„Akkor elvonult az Úr dicsősége a templom küszöbétől, és megállapodott a kerúbok fölött.” Ez 10
1 Azután láttam, hogy a boltozaton a kerúbok feje fölött egy zafírfényű trónushoz hasonló látvány tűnt fel. 2 Az Úr pedig ezt mondta a gyolcsba öltözött férfinak: Menj be a kerúbok alatt levő kerekek közé, rakd tele mind a két markodat a kerúbok között levő parázzsal, és szórd azt a városra! Be is ment a szemem láttára. 3 A kerúbok a templomtól jobbra álltak, amikor a férfi bement, és felhő töltötte be a belső udvart. 4 Akkor az Úr dicsősége a kerúbról átvonult a templom küszöbéhez. A templom megtelt a felhővel, az udvar pedig megtelt az Úr dicsőségének fényével. 5 A kerúbok szárnyainak zúgása elhallatszott a külső udvarig; olyan volt, mintha a mindenható Isten hangja szólt volna. 6 Amikor azt parancsolta a gyolcsba öltözött férfinak, hogy vegyen tüzet a kerúbok között levő kerekek közül, akkor az bement, és megállt a kerék mellett. 7 Az egyik kerúb pedig kinyújtotta kezét a kerúbok közül a kerúbok között levő tűz felé, vett belőle, és a gyolcsba öltözött férfi markába tette; az elvette, és kiment. 8 A kerúbok szárnyai alatt valami emberi kézhez hasonló látszott. 9 Láttam, hogy négy kerék volt a kerúbok mellett: egy-egy kerék egy-egy kerúb mellett, és a kerekek ragyogó drágaköveknek látszottak. 10 Mind a négy egyformának látszott: olyannak, mintha mindegyik kerék közepében egy másik kerék lett volna. 11 Négy irányban tudtak menni, amikor jártak, és nem kellett megfordulniuk, amikor jártak, hanem amerre az első akart menni, arra ment a többi is; nem kellett megfordulniuk, amikor jártak. 12 Egész testük és hátuk, kezeik és szárnyaik meg a kerekek körös-körül tele voltak szemekkel, mind a négynek a kereke. 13 A kerekeket pedig valaki a fülem hallatára forgóknak nevezte. 14 Négy arca volt mindegyiknek: az első kerúbarc volt, a második emberarc, a harmadik oroszlánarc, a negyedik pedig sasarc. 15 És fölemelkedtek a kerúbok. Ezek azok az élőlények, amelyeket a Kebár-folyó mellett láttam. 16 Amikor a kerúbok jártak, a kerekek is jártak mellettük, amikor pedig a kerúbok fölemelték szárnyaikat, hogy fölemelkedjenek a földről, a kerekek sem maradtak el mellőlük. 17 Ha azok megálltak, ezek is megálltak, ha azok fölemelkedtek, ezek is fölemelkedtek velük, mert az élőlények lelke irányította őket. 18 Akkor elvonult az Úr dicsősége a templom küszöbétől, és megállapodott a kerúbok fölött. 19 A kerúbok pedig fölemelték szárnyaikat, szemem láttára fölemelkedtek a földről, és elindultak a kerekekkel együtt. Az Úr háza keleti kapujának a bejáratánál megálltak, és Izráel Istenének dicsősége ott volt fölöttük. 20 Ezek azok az élőlények, amelyeket a Kebár-folyó mellett láttam, Izráel Istene alatt, és fölismertem, hogy ezek kerúbok. 21 Mindegyiknek négy-négy arca, és mindegyiknek négy szárnya volt; szárnyaik alatt olyanforma kezük volt, mint az embernek. 22 Arcuk hasonló volt azokhoz az arcokhoz, amelyeket a Kebár-folyó mellett láttam, meg az alakjuk is; ők voltak azok. Mindegyik előre nézve tudott menni.
Bibliaolvasó kalauz – Zsengellér József
Isten kiábrázolhatatlansága számos elképzelést szült az idők során úgy a zsidóságban, mint a keresztyénségben. A Biblia gyakran az angyalok cselekvésével beszél Isten cselekvéséről. Jelenlétét a frigyládán vagy a templomban a kerúbok formájában láttatja. Ezékiel kerekeken mozgó, négyalakos szárnyas lényként mutatja be őket, akiken Isten dicsősége jelenik meg. Isten ma is elképzelhetetlen, Krisztusban lett emberi dimenziónkban is felfoghatóvá. A Jelenések könyvében együtt látjuk őt is a kerúbokkal, a négy lelkes állattal.
RÉ 19 MRÉ 19
„…nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által.” Galata 2,15–21
15 Mi, akik zsidónak születtünk, és nem pogányok közül való bűnösök vagyunk, 16 tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem. 17 Ha pedig Krisztusban keresve megigazulást, magunk is bűnösnek bizonyulunk, akkor talán Krisztus a bűn szolgája? Szó sincs róla! 18 Mert ha ismét felépítem, amit leromboltam, saját magamat nyilvánítom törvényszegőnek. 19 Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek, hogy Istennek éljek. 20 Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. 21 Nem vetem el Isten kegyelmét: mert ha a törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(16) „…nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által.” (Galata 2,15–21)
A megigazulás rendezi az Istennel való viszonyunkat. A megigazulás üdvösség, békesség, kiengesztelődés. A megigazulás azt jelenti, hogy az Isten, bennünket számontartva, megváltó szeretettel, az igaz, tiszta, bűntelen Jézus Krisztusra tekint, és az Ő igazságát nekünk tulajdonítja. Isten igaznak tart bennünket, noha nem vagyunk azok. Olyan ez, mint amikor az anyai szeretet a saját gyermekeit tartja a világon legszebbnek és a legtökéletesebbnek, noha nyilván nem azok.
Az isteni szeretet azonban nem gyarló emberi szeretet, mert az Isten szeretetének hatalma van, amely a megigazított embert átformálja, így a megigazított ember egyre igazabb, egyre tisztább lesz; megszentelődik. Nem az isteni törvény, az isteni rend maradéktalan cselekvése által leszünk igazzá, hiszen a testben élve mindig távol vagyunk az Úrtól (2Korinthus 5,6), de az Isten megigazító szeretetének hatalma által egyre inkább érik, tisztul az életünk, mint ahogy a Balaton kitisztul, leülepszik, megnyugszik a nyári sok-sok zaklatás után.
Nem az erkölcsi és szertartási törvények betartása tesz bennünket igazzá, mert a test e-világban mindig ki fogja követelni a magáét (16). Hiszen látjuk, tapasztaljuk, ezerféle módon, számtalan formában, mindenféle szép és nemes lepellel elfedve magát, követel, indul, támad, előretör a test. Látjuk ezt egyházban és világban; kegyes és nagynak mondott ügyek leplében; vitákban, érdekellentétekben, a többet és többet akarásban, indulatokban, haragban, gyűlöletben, önzésben; abban, hogy a másiknak egy jottányit sem engedünk, a megoldást keresve. Nem az erkölcsi és szertartási törvények betartása tesz igazzá, de Isten szeretetének hatalma igenis, miután igaznak tulajdonított minket, munkálni kezd bennünk, hogy életünk és hitünk, a látható világ nekünk kirendelt színterén és a látható egyházban is, egyre hitelesebben testet öltsön, vagyis egyre inkább kiformálódjék bennünk a Krisztus (20; 4,19).
A Jézus Krisztusba vetett hit által tapasztaljuk meg ezt a csodát. Hit által lesz mindez az ígéret a miénk, a sajátunk. Hit által lesz az enyém a bűnbocsánat, a kegyelem, az üdvösség, az örök élet, a békesség, az Isten igazsága, a Krisztus tisztasága. A hit is az Úr ajándéka, amellyel Jézus Krisztusban vagyunk, mint árvíz idején a bárkában. Pál ezt a csodát így fejezi ki: én Krisztusban és Krisztus bennem; vagyis a lemetszett virág a vízben, és a víz a virágban.