„kis idő” Jn 16,16–23a
16 Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem. 17 A tanítványai közül némelyek ezt kérdezték egymástól: Mi az, amit mond nekünk: Egy kis idő, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem, és ez: Mert én elmegyek az Atyához? 18 Ezt kérdezgették: Mi az a kis idő, amiről szól? Nem tudjuk, mit beszél. 19 Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és ezt mondta nekik: Arról kérdezősködtök egymás között, hogy ezt mondtam: Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem? 20 Bizony, bizony, mondom nektek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul. 21 Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra. 22 Így most ti is szomorúak vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek: 23 és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.
Bibliaolvasó kalauz – Nyilas Zoltán igemagyarázata
„Már csak kevés idő van hátra és... Újra örömüket lelik az alázatosak az Úrban...” (Ézs 29,17.19). A „kis idő” (16) Jézus halálára és feltámadására is utal. Ám ha a mi nemzedékünkre vonatkoztatjuk, akkor Jézus visszajövetelére gondolunk. A tanítványokkal együtt sokszor mi is jobban értjük a szomorúságot, mint az örömöt, a szenvedést, mint az azt követő helyreállítást. „Csak még egy kis tűrés! / Ha őt híven követjük: / A láncot mind levetjük / S vár ránk az égi rész.” (RÉ 455)
RÉ 367 MRÉ 376
„…a szent dolgokat a vállukon vigyék.” 4Mózes 7,1–41
1 Amikor befejezte Mózes a hajlék fölállítását, fölkente és fölszentelte azt egész fölszerelésével együtt, az oltárt is egész fölszerelésével együtt; fölkente és fölszentelte azokat. 2 Akkor odajárultak Izráel fejedelmei, a nagycsaládok fejei – ők voltak a törzsek fejedelmei, akik a számba vettek élén álltak –, 3 és odavitték áldozatukat az Úr elé: hat födeles szekeret és tizenkét marhát, két fejedelem egy szekeret, és mindegyik egy marhát. Odavezették azokat a hajlék elé. 4 Akkor ezt mondta Mózesnek az Úr: 5 Vedd át tőlük ezeket a kijelentés sátrának szolgálatára; add oda a lévitáknak, mindegyiknek a maga szolgálatához mérten! 6 Átvette tehát Mózes a szekereket és a marhákat, és odaadta a lévitáknak. 7 Két szekeret és négy marhát adott Gérsón fiainak, szolgálatukhoz mérten. 8 Négy szekeret és nyolc marhát pedig Merárí fiainak adott, szolgálatukhoz mérten, amelyet Ítámárnak, Áron főpap fiának a parancsa szerint végeztek. 9 De Kehát fiainak semmit sem adott, mert az ő tennivalójuk az volt, hogy a szent dolgokat a vállukon vigyék. 10 Azután odavitték a fejedelmek az oltár fölszentelésére szánt ajándékot azon a napon, amelyen fölkenték azt. A fejedelmek odavitték áldozati ajándékukat az oltár elé. 11 Akkor ezt mondta Mózesnek az Úr: Minden nap egy-egy fejedelem vigye oda az oltár fölszentelésére szánt áldozati ajándékát. 12 Az első napon Nahsón, Ammínádáb fia, Júda törzséből mutatta be áldozati ajándékát. 13 Áldozati ajándéka egy százharminc sekel súlyú ezüsttál meg egy hetven sekel súlyú ezüst hintőedény volt, a szent sekel szerint – mindkettő tele volt olajjal gyúrt finomliszttel, ételáldozatul –, 14 továbbá egy tíz sekel súlyú aranyserpenyő, tele füstölőszerekkel, 15 egy bikaborjú, egy kos és egy egyéves bárány égőáldozatul, 16 egy kecskebak vétekáldozatul, 17 békeáldozatul pedig két marha, öt kos, öt bak és öt egyéves bárány. Ez Nahsónnak, Ammínádáb fiának az áldozati ajándéka. 18 A második napon Netanél, Cúár fia, Issakár fejedelme áldozott. 19 Bemutatta áldozati ajándékát: egy százharminc sekel súlyú ezüsttálat meg egy hetven sekel súlyú ezüst hintőedényt, a szent sekel szerint – mindkettő tele volt olajjal gyúrt finomliszttel, ételáldozatul –, 20 továbbá egy tíz sekel súlyú aranyserpenyőt, tele füstölőszerekkel, 21 egy bikaborjút, egy kost, egy egyéves bárányt égőáldozatul, 22 egy kecskebakot vétekáldozatul, 23 békeáldozatul pedig két marhát, öt kost, öt bakot és öt egyéves bárányt. Ez Netanélnak, Cúár fiának az áldozati ajándéka. 24 A harmadik napon Zebulon fiainak a fejedelme, Elíáb, Hélón fia következett. 25 Áldozati ajándéka egy százharminc sekel súlyú ezüsttál meg egy hetven sekel súlyú ezüst hintőedény volt, a szent sekel szerint – mindkettő tele volt olajjal gyúrt finomliszttel, ételáldozatul –, 26 továbbá egy tíz sekel súlyú aranyserpenyő, tele füstölőszerekkel, 27 egy bikaborjú, egy kos és egy egyéves bárány égőáldozatul, 28 egy kecskebak vétekáldozatul, 29 békeáldozatul pedig két marha, öt kos, öt bak és öt egyéves bárány. Ez Elíábnak, Hélón fiának az áldozati ajándéka. 30 A negyedik napon Rúben fiainak a fejedelme, Elícúr, Sedéúr fia következett. 31 Áldozati ajándéka egy százharminc sekel súlyú ezüsttál meg egy hetven sekel súlyú ezüst hintőedény volt, a szent sekel szerint – mindkettő tele volt olajjal gyúrt finomliszttel, ételáldozatul –, 32 továbbá egy tíz sekel súlyú aranyserpenyő, tele füstölőszerekkel, 33 egy bikaborjú, egy kos és egy egyéves bárány égőáldozatul, 34 egy kecskebak vétekáldozatul, 35 békeáldozatul pedig két marha, öt kos, öt bak és öt egyéves bárány. Ez Elícúrnak, Sedéúr fiának az áldozati ajándéka. 36 Az ötödik napon Simeon fiainak a fejedelme, Selumíél, Cúrísaddaj fia következett. 37 Áldozati ajándéka egy százharminc sekel súlyú ezüsttál meg egy hetven sekel súlyú ezüst hintőedény volt, a szent sekel szerint – mindkettő tele volt olajjal gyúrt finomliszttel, ételáldozatul –, 38 továbbá egy tíz sekel súlyú aranyserpenyő tele füstölőszerekkel, 39 egy bikaborjú, egy kos és egy egyéves bárány égőáldozatul, 40 egy kecskebak vétekáldozatul, 41 békeáldozatul pedig két marha, öt kos, öt bak és öt egyéves bárány. Ez Selumíélnak, Cúrísaddaj fiának az áldozati ajándéka.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(9) „…a szent dolgokat a vállukon vigyék.” (4Mózes 7,1–41)
Micsoda méltóság, Isten eszközei lehetünk az Ő szent ügyének képviseletében! Bárhol állunk, ez lehet életünk egyetlen értelme, méltósága. Az a boldogtalan ember, aki nem fedezte fel, hogy az Úr követe ebben a világban, a maga helyén. Isten megváltott bennünket az örök életre, és akinek örök élete van, az már földi életét is abban az örömben éli, hogy a maga helyén úgy szolgál, mintha a „szent dolgokat vinné a vállán” (9).
Az Istentől kapott feladat és felelősség nagyságához mérten kapjuk azokhoz az „ajándékokat”, eszközöket, képességeket, készségeket, lelki ajándékokat, köztük az erőt és a bölcsességet. A mi Urunk ezt a talentumok példázatában is elénk tárta (Máté 25,15). Nagy áldás az, ha valaki az Úr vezetését követve a maga helyén szolgál odaadó hűséggel, elégedettséggel, irigység nélkül, abban a feladatban kiteljesedve, amit az Úr bízott rá. Ez az igazi „nagyság”, amely Isten dicsőségét szolgálva, nem akar többet, mint amit kapott, hiszen hitben járva az igazán „több” már az övé.
A léviták közül Gérsón fiai két szekeret és négy szarvasmarhát kaptak, Merárí fiai négy szekeret és nyolc szarvasmarhát, míg Kehát fiai nem kaptak szekereket és szarvasmarhákat. A különbségtétel oka a feladat különbségében volt, de nem a feladat minőségének különbségében. Mindhárman azt a szent feladatot kapták, hogy a szent sátor szállításában részt vegyenek. Merárí fiainak több szekérre és szarvasmarhára volt szükségük, mint Gérsón fiainak, mert nekik kellett szállítani a szent sátor nehéz fa és fém vázát, Kehát fiai pedig nem kaptak szekeret és szarvasmarhát, mert ők a szent sátor tárgyait a vállukon vitték (1–9).
A feladatban van különbség, de a feladat fontosságában, annak szentségében nincs. Mindenki a maga helyén, Isten dicsőségére végzi a feladatát. Nemcsak a feladatban, a terhekben is van különbség. Kinek-kinek más és más jut. Nehéz helyzetben, emberileg érthetetlen és felfoghatatlan különbségek ezek. Csak az a reménységünk, hogy mi most nem értjük, de egyszer majd megértjük mindezeket (János 13,7); miközben annak az Úrnak a kezéből fogadjuk el a saját, másoknak át nem adható terheinket (Galata 6,4), aki annyira szeretett bennünket, hogy egyszülött Fiát adta érettünk (János 3,16). Ő csakis üdvösségesen jót akar nekünk, és ha több terhet rak ránk, több erőt is ad ahhoz (2Korinthus 12,9; Filippi 4,4), hogy hitben elhordozhassuk azokat, az öröklétig (Jelenések 2,10).