„Így szól az Úr, Izráel Istene: Fölkentelek téged az Úr népének, Izráelnek a királyává!” 2Kir 9
1 Elizeus próféta magához hívott egy prófétatanítványt, és ezt mondta neki: Övezd fel derekadat, vedd kezedbe ezt az olajoskorsót, és menj el Rámót-Gileádba! 2 Amikor odaérkezel, keresd meg Jéhút, Jósáfát fiát, Nimsí unokáját! Menj oda, hívasd ki a társai közül, és vezesd be a legbelső szobába! 3 Azután fogd az olajoskorsót, önts olajat a fejére, és mondd: Így szól az Úr: Fölkentelek téged Izráel királyává! Azután nyisd ki az ajtót, és fuss el, ne késlekedj! 4 El is ment az ifjú, az ifjú próféta Rámót-Gileádba. 5 Amikor odaért, a haderő parancsnokai éppen együtt voltak. Ő így szólt: Beszédem van veled, parancsnok! Jéhú megkérdezte: Melyikünkkel? Ő így felelt: Teveled, parancsnok! 6 Ekkor fölkelt, és bement a házba, amaz pedig olajat öntött a fejére, és ezt mondta neki: Így szól az Úr, Izráel Istene: Fölkentelek téged az Úr népének, Izráelnek a királyává! 7 Irtsd ki a te urad, Aháb háza népét! Így állok bosszút Jezábelen szolgáimnak, a prófétáknak a véréért és az Úr minden szolgájának a véréért. 8 Elpusztul Aháb egész háza népe, mert kiirtom Izráelből Aháb férfiutódait, apraját-nagyját. 9 Olyanná teszem Aháb házát, mint Jeroboámnak, Nebát fiának a házát meg Baasának, Ahijjá fiának a házát. 10 Jezábelt pedig a kutyák eszik meg a jezréeli birtokán, és nem fogják eltemetni! Ezután kinyitotta az ajtót, és elfutott. 11 Amikor Jéhú kiment urának embereihez, azok megkérdezték tőle: Rendben van minden? Mit akart tőled ez a bolond? Ő így felelt nekik: Ti is ismeritek az ilyen fecsegőket. 12 De ők azt mondták: Ne beszélj mellé, mondd csak el nekünk! Erre ő ezt mondta: Ilyesfélét mondott nekem: Így szól az Úr: Fölkentelek téged Izráel királyává! 13 Akkor mindnyájan sietve fogták a ruhájukat, leterítették elé a lépcsőre, azután megfújták a kürtöket, és ezt kiáltották: Jéhú a király! 14 Így szőtt összeesküvést Jéhú, Jósáfát fia, Nimsí unokája Jórám ellen. Jórám egész Izráellel együtt Rámót-Gileádot védte Hazáéllel, Arám királyával szemben. 15 Majd visszatért Jórám király, hogy Jezréelben gyógyíttassa a sebeit, amelyeket az arámok ejtettek rajta, amikor Hazáél, Arám királya ellen harcolt. Jéhú pedig ezt mondta: Ha velem vagytok, egyetlen szökevény sem juthat ki a városból, nehogy hírt vigyen Jezréelbe! 16 Ekkor Jéhú harci kocsijára szállt, és elment Jezréelbe, mert ott feküdt Jórám. Ahazjá, Júda királya is odament, hogy meglátogassa Jórámot. 17 A Jezréel tornyában álló őrszem meglátta Jéhú közeledő csapatát, és így kiáltott: Egy csapatot látok! Jórám ezt parancsolta: Keríts egy lovast, küldd eléjük, hogy kérdezze meg, békés-e a szándékuk! 18 A lovas elébe ment, és ezt mondta: Azt kérdezi a király, hogy békés-e a szándékotok. Jéhú így felelt: Mit törődsz te a békés szándékkal? Állj mögém! Az őrszem jelentette, hogy a küldött odaért hozzájuk, de nem tért vissza. 19 Elküldött akkor egy másik lovast. Amikor odaért hozzájuk, az is ezt mondta: Azt kérdezi a király, hogy békés-e a szándékotok. Jéhú így felelt: Mit törődsz te a békés szándékkal? Állj mögém! 20 Az őrszem jelentette: Ez is odaért hozzájuk, de nem tért vissza. De aki jön, az úgy hajt, ahogyan Jéhú, Nimsí unokája szokott; éppolyan eszeveszetten hajt. 21 Akkor Jórám megparancsolta, hogy fogjanak be. Amikor befogtak a harci kocsijába, kivonult Jórám, Izráel királya és Ahazjá, Júda királya, mindegyik a maga harci kocsiján. Kivonultak Jéhú elé, és a jezréeli Nábót birtokán találkoztak vele. 22 Amikor Jórám meglátta Jéhút, ezt kérdezte: Békés-e a szándékod, Jéhú? De ő így felelt: Hogy lehetne békés, amíg anyádnak, Jezábelnek paráznasága és sok varázsolgatása tart?! 23 Ekkor Jórám megpróbált elmenekülni. Fordultában még odakiáltotta Ahazjának: Árulás, Ahazjá! 24 Jéhú azonban kezébe kapta az íját, és hátba lőtte Jórámot úgy, hogy a szívén át elöl kijött a nyílvessző, és ő összerogyott a harci kocsiján. 25 Jéhú ezt mondta tisztjének, Bidkarnak: Vedd föl, és dobd oda a jezréeli Nábót birtokára! Mert emlékezz vissza, hogy amikor én és te együtt követtük harci kocsin az apját, Ahábot, ezt a vészes jövendölést jelentette ki róla az Úr: 26 „Bizony láttam, amikor kiontották Nábótnak és fiainak a vérét, így szól az Úr, azért megfizetek neked ezen a birtokon, így szól az Úr!” Most azért vedd fel, és dobd erre a birtokra, az Úr szava szerint! 27 Amikor Ahazjá, Júda királya ezt látta, megpróbált Bét-Haggán felé elmenekülni, de Jéhú üldözőbe vette, és megparancsolta, hogy őt is öljék meg. Meg is sebesítették a harci kocsiján a Gúr-hágónál, Jibleám mellett. Elmenekült Megiddóba, de ott meghalt. 28 Emberei elvitték harci kocsiján Jeruzsálembe, és eltemették sírjába ősei mellé, Dávid városában. 29 Ahazjá Jórámnak, Aháb fiának tizenegyedik évében lett Júda királya. 30 Azután Jéhú megérkezett Jezréelbe. Amikor Jezábel ezt meghallotta, kifestette a szemét, feldíszítette a haját, és úgy ült ki az ablakba. 31 Amikor Jéhú bement a kapun, Jezábel ezt kérdezte: Békés-e a szándékod, Zimrí, uradnak gyilkosa? 32 Ő pedig fölnézve az ablakra így szólt: Ki az, aki velem tart? Akkor kitekintett két-három udvarnok. 33 Ő megparancsolta: Dobjátok le! Le is dobták, úgyhogy vére a falra fröccsent meg a lovakra, amelyekkel áthajtott velük rajta. 34 Jéhú pedig bement, és miután evett és ivott, ezt mondta: Nézzetek utána ennek az átkozottnak, és temessétek el, mert mégiscsak egy király leánya volt! 35 De amikor odamentek, hogy eltemessék, nem találtak belőle mást, csak a koponyáját, a lábait és a két kézfejét. 36 Visszatértek, és jelentették neki, mire ő ezt mondta: Az Úr igéje ez, amelyet kijelentett szolgája, a tisbei Illés által: „A kutyák eszik meg Jezábel testét a jezréeli birtokon. 37 És olyan lesz Jezábel holtteste a jezréeli birtokon, mint a trágya a mezőn; nem mondják meg róla, hogy ez volt Jezábel.”
Bibliaolvasó kalauz – Agyagási István
„Így szól az Úr, Izráel Istene: Fölkentelek téged az Úr népének, Izráelnek a királyává!” (6). Milyen ígéretes indulás! Isten indítja Jéhút a királyságba. Ennél nagyobb „hátszél” nem is kellene, hogy a folytatás is páratlanul gazdag és áldásos legyen. Mégsem így alakult. Ez az ember is letért az Isten iránti hűség útjáról. Minden jó, ha a vége jó! – tartja a közmondás. Vigyázz, légy hű Istenhez mindhalálig!
RÉ 14 MRÉ 14
„Az én házam imádság háza lesz minden nép számára.” Márk 11,15–19
15 Azután Jeruzsálembe értek. Bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik a templomban adtak és vettek, felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit, 16 és nem engedte, hogy bármit is átvigyenek a templomon. 17 Azután így tanította őket: Nincs-e megírva: „Az én házam imádság háza lesz minden nép számára”? Ti pedig rablók barlangjává tettétek. 18 Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, mert az egész sokaság álmélkodott a tanításán. 19 És amikor beesteledett, Jézus és a tanítványai kimentek a városból.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(17) „Az én házam imádság háza lesz minden nép számára.” (Márk 11,15–19)
Nézem, mi minden miatt viaskodnak az emberek egymással… Az ember akkor jutott hitre, amikor ráébredhetett arra, hogy nincs semmije, az Úr nélkül. A Jelenések könyve ezt így fogalmazza meg: „Azt mondod, gazdag vagy és nincs szükséged semmire, de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas, a szegény; a vak és a mezítelen …” (Jelenések 3,17) Ennek a szegénységnek látható megnyilvánulása, hogy már nincs szent, az élet üzletté, pénzzé, haszonná, fogyasztássá, adássá és vétellé lett (15); kirabolunk, tönkreteszünk mindent (17). Aki pedig erre nemet mond, az gyanússá; sőt, halálos ellenséggé lesz (18–19).
Jézus határozottan nemet mond erre (15), de úgy, hogy Ő az egyetlen, aki valódi, új, örök gazdagságot adhat. Ne tűnjék ez keresztyén közhelynek! Igenis, a legfontosabb üzenetről van szó. Amikor a harsány viaskodók és üzletelők közül az Isten levesz egy-egy figurát a sakktábláról – és csak az Ő megmagyarázhatatlan kegyelme, hogy egyelőre még nem mi vagyunk azok, akiket levesz –, akkor döbbenünk rá, hogy mi értelme így mindennek. Persze, erre rádöbbenni: már az is kegyelmi állapot.
Ugyanakkor ez az Ige nem azt mondja, hogy Jézus, mint egy társadalmi reformer, felemeli a szavát az „üzlet” ellen. Az „üzlet” az élet szerves része lehetne, ahogy a templomi kultusznak is része volt, az áldozati kultuszhoz kapcsolódóan, az áldozati állatok adás-vétele. Jézus itt ennél sokkal többet mond, mint ahogy sokkal többet is ad nekünk, örök, egyszeri áldozatával: mindent Ő ad, és aki ezt a mindent megkapta, az – minden nyomorúsága ellenére is – tudja a határokat, amit nem léphet át. Van, amit a templomon, a szent helyen, nem lehet „átvinni”! (16)
A templom kapcsán az imádság háza hangsúlyozásával Jézus kijelenti az ember valódi helyzetét az Isten előtt: az ember mindig csak kérő és elfogadó lehet, mint aki kegyelemre, Isten megváltó szeretetére szorul. Az áldozatban az ember akar adni Istennek. Először azonban mindig Isten ad az embernek, és az ember csakis ebből a mennyei gazdagságból adhat. Isten Jézus Krisztusban adta oda a menny gazdagságát az embernek (17).
Márk – Ézsaiás nyomán (Ézsaiás 56,7) – kiemeli, hogy Isten minden népnek adta ezt a gazdagságot. Aki pedig az Úrtól vehette a mennyei javakat, az másoknak is ad, másokért is könyörög (17).