„...megragadta őt ott az Úr” Ez 1
1 A harmincadik évben, a negyedik hónap ötödikén, amikor a fogságban élő nép között voltam a Kebár-folyó mellett, megnyílt az ég, és isteni látomásokat láttam. 2 A hónap ötödikén, Jójákín király fogságba vitelének ötödik évében, 3 szólt az Úr igéje Ezékiel paphoz, Búzí fiához a káldeusok országában, a Kebár-folyó mellett, és megragadta őt ott az Úr. 4 Láttam, hogy forgószél jött észak felől, nagy felhővel és egymást érő villámlással, körülötte fényözönnel. A közepéből, a villámok közül mintha ezüstös csillogás tündöklött volna. 5 Négy élőlény alakja volt ott. Ilyennek látszottak: emberhez hasonló alakjuk volt, 6 de mindegyiknek négy arca, és mindegyiknek négy szárnya volt. 7 Lábaik egyenes lábak voltak, de lábfejük olyan volt, mint a borjúláb. Ragyogóak voltak, mint a fénylő réz. 8 Szárnyuk alatt négyfelől emberi kezek voltak. Mind a négynek több arca és szárnya volt. 9 Szárnyaik összeértek, egyiké a másikéhoz. Nem kellett megfordulniuk, amikor jártak, mindegyik előre nézve tudott menni. 10 Ilyen volt az arcuk: volt emberarcuk, de volt oroszlánarca is mind a négynek jobbról, bikaarca is volt mind a négynek balról, és volt sasarca is mind a négynek. 11 Ilyen volt az arcuk. Felső szárnyaik ki voltak terjesztve, ez a két szárny összeért, egyiké a másikéval, kettő pedig eltakarta a testüket. 12 Mindegyik előre nézve tudott menni. Ahova a lélek akart menni, oda mentek, nem kellett megfordulniuk, amikor jártak. 13 Ilyenek voltak az élőlények: külsejük olyan volt, mint az izzó parázs, és az élőlények között mintha égő fáklyák lobogtak volna. Tűz ragyogott, és a tűzből villámok cikáztak. 14 Az élőlények úgy suhantak ide-oda, akár a villám. 15 Amint néztem az élőlényeket, megpillantottam egy-egy kereket a földön az élőlények mellett, mind a négy előtt. 16 A kerekek úgy voltak elkészítve, hogy ragyogó drágaköveknek látszottak, és mind a négy egyforma volt. Úgy készültek, hogy mindegyik kerék közepében egy másik kerék látszott. 17 Amikor jártak, négy irányban tudtak menni; nem kellett megfordulniuk, amikor jártak. 18 A kerekek abroncsai magasak és félelmetesek voltak, és mind a négy abroncs körös-körül tele volt szemekkel. 19 Amikor az élőlények jártak, a kerekek is jártak mellettük, és amikor az élőlények fölemelkedtek a földről, a kerekek is fölemelkedtek. 20 Ahová a lélek akart menni, oda mentek: oda, ahová a lélek akarta. És a kerekek is fölemelkedtek velük, mert az élőlények lelke irányította a kerekeket. 21 Ha azok jártak, ezek is jártak, ha azok megálltak, ezek is megálltak; és ha fölemelkedtek a földről, fölemelkedtek a kerekek is, mert az élőlények lelke irányította a kerekeket. 22 Az élőlények feje fölött mintha boltozat lett volna, amely félelmetesen csillogott, akár a jég, és ki volt feszítve a fejük fölött. 23 A boltozat alatt ki voltak terjesztve szárnyaik, egyiké a másiké felé. Mindegyiknek volt másik két szárnya is: ezekkel eltakarták a testüket elöl is, hátul is. 24 Amikor jártak, olyannak hallottam szárnyaik zúgását, amilyen a nagy vizek zúgása, mint a Mindenható hangja. Hangjuk zúgása olyan volt, mint egy tábor morajlása. Amikor megálltak, leeresztették szárnyaikat. 25 És egy hang hallatszott a fejük fölött levő boltozatról, amikor megálltak, és leeresztették szárnyaikat. 26 A fejük fölött levő boltozaton fölül egy zafírfényű trónus alakja látszott, a trónus alakja fölött pedig emberhez hasonló alak látszott. 27 Ezüstösen csillogónak láttam: derekától fölfelé úgy látszott, mintha tűz fogná körül, derekától lefelé pedig úgy láttam, mintha fényözön venné körül. 28 A körülötte levő fényözön olyannak látszott, mint a szivárvány, amely a felhőkön szokott lenni esős napon. Ilyen volt az Úr dicsőségének a látványa. Amikor megláttam, arcra borultam, és hallottam, hogy valaki megszólal.
Bibliaolvasó kalauz – Bogárdi Szabó István
Az Ezékiel elhívásakor megjelenő látomás lényege „az Úr dicsőségének a látványa” (28). „...megragadta őt ott az Úr” (3), Isten hatalma kényszerítette prófétai szolgálatra, ám ez a hatalom egyúttal felhatalmazás, védelem és hatékony erő is, hogy szolgálatának áldása ne a maga képességeinek függvénye, hanem Isten Lelkének munkája legyen. „...sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek” (2Pt 1,21).
RÉ 488 MRÉ 456
„Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig.” Márk 15,33–41
33 Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig. 34 Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: Elói, elói, lámá sabaktáni! – ami ezt jelenti: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? 35 Néhányan az ott állók közül, amikor ezt hallották, így szóltak: Íme, Illést hívja. 36 Valaki elfutott, és ecettel megtöltve egy szivacsot, nádszálra tűzte azt, inni adott neki, és így szólt: Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye őt? 37 Jézus pedig hangosan felkiáltva kilehelte a lelkét. 38 Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt. 39 Amikor pedig a százados, aki ott állt vele szemben, látta, hogy így lehelte ki a lelkét, ezt mondta: Bizony, ez az ember Isten Fia volt! 40 Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték; köztük a magdalai Mária, továbbá Mária, a kis Jakab és József anyja, valamint Salómé, 41 akik követték őt, és szolgáltak neki, amikor Galileában volt, és sok más asszony is, akik vele mentek fel Jeruzsálembe.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(33) „Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig.” (Márk 15,33–41)
A Jézus halálát leíró rész minden eleme fontos üzenetet hordoz. Az időpont meghatározása az eseményeket kezében tartó és formáló Isten hatalmát jelzik. A mi időszámításunk szerint a „hatodik óra” a déli tizenkét órának felel meg; a „kilencedik óra” pedig a délután három órának. Jézus három órán át függött a kereszten, a mi időszámításunk szerint délelőtt kilenc órától déli tizenkét óráig. Isten népe biztosan tudja, hogy Isten az események Ura, minden percünk Ura, Ő a történelem Ura is, aki azt, benne Isten népének életét és a mi személyes életünket is, végső céljához vezeti. Az Ige, Jézus Krisztus halálának tényszerű leírásában, benne az időpontok közlésében, ezt is üzeni nekünk. Áldott bizonyosság ez. Isten népének életében nincsenek véletlenek.
Déli tizenkét órakor sötétség támadt. A sötétség a végső idők, illetve Isten ítéletének a jele. A sötétség az ítélő Isten válasza mindarra, amit az „egész föld” Jézussal tett. Nem véletlen, hogy Márk így fogalmaz: Sötétség támadt az egész földön. Jézus keresztje tehát ítélet a világ felett. Minden bűn és gonoszság felett; ítélet a gonosz hatalma felett, a halálerők felett. De a sötétség éppen a „kilencedik óráig”, azaz éppen Jézus haláláig tart. Ez Jézus Krisztus halálának evangéliuma: az Ő halála váltsághalál, amely véget vet a sötétségnek, elhárítja Isten jogos ítéletét a világ felől, és ezzel megkezdődik az új világkorszak, amelyben felragyog Isten dicsősége, a bűn, a halál és a gonosz hatalma felett.
Az egész föld számára felragyogott ez az örömhír, hiszen nagypéntek húsvétra és a végső győzelemre mutat, amely Isten megváltó szeretetének győzelme. Ez már elvehetetlenül a miénk (Róma 8,38–39).