előző nap következő nap

„És bevitt engem az Úr háza kapujának a bejáratához,...” Ez 8

1 A hatodik esztendőben, a hatodik hónap ötödik napján, amikor a házamban ültem, Júda vénei pedig előttem ültek, megérintett ott az Úrnak, az én Uramnak a keze. 2 Egy alakot láttam, amely tűzhöz volt hasonló. Derekától lefelé tűznek látszott, derekától fölfelé pedig ragyogónak látszott, ezüstösen csillogónak. 3 Ekkor kinyúlt felém valami kézhez hasonló, és megragadott a hajamnál fogva. Fölemelt a lélek az ég és a föld közé, és isteni látomásban elvitt Jeruzsálembe, a Belső-kapu bejáratához, amely észak felől van, ahol az Istent ingerlő bálvány foglalt helyet az ő bosszantására. 4 De megjelent ott Izráel Istenének a dicsősége; ugyanolyan volt, mint amilyennek a völgyben láttam. 5 Ezt mondta nekem: Emberfia! Tekints észak felé! Föl is tekintettem észak felé, és megláttam a kaputól északra egy oltárt, ahol az Istent ingerlő bálvány volt a bejáratnál. 6 Azután ezt mondta nekem: Emberfia! Látod, mit művelnek? Olyan nagy utálatosságot művel itt Izráel háza, hogy el kell távoznom miattuk a szentélyemből. De még más nagy utálatosságokat is fogsz látni. 7 Azután bevitt engem az udvar bejáratához, és láttam, hogy egy rés van a falban. 8 Ezt mondta nekem: Emberfia! Törj át a falon! Áttörtem a falon, és láttam ott egy ajtót. 9 Majd ezt mondta nekem: Menj be, és nézd meg, hogy milyen gonosz, utálatos dolgokat művelnek ott! 10 Be is mentem, és láttam, hogy mindenféle csúszómászónak és förtelmes állatnak a képe, és Izráel házának valamennyi bálványa be volt vésve körös-körül a falba. 11 Ott álltak előttük Izráel házának vénei közül hetvenen, közöttük Jaazanjá, Sáfán fia. Mindegyiknek tömjénező volt a kezében, és illatos füstfelhő szállt fölfelé. 12 Akkor ezt mondta nekem: Emberfia! Látod, hogy mit művelnek Izráel házának a vénei a sötétben, mindegyik a maga bálványának fülkéjénél?! Mert ezt mondják: Nem lát bennünket az Úr! Elhagyta az Úr ezt az országot! 13 Majd ezt mondta nekem: Még más nagy utálatosságokat is fogsz látni, amiket művelnek. 14 És bevitt engem az Úr háza kapujának a bejáratához, amely északra néz. Asszonyok ültek ott, akik Tammúzt siratták. 15 Ezt mondta nekem: Látod, emberfia? Még ezeknél is nagyobb utálatosságokat fogsz látni. 16 És bevitt engem az Úr házának belső udvarába. Az Úr templomának bejáratánál, a csarnok és az oltár között mintegy huszonöt férfi volt, háttal az Úr templomának, arccal pedig kelet felé, és kelet felé leborulva imádták a napot. 17 Akkor ezt mondta nekem: Látod, emberfia? Nem volt elég az, hogy Júda háza olyan utálatos dolgokat művelt, amilyeneket itt elkövettek! Még az országot is elárasztották erőszakkal, és engem folyton-folyvást csak bosszantottak! Nézd, hogy tartják a szőlőhajtásokat az orruk előtt! 18 De én majd elbánok velük haragomban, nem szánakozom, és nem leszek könyörületes. Kiálthatnak hozzám bármilyen nagy hangon, nem hallgatom meg őket.

Bibliaolvasó kalauz – Zsengellér József

Isten szentségének, jelenlétének helye, jelképe a jeruzsálemi templom, melybe látomásban eljut a próféta. Azt látja, hogy az akkori kultúrkör legkülönbözőbb vallásainak gyakorlatát követik az idejárók, haragra gerjesztve Istent. Hol van a tiszta istentisztelet? A vallási szokásokat, gondolatokat összekombináló gyakorlat szinte általánosnak mondható mai világunkban. Mindenki a maga módján vallásos, amibe bármi belefér. Csakhogy Isten, ahogyan akkor, ma sem tűr meg mindent, ezért ne azt nézzük, ami nekünk tetszik, hanem arra figyeljünk, ami neki tetsző.

RÉ 212 MRÉ 304

„…a tekintélyesek elé…” Galata 2,1–10

1 Azután tizennégy esztendő múlva ismét felmentem Jeruzsálembe Barnabással, és magammal vittem Tituszt is. 2 Kinyilatkoztatástól indíttatva mentem fel, és eléjük tártam az evangéliumot, amelyet a népek között hirdetek, mégpedig külön a tekintélyesek elé, nehogy hiába fáradjak, és hogy eddigi fáradozásom se legyen hiábavaló. 3 Még a velem lévő Tituszt sem kényszerítette senki arra, hogy körülmetélkedjék, noha ő görög volt, 4 a befurakodott áltestvérek kedvéért sem, akik csak azért férkőztek be közénk, hogy kikémleljék szabadságunkat, amelyet Krisztus Jézusban kaptunk, és így szolgává tegyenek minket. 5 Ezeknek egy pillanatra sem engedtünk, hogy az evangélium igazsága megmaradjon számotokra. 6 Azok pedig, akik tekintélyeseknek számítanak – hogy a múltban mik voltak, azzal nem törődöm; Isten nem nézi az ember személyét –, azok a tekintélyes személyek engem semmire sem köteleztek. 7 Ellenkezőleg: elismerték, hogy rám van bízva a körülmetéletlenség evangéliuma, mint ahogyan Péterre a körülmetélésé. 8 Mert aki munkálkodott Péter által a körülmetéltek közötti apostolságban, az munkálkodott énáltalam is a népek között. 9 És amikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, megállapodásul kezet adtak nekem és Barnabásnak, hogy mi a népekhez menjünk, ők pedig a körülmetéltekhez. 10 Csak azt kérték, hogy emlékezzünk meg a szegényekről; ez az, amit én igyekeztem is megtenni.

Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata

(2) „…a tekintélyesek elé…” (Galata 2,1–10)

Mindig kialakulnak az úgynevezett tekintélyesek, akiknek szavuk meghatározó. Minden területen, minden korszakban, egyházban és világban így van ez. A jeruzsálemi gyülekezetben is így volt ez akkor (2). Az apostolok között oszlopapostoloknak nevezték Jakabot, Pétert és Jánost (9). A tekintélyesekre szükség van, Isten eszközei ők, akiket felhasznál országának építésében. A tekintély ugyanis mindig egyedül csak a teremtő és megtartó Úré; csakis az övé! Mi, emberek, ha tekintélyt kapunk, az Úrtól kapjuk azt, egy időre, hogy Őt képviseljük.

Ugyanakkor a tekintélyeseknek nagy a felelősségük, hiszen a tekintély nagy kísértés, mindenkor, minden területen, amelyben az ember észre sem veszi, hogy már nem jó úton jár, már nem Isten eszköze, hanem saját magát képviseli: tekintélyét élvezi; a hatalommal nem szolgál és épít, hanem visszaél azzal; és a kellő időben nem tudja elengedni ezt a tekintélyt, ami nem az övé, hanem csakis az Úré.

Pál apostol tisztelettel tekintett a jeruzsálemi tekintélyesekre, eléjük tárta az evangéliumot, amelyet ő a pogányok, a nem zsidók előtt hirdetett (1–2); egyeztetett velük szolgálatuk rendjét illetően, miszerint Pál a pogányok között hirdeti Jézus Krisztus evangéliumát (7–10). Fontos, hogy az egyházban minden ékes és szép rendben történjék, csak így lehet szolgálatunkon áldás. Pál azonban egy határon túl mindig szabad volt a tekintélyesektől (8), amennyiben azok túllépték illetékességük határait; főként, ha a tekintélyeseket nem az Úr, hanem a rejtetten mögöttük álló személyek és gyarló emberi indulatok irányították. Az apostol ezeket áltestvéreknek nevezte, és mindig szembeszállt velük; soha nem hallgatott, olcsó félelemből (4). Ugyanakkor Pál soha nem öncélúan, magamutogatóan szólt, hanem mintegy Isten eszközeként, „lojálisan” igazgatta a tekintélyeseket is. Bölcs az a tekintély, aki hallgat másokra; és tudja azt is, kikre kell hallgatni, és kikre nem.

Pál tisztelte a rendet, a tekintélyt, mert félte a tekintélyt megbízó egyetlen tekintélyt, az Urat; és éppen ebben a tiszteletben bontakozott ki Pál szabadsága is. A tekintélytisztelet csakis istenfélelemben mutatkozhat meg, ékes rendet biztosít, ezért nem fárad hiába; építeni ugyanis csak rendben lehet (4). A tekintélytisztelet soha nem a tekintélyes személyt dicsőíti, hanem mindig magát az Urat; ebben van szabadsága is.