„...mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen...” ApCsel 2,1–13
1 Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, 2 hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. 3 Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. 4 Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. 5 Sok kegyes zsidó férfi élt akkor Jeruzsálemben, akik a föld minden nemzete közül jöttek. 6 Amikor ez a zúgás támadt, összefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. 7 Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? 8 Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén? 9 Pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, * 10 Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, 11 zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól. 12 Megdöbbentek mindnyájan, és tanácstalanul kérdezgették egymástól: Mi akar ez lenni? 13 Mások azonban gúnyolódva mondták: Édes bortól részegedtek meg.
Bibliaolvasó kalauz – Sipos-Vizaknai Gergely
„...mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen...” (1). Közösség és kijelentés! Hosszabb ideig tizenkét ember ugyanazon a helyen csak akkor tud maradni, ha egyetértésben vannak. Valóságos egyetértés csak akkor lehet közöttünk, ha egyenként egyetértésben vagyunk Jézussal. Az ővele és egymással közösségben lévőknek az Úr áldást (Zsolt 133,1.3) ígér. Áldásként kapta és hirdette a tizenkettő Isten igéjét a Szentlélek erejével. Te áldott vagy? És hirdeted?
RÉ 374 MRÉ 272
„Azután elindultak Izráel fiai, és tábort ütöttek Óbótban.” 4Mózes 21,10–35
10 Azután elindultak Izráel fiai, és tábort ütöttek Óbótban. 11 Majd elindultak Óbótból, és tábort ütöttek Ijjé-Abárímban, abban a pusztában, amely Móábtól keletre van. 12 Onnan is továbbmentek, és tábort ütöttek a Zered-pataknál. 13 Onnan is továbbmentek, és tábort ütöttek az emóriak területén eredő Arnón túlsó partján, a pusztában, mert az Arnón Móáb határa Móáb és az emóriak között. 14 Ezért van szó az Úr harcainak könyvében a Szúfában fekvő Váhébról, a völgyekről, az Arnónról, 15 a völgyek lejtőiről, amelyek Ár városa felé húzódnak, és Móáb határáig nyúlnak. 16 Onnan Beérbe mentek. Ott van az a kút, amelynél ezt mondta az Úr Mózesnek: Gyűjtsd össze a népet, mert vizet adok neki. 17 Ekkor énekelte Izráel ezt a dalt: Buzogj föl, kút, zengjétek dalát! 18 Kút, fejedelmek ásták, nép vezérei vájták kormánypálcájukkal, vezérbotjaikkal. A pusztából Mattánába mentek, 19 Mattánából Nahalíélba, Nahalíélból pedig Bámótba. 20 Bámótból abba a völgybe mentek, amely Móáb mezején van a Piszgá csúcsánál, mely a sivatagra néz. 21 Ekkor követeket küldött Izráel Szíhónhoz, az emóriak királyához ezzel az üzenettel: 22 Szeretnék átvonulni országodon! Nem térünk le sem szántóföldre, sem szőlőbe, kútvizet sem iszunk. A király útján megyünk, amíg átvonulunk területeden. 23 De Szíhón nem engedte meg Izráelnek, hogy átvonuljon a területén. Összegyűjtötte Szíhón egész hadinépét, kivonult Izráel ellen a pusztába, és Jahacba érve megütközött Izráellel. 24 De Izráel kardélre hányta őt, és birtokba vette az országát az Arnóntól a Jabbókig, az ammóniakig, mert meg volt erősítve az ammóniak határa. 25 Elfoglalta Izráel mindezeket a városokat, és beköltözött Izráel az emóriak összes városába: Hesbónba is, meg a hozzá tartozó falvakba. 26 Mert Hesbón Szíhónnak, az emóriak királyának a városa volt, aki hadat viselt Móáb előbbi királya ellen, és elfoglalta egész országát az Arnónig. 27 Ezért mondják a regélők: Jöjjetek Hesbónba! Épüljön és erősödjék Szíhón városa! 28 Mert tűz csapott ki Hesbónból, láng Szíhón városából: megemésztette Ár-Móábot, az Arnón menti magaslatok urait. 29 Jaj neked, Móáb! Elvesztél, Kemós népe! Fiait földönfutókká tette, leányait az emóri király, Szíhón foglyaivá. 30 Lőttünk rájuk, és elpusztult Hesbón Díbónig, elpusztítottuk Nófahig, egész Médebáig. 31 Ezután letelepedett Izráel az emóriak földjén. 32 Mózes kémeket küldött Jazérba, elfoglalták a hozzá tartozó falvakat, és kiűzték onnan az emóriakat. 33 Azután megfordultak, és Básán felé vonultak. De kivonult ellenük Óg, Básán királya egész hadinépével, hogy megütközzék velük Edreíben. 34 Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek: Ne félj tőle, mert kezedbe adom őt egész hadinépével és országával együtt! Úgy bánj el vele, ahogyan elbántál Szíhónnal, az emóriak királyával, aki Hesbónban lakott. 35 És úgy megverték őt fiaival és egész hadinépével együtt, hogy senki sem tudott elmenekülni közülük. Országát pedig birtokba vették.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(10) „Azután elindultak Izráel fiai, és tábort ütöttek Óbótban.” (4Mózes 21,10–35)
Érdemes elővenni a térképet, és nyomon követni azt az útvonalat, amit a szentíró elénk tár (10–15). Az útvonalat más igeszakaszok bevonásával lehet pontosabban rekonstruálni (33,41–48): Hór, Calmóna, Púnón, Óbót, Ijjé-Abárím, Zered-patak, Arnón-patak. Az útvonal három akkori nép területeit jelentette: az edómi, hegyvidékes területeket délre és keletre megkerülték; majd a móábiak keleti területein haladtak keresztül, amelyeket korábban már az emóriak elfoglaltak (26–30); és ezután legyőzték az emóriak két királyát, Szíhónt (21–25) és Ógot (31–35). Ezek a területek a mai Egyiptom északkeleti részét, a mai Jordánia délnyugati területeit és a mai Izráel déli részeit jelentik.
Tehát Edóm népe nem engedte át Isten népét saját területén, ezért Izráelnek kerülőt kellett tenni; délről, majd kelet felől kerülték meg a Holt-tengert, így hatolhattak észak felé a Jordán keleti partján, hogy átkelhessenek a Jordán folyón, Jerikónál. Egyes csapatoknak sikerülhetett délről megközelíteni az Ígéret Földjét (10–15). Isten kerülőket ad, amelyek sokszor kilátástalannak tűnnek. Urunk, adj erőt, világosságot, reménységet, hogy mindenkor láthassuk, javunkra lesz a nyomorúság is (Ézsaiás 38,17). Amit Te, Uram, adott helyzetben teszel, nem mindig értjük, de majd megértjük (János 13,7).
Az öldökléseket mi Jézus Krisztus felől nézhetjük. A honfoglalás „itt” azon az áron történhetett meg, hogy mindenkit kiirtottak, aki eléjük került (1–3; 21–35). E-világban nincs „foglalás” áldozatok nélkül, ezért gondoljuk meg, mire van szükségünk: valójában csak egyre, amihez nem kell „ölni”, amit ajándékba kaptunk az Úrtól (Lukács 10,42). Akinek a mennyben van polgárjoga (Filippi 3,20), az „itt” nem bánt senkit földi javakért. Hitben járva, jutna itt mindenkinek megelégedett bőséggel. A hit él és élni hagy. Megtérés kellene!