„A császárhoz fellebbezek” ApCsel 25,6–12
6 Miután pedig nyolc vagy tíz napot közöttük töltött, lement Cézáreába. A következő napon pedig beült a bírói székbe, és elővezettette Pált. 7 Amikor Pál megjelent, körülállták a Jeruzsálemből lejött zsidók, és sok súlyos vádat emeltek ellene, amelyeket azonban nem tudtak bizonyítani. 8 Pál így védekezett: Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem semmit. 9 Fesztusz azonban a zsidók kedvében akart járni, és ezt kérdezte Páltól: Akarsz-e Jeruzsálembe menni, hogy ott ítélkezzem feletted ebben az ügyben? 10 Pál azonban így válaszolt: A császár ítélőszéke előtt állok, itt kell ítélkezni felettem. A zsidók ellen nem vétettem semmit, amint magad is jól tudod. 11 Mert ha vétkes vagyok, és halált érdemlő dolgot cselekedtem, nem vonakodom a haláltól. Ha pedig ezek alaptalanul vádolnak engem, senki sem szolgáltathat ki nekik. A császárhoz fellebbezek. 12 Akkor Fesztusz megbeszélést tartott a tanácsosaival, majd így válaszolt: A császárhoz fellebbeztél, tehát a császár elé fogsz menni.
Bibliaolvasó kalauz – Benke György igemagyarázata
Elszomorító és szégyenletes olvasni azt, hogy Pál apostol jobban bízott a római császár igazságszolgáltatásában, mint saját vallásának gyűlölködő elöljáróiban. Ilyen nemcsak Pál idejében történt. Most ennek a páli döntésnek az örömüzenete érjen el hozzánk: „A császárhoz fellebbezek” (11). Lehetnek mindnyájunk életében olyan csüggedések, mélypontok, amikor lehetőségeink végére jutottunk (Zsolt 55,4–7; 69,3–5; 116,3). Van, aki segít, a mi védőügyvédünk, Szabadítónk. Forduljunk az Úrhoz úgy, ahogy Szondiról írja Arany János: „Jézusa kezében kész a kegyelem: Egyenest oda fog folyamodni.”
RÉ 86 MRÉ 86
„Ha Isten valakinek gazdagságot, kincseket és tekintélyt ad…” Prédikátor 6
1 Láttam, hogy van egy rossz dolog a nap alatt, amely elhatalmasodhat az emberen: 2 Ha Isten valakinek gazdagságot, kincseket és tekintélyt ad, úgyhogy nem hiányzik neki semmi, bármit is kívánna, de Isten nem engedi meg, hogy élvezze azt, hanem idegen ember élvezi, az hiábavaló és fájdalmasan rossz dolog. 3 Ha valakinek száz gyermeke születik is, ha sok évig él is, magas kort érve meg, de ha nem tudja élvezni javait, sőt méltó temetés sem jut neki, akkor azt gondolom, hogy jobb az elvetéltnek, mint neki. 4 Mert az hiábavalóságra jött, sötétben megy el, és nevét sötétség takarja. 5 Még a napot sem pillantotta meg, nem tudta meg, milyen az, de nyugodtabb sors jutott neki, mint amannak. 6 Élhet valaki kétezer évig is, ha nem tud gyönyörködni a jóban! Végül is egy helyre kerül mindenki. 7 Az ember egyre a szájáért fáradozik, de kívánsága csak nem teljesül. 8 Mert mi előnye van a bölcsnek az ostobával szemben, és a szegénynek azzal szemben, aki tudja, hogyan kell élni az életet? 9 Többet ér az, amit lát a szem, mint ami után sóvárog a lélek. Ez is hiábavalóság és hasztalan erőlködés. 10 Régtől fogva megvan a neve annak, ami létezik, és tudott dolog a sorsa. Ezért nem szállhat perbe az ember azzal, aki fölötte áll. 11 Sok beszéd van, amely csak a hiábavalóságot szaporítja: mi haszna van belőle az embernek? 12 Mert ki tudja, mi jó az embernek az életben? Hiábavaló életének napjai meg vannak számlálva, árnyékként tölti el azokat. Ugyan ki mondhatná meg az embernek, hogy mi történik utána a nap alatt?
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(2) „Ha Isten valakinek gazdagságot, kincseket és tekintélyt ad…” (Prédikátor 6)
A Prédikátor könyvének teológiája a tegnapi és a mai igeszakaszunkban, az alábbi témákban érvényesül.
A gazdagság, pénz, vagyon nagy témáját hozza az igeszakasz, valamint az ebből következő hatalmat, azaz a kapcsolati tőkét. Ezek nagy gondot jelentenek, mert észrevétlen foglyul ejtenek, és mindig több kell belőlük, miközben értékük mulandó: elvész a vagyon, és a pozícióval a hatalom.
A beszédből sok van. Romboló viták és perlekedések ezek, miközben folyamatos beszédünk fárasztó. A szent ismétlések fontosságát nem vitatva, ma már alig lehet újat mondani.
A törekvés pedig, amelyben az ember beáldozza a jelent, és illetéktelen területek után sóvárog, nevetséges és szánalmas.
Mindezeket a témákat helyezzük azok újszövetség kontextusába!
A gazdagság az Isten megváltó szeretetében való bővelkedés, amely Jézus Krisztust adja másoknak; mert látja, mennyi mindent kapott az Úrtól, annak csak egy kis részét tartja meg magának, a többit továbbadja.
A beszéd hallgatással kezdődik, hogy aztán az Igére figyelve Jézus Krisztusról tanúskodhassunk. A meditáció egy kettősségben történik, amelyről Bohren azt írja, hogy egyszerre birtokoljuk az Igét, mint az oroszlán mormogva a zsákmányát; másrészt óhajtjuk azt, turbékolva tipegve, mint a galambok a magokat. Az első zsoltár Igében gyönyörködő embere mindkettőt jelenti.