad meg bennetek, mert annak, akit ő elküldött, nem hisztek. 39 Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, 40 és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. 41 Én nem fogadok el dicsőséget emberektől, 42 rólatok viszont tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. 43 Én az Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtatok be; ha más a maga nevében jön, azt befogadjátok. 44 Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek? 45 Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atyánál. Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben ti reménykedtek. 46 Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert ő énrólam írt. 47 Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek?
Bibliaolvasó kalauz – Steinbach József
„...azok rólam tesznek bizonyságot...” (39). Mi a magunk dicsőségét keressük még a Bibliával való foglalatosságunkban is, mert mi mindig önmagunkról teszünk bizonyságot, egymástól fogadunk el dicsőséget, és a magunk nevében jövünk (42–44). Mi az Írásokból rendszert alkotva fixáljuk a tant, és ahhoz kötjük az örök életet (39). Urunk erre határozottan nemet mond, hiszen az Írások mindenben őróla és üdvözítő szándékáról tesznek bizonyságot (34). Nem létezik másfajta keresztyén írásmagyarázat, csak a „krisztocentrikus”.
RÉ 40 MRÉ 40
„De én az Urat várom…” Mikeás 7,1–7
1 Jaj nekem, mert úgy jártam, mint mikor valaki gyümölcsöt akar szedni, szőlőt akar szüretelni, de nincs ehető fürt, sem korai füge, amire vágyódott. 2 Kivesztek az országból a hívek, nincs becsületes ember. Alattomban mindnyájan vért ontanak, hálóval vadásznak egymásra. 3 Jól használják kezüket a rosszra: a vezető ember követelőzik, a bíró fizetségre vár, a főrangú ember kimondja, mit kíván, és csak csűrik-csavarják az ügyeket. 4 Aki a legjobb köztük, olyan, mint a tüskebokor, a legbecsületesebb is olyan, mint a tövisbokor. De eljön még számodra az ítélet napja, amelyet őrállóid láttak. Akkor lesz majd zűrzavar! 5 Ne higgyetek a barátnak, ne bízzatok a jó ismerősben, még asszonyod előtt is, akit magadhoz ölelsz, vigyázz, hogy mit mondasz! 6 Mert a fiú gyalázatosan bánik apjával, a lány anyja ellen támad, a meny az anyósa ellen, az embernek saját háza népe is az ellensége.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(7) „De én az Urat várom…” (Mikeás 7,1–7)
Sötét, ködös, nyirkos ez a január; úgy ráül az emberre. Nem függünk az időjárástól, az évszakoktól! – mondjuk határozottan, de mégis emberből vagyunk, és bizony hat ránk a tartós félhomály.
A sötétség azonban tartósabb és nyomasztóbb; tényleg független az évszaktól. Kivesztek az országból a hívek – ezt látja Mikeás –, ezért gyümölcstelen az emberi élet, vagyis alattomos lett körülöttünk minden és mindenki, vezető és vezetett, bíró és elítélt, főrangú és alrangú egyaránt. Mindennel bántjuk egymást; csűrjük-csavarjuk az ügyeket, mindenből feszültség keletkezik, nem lehet bízni senkiben; még a családban sem (1–6). Döbbenetes képet tár elénk Mikeás: A legjobb ember is olyan, mint a tüskebokor (4).
Ebben a sötétségben szólal meg Mikeás könyörgő hitvallása. De én az Urat várom, a szabadító Istenben reménykedem (7). Az Urat várjuk, aki fölemel minket a sötétségből a világosságra (7,8), az elhagyatottságból az Ővele és egymással való üdvözítő közösségre (7,14), a romokból az épülésre (7,11), a töredékességből a megváltottak teljességére (Efezus 3,19).