„Én nyilvánosan szóltam a világhoz... titokban nem beszéltem semmit” Jn 18,19–23
19 A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust. 20 Jézus így válaszolt neki: Én nyilvánosan szóltam a világhoz: én mindig a zsinagógában és a templomban tanítottam, ahol a zsidók mind összegyűlnek, titokban nem beszéltem semmit. 21 Miért engem kérdezel? Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mondtam. 22 Amikor ezt mondta, az ott álló őrök közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt: Így felelsz a főpapnak? 23 Jézus így válaszolt neki: Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?
Bibliaolvasó kalauz – Szép Eduárd igemagyarázata
A virágvasárnapi nyílt, dicsőséges és alázatos bevonulás is arról szól, amit Krisztus Urunk mai igeszakaszunkban a főpapnak mond: „Én nyilvánosan szóltam a világhoz... titokban nem beszéltem semmit” (20). Áldott és ugyanakkor veszélyes a nyílt beszéd, a titkolózás nélküli igaz cselekedet. Virágvasárnap a mi Urunk szenvedésével együtt hirdeti: az áldásokért imádkozni és cselekedni, a velük járó veszélyeket pedig felvállalni kell. Van, amikor az igazságért, nyíltságért ütés jár (23), de ne hátráljunk meg, mert nem nagyobb a szolga az ő Uránál.
RÉ 331 MRÉ 212
„Majd meglátod, beteljesedik-e az én beszédem, vagy sem.” 4Mózes 11,16–35
16 Azután ezt mondta Mózesnek az Úr: Gyűjts össze nekem hetven férfit Izráel vénei közül, akikről tudod, hogy a nép vénei és elöljárói. Vidd oda őket a kijelentés sátrához, és ott álljanak melléd. 17 Akkor leszállok, és beszélek ott veled. Elveszek abból a lélekből, amely rajtad nyugszik, és rájuk is kiárasztom, hogy veled együtt hordozzák a nép terhét, és ne hordozd azt egyedül. 18 A népnek pedig mondd meg: Szenteljétek meg magatokat holnapra, mert húst esztek! Hiszen így siránkoztok az Úrnak: Ki ad nekünk végre húst enni? Milyen jó dolgunk volt Egyiptomban! Ezért majd ad nektek az Úr húst, és ehettek. 19 Nemcsak egy napig ehettek, nem is két napig, nem öt napig, nem tíz napig, nem húsz napig, 20 hanem egy álló hónapig, míg csak ki nem hányjátok, és míg meg nem undorodtok tőle, mivel megvetettétek az Urat, aki köztetek van, és így siránkoztatok előtte: Miért is jöttünk ki Egyiptomból? 21 Akkor ezt mondta Mózes: Hatszázezer gyalogosból áll a nép körülöttem, és te azt mondod: Húst adok nekik enni egy álló hónapig?! 22 Lehet-e annyi juhot és marhát vágni nekik, hogy elég legyen nekik? Vagy össze lehet-e gyűjteni a tenger minden halát, hogy elég legyen nekik? 23 De az Úr ezt mondta Mózesnek: Talán kevés ehhez az Úr ereje? Most majd meglátod, beteljesedik-e az én szavam, vagy sem. 24 Mózes kiment, és elbeszélte a népnek az Úr szavait, majd összegyűjtött hetven férfit a nép vénei közül, és a sátor köré állította őket. 25 Az Úr pedig leszállt felhőben, és beszélt hozzá. Majd elvett abból a lélekből, amely Mózesen nyugodott, és kiárasztotta a hetven vénre. Amikor a lélek leszállt rájuk, akkor prófétáltak, de máskor nem. 26 Két férfi azonban a táborban maradt: az egyiknek Eldád, a másiknak Médád volt a neve. Rájuk is kiáradt a lélek, mert ők is az összeírtak között voltak, bár nem mentek ki a sátorhoz. Ők a táborban kezdtek prófétálni. 27 Egy szolga elfutott, és jelentette Mózesnek, hogy Eldád és Médád prófétálnak a táborban. 28 Akkor megszólalt Józsué, Nún fia, aki ifjúkorától fogva Mózes szolgája volt, és ezt mondta: Uram, Mózes, tiltsd meg nekik! 29 De Mózes így felelt neki: Engem akarsz féltékenyen védeni? Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és rájuk is kiárasztaná lelkét az Úr! 30 Ezután Mózes visszavonult a táborba Izráel véneivel együtt. 31 Akkor az Úr szelet támasztott, amely a tenger felől fürjeket sodort magával, és leszórta őket a táborra, innen is, onnan is egynapi távolságban a tábor körül, kétkönyöknyire a föld színén. 32 Akkor nekiállt a nép, és egész nap és egész éjjel, sőt az egész következő napon is gyűjtötték a fürjeket. Még aki keveset gyűjtött, az is gyűjtött tíz hómert, és szétterítették azokat a tábor körül. 33 De a hús még a foguk között volt, még meg sem rágták, amikor az Úr haragra gerjedt a nép ellen, és súlyos csapást mért a népre az Úr. 34 Azt a helyet Kibrót-Taavának nevezték el, mert ott temették el a telhetetlen népet. * 35 Kibrót-Taavából elindult a nép Hacérót felé, majd Hacérótban tartózkodott.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(23) „Majd meglátod, beteljesedik-e az én beszédem, vagy sem.” (4Mózes 11,16–35)
Isten megígérte Mózesnek, hogy ad segítséget számára, így ne egyedül kelljen hordoznia a nép vezetésével járó terheket (16–17). Isten azt is megígérte, hogy az elégedetlen nép húst ehet a pusztában, nem csak mannát (18–20). Isten ígéretei meghatározzák népének életét és szolgálatát, hiszen Isten ígéreteivel hívja el és biztatja népét. Isten legnagyobb ígérete Jézus Krisztus, az Ő megváltó halála és győztes feltámadása (1Korinthus 15,20). Isten végső ígérete Jézus Krisztus visszajövetele, amikor Ő teljessé teszi rajtunk a megváltás művét, új eget és új földet teremtve, amelyben igazság lakozik (2Péter 3,13).
Miként tudunk ráhagyatkozni Isten ígéreteire? Mózes kérdezett, kételkedett, miként fognak történni mindezek (21–22). A kérdés arra is vonatkozhatott, hogy miként tud hetven embert összehangolni, nem lesz-e az nagyobb munka, mint amikor csak egyedül küzdött. Sok a kérdésünk, a kételyünk, ma is: Jézus Krisztus megváltó szeretetét hogyan lehet képviselni egy önző, a szeretettel azonnal visszaélő világban? Sok a gyötrő kérdés: az emberlét kínzó kérdései ezek. Fontosak a kérdések, de még fontosabb, hogy egyszer abbahagyjuk a kérdéseket, és ráhagyatkozzunk az Úr kegyelmére. Isten eddig is beteljesítette ígéreteit, ezután is ekként cselekszik majd az Úr, hatalmas erejével (23).
Isten ígéretei az életet szolgálják, a jövendő reménységét, amelyek erővel, örömmel töltik meg a jelent. Isten ígéretei megerősítenek a bizonyosságban, így a terhek hordozásában is, meglátva azt, hogy vannak mellettem testvérek, mint Mózes mellett az a hetven ember, aki szintén kapott Isten Lelkéből, hogy segítsen a szolgálatban. Az Isten ígéreteibe kapaszkodó bizonyosság nem irigy, azaz képes együtt szolgálni a hetven szolgatárssal, képes megosztani a feladatokat, a terheket. Ugyanakkor a hetven munkatárs tudta azt, hogy továbbra is Mózes az Úr eszköze a nép vezetésében; vagyis csak akkor prófétáltak, akkor szolgáltak, ha ennek Isten Lelkétől rendelt ideje volt, nem pedig összevissza nyüzsögtek, még jobban megkeserítve Mózes életét (24–25). Ez a bizonyosság még azt a „két” embert is észrevette, akiben szintén Isten Lelke munkált, csak nem „hivatalosan” lettek felkenve a szolgálatra (26–30). Fontos, hogy minden „intézményes rendben” történjék, mert a káosz rombol. De vegyük észre, hogy sokan vannak, akiket Isten Lelke vezet a saját munkájukban, akik szintén Isten eszközei a maguk területén. Az Isten ígéreteibe kapaszkodó bizonyosság másokkal, sokakkal együtt buzogva, szentlelkesen szolgálja az Urat ebben a világban, mindenben Isten megváltó szeretetét képviselve. Az Isten ígéreteibe való bizonyosság nem telhetetlen, él az Isten ajándékaival, de soha nem él vissza azokkal, mint Isten népe, akik halálra ették magukat a húsból, a pusztai fürjekből (31–35). Mindig a kevesebb a több, az ember részéről, és ebben a „kevésben” az Úr végtelen ereje nyilvánulhat meg (23).