előző nap következő nap

„Új szívet adok nektek és új lelket adok belétek.. Ez 36

1 Te pedig, emberfia, prófétálj Izráel hegyeinek, és mondd: Izráel hegyei, halljátok meg az Úr igéjét! 2 Így szól az én Uram, az Úr: Mivel az ellenség hahotázva azt mondta rólatok: Birtokunkba kerültek az ősi halmok! – 3 ezért prófétálj, és mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Mivel a vesztetekre törnek mindenfelől, hogy a többi nép birtokává legyetek, és mivel szájukra vettek titeket a rágalmakat terjesztő népek, 4 azért, Izráel hegyei, halljátok az én Uramnak, az Úrnak igéjét! Ezt mondja az én Uram, az Úr a hegyeknek és a halmoknak, a medreknek és a völgyeknek, az elpusztult romoknak és az elhagyatott városoknak, amelyeket a körülöttük élő többi nép fosztogatott és kigúnyolt, 5 ezért tehát így szól az én Uram, az Úr: Heves indulattal beszélek a többi nép és egész Edóm ellen, akik birtokba vették országomat kárörvendő szívvel és megvető lélekkel, hogy néptelenné tegyék, és teljesen kifosszák. 6 Ezért prófétálj Izráel földjéről, mondd a hegyeknek és a halmoknak, a medreknek és a völgyeknek: Így szól az én Uram, az Úr: Haragos indulattal beszélek, mert a népek gyalázkodását kellett elviselnetek. 7 Ezért így szól az én Uram, az Úr: Fölemelt kézzel esküszöm, hogy majd a körülöttetek élő népeknek kell eltűrniük, hogy gyalázzák őket! 8 Rajtatok pedig, Izráel hegyei, ágak sarjadnak, és gyümölcs terem népemnek, Izráelnek, mert hamarosan hazatérnek. 9 Mert én mellettetek vagyok, és felétek fordulok: megművelnek és bevetnek titeket. 10 Megszaporítom rajtatok az embereket, Izráel egész házát; városaitok benépesülnek, a romok újjáépülnek. 11 Megszaporítok rajtatok embert és állatot, sokasodni és szaporodni fognak. Benépesítelek titeket, mint hajdan, és több jót teszek veletek, mint azelőtt. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! 12 Gondoskodni fogok róla, hogy emberek járjanak rajtatok: az én népem, Izráel. Birtokba vesznek, az ő tulajdonuk lesztek, és nem lesztek többé néptelenek. 13 Így szól az én Uram, az Úr: Bár azt mondják, hogy emberevő föld vagy, mert el szoktad pusztítani a rajtad élő népeket, 14 nem eszel többé embert, és nem pusztítod el a rajtad élő népeket – így szól az én Uram, az Úr. 15 Nem kell többé hallanod a nemzetek gyalázkodását, a népek csúfolódását sem kell tűrnöd többé, és nem pusztítod el a rajtad élő népeket – így szól az én Uram, az Úr. 16 Így szólt hozzám az Úr igéje: 17 Emberfia! Amikor Izráel háza a saját földjén lakott, tisztátalanná tették azt életükkel és tetteikkel. Olyan tisztátalan volt előttem az életük, mint a havi vérzés. 18 Rájuk zúdítottam haragomat, mert vért ontottak a földre, és tisztátalanná tették azt bálványaikkal. 19 Ezért elszélesztettem őket a népek között, és szétszóródtak az országokba. Életük és tetteik szerint tartottam ítéletet fölöttük. 20 De amikor a népek közé jutottak, amerre csak jártak, gyalázatot hoztak szent nevemre, mert ezt mondták róluk: Az Úr népe ezek, mégis el kellett hagyniuk az országát! 21 Ekkor szánalomra indultam szent nevemért, amelyre gyalázatot hozott Izráel háza a népek között, amerre csak járt. 22 Ezért mondd ezt Izráel házának: Így szól az én Uram, az Úr: Nem tiértetek cselekszem én, Izráel háza, hanem szent nevemért, amelyre gyalázatot hoztatok a népek között, amerre csak jártatok. 23 Majd én megmutatom, hogy szent az én nagy nevem, amely gyalázatos lett a népek között, mert gyalázatot hoztatok rá közöttük. Majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr – így szól az én Uram, az Úr –, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy én szent vagyok! 24 Kihozlak benneteket a népek közül, összegyűjtelek az országokból, és beviszlek benneteket a saját földetekre. 25 Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket. 26 Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. 27 Az én lelkemet adom belétek, és gondoskodom róla, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek. 28 Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek. 29 Megszabadítlak benneteket minden tisztátalanságotoktól. Előhívom a gabonát és megsokasítom, és nem hozok rátok éhínséget. 30 Megszaporítom a fák gyümölcsét és a mező termését, hogy ne csúfoljanak többé benneteket éhínség miatt a népek. 31 Akkor majd visszagondoltok arra, hogy milyen gonoszul éltetek, és milyen rosszak voltak tetteitek, és megundorodtok magatoktól utálatos bűneitek miatt. 32 Nem tiértetek cselekszem – így szól az én Uram, az Úr –, tudjátok meg ezt! Szégyenkezzetek, és piruljatok életetek miatt, Izráel háza! 33 Így szól az én Uram, az Úr: Amikor megtisztítlak benneteket minden bűnötöktől, benépesítem a városokat, és újjáépülnek a romok. 34 Művelni fogják a pusztává lett földet, azután, hogy pusztán hevert az arra járók szeme láttára. 35 Akkor majd ezt mondják: Ez a pusztává lett föld itt most olyan, mint az Éden kertje; a rommá lett, elpusztult, a falaitól megfosztott városokat pedig megerősítették, és újból laknak bennük! 36 Akkor majd megtudják a népek, amelyek körülöttetek megmaradtak, hogy én, az Úr építettem újjá a romba dőlt városokat, és én ültettem be a pusztává lett földet. Én, az Úr megmondtam, és meg is teszem! 37 Így szól az én Uram, az Úr: Még azt is kérheti tőlem Izráel háza, hogy ezt tegyem velük: úgy megsokasítom az embereket, mint a juhokat. 38 Úgy megtelnek a romba dőlt városok emberek tömegével, ahogyan Jeruzsálem tele van az ünnepeken juhokkal, áldozatra szentelt juhokkal. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr!

Bibliaolvasó kalauz – Fodor Ferenc igemagyarázata

A szív a Bibliában az akarati döntések helye. De mit akar az ember? Embertársa felett hatalmaskodni, középpontban lenni a másik rovására. Ám ezt az arcunkat nem szívesen vállaljuk, ezért amennyire lehet, szívünk tisztátalanságát neveltetésünk mögé rejtjük. Ez azonban nem elég, mert minduntalan felszínre kerül szívünk tisztátalan indulata. Egyedül Isten tud képessé tenni arra, hogy a környezetünkhöz megújult lélekkel viszonyuljunk. „Új szívet adok nektek és új lelket adok belétek...” (26).

RÉ 474 MRÉ 428

„…Jézus Krisztus egyengesse utunkat hozzátok…” 1Thesszalonika 3,9–13

9 Hogyan is adhatnánk eléggé hálát Istennek értetek mindazért az örömért, amellyel megörvendeztettek minket a mi Istenünk előtt, 10 amikor éjjel és nappal buzgón könyörgünk azért, hogy láthassunk benneteket, és kipótolhassuk hitetek hiányosságait? 11 De maga a mi Istenünk és Atyánk és a mi Urunk Jézus Krisztus egyengesse utunkat hozzátok, 12 titeket pedig az Úr gyarapítson és gazdagítson a szeretetben egymás iránt és mindenki iránt, ahogyan mi is szeretünk titeket. 13 Erősítse meg a szíveteket, és tegye feddhetetlenné a szent életben a mi Istenünk és Atyánk színe előtt, amikor a mi Urunk Jézus Krisztus eljön minden szentjével együtt. Ámen.

Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata

(11) „…Jézus Krisztus egyengesse utunkat hozzátok…” (1Thesszalonika 3,9–13)

Eljutni saját magamtól a másik emberig! Ez életünk legfontosabb feladata. Mindenekelőtt pedig ez csoda: az önzéstől eljutni a szeretetig, minden akadály ellenére. A másik ember mindig az, akit az Isten ránk bízott: a szeretteink, akik között élünk, aki mellett éppen vagyunk.

Akkor lehet utunk a másik emberig, ha van utunk az Istenig (11), aki képessé tehet bennünket a valóságos szeretetre, makacs és érdekvezérelt, valamint ügyesen leplezett önzésünk ellenére is.

A valóságos szeretet, megbocsátva, kipótolja az embertárs hiányosságait, nem pedig keresi és felnagyítja azokat (10).

Jézus Krisztus az út: Istenhez, a másik emberhez, és önmagunkhoz; mert ebben a szeretetben teljesedhet ki a saját életünk is.

De jó tudni, hogy az egyetlen úton járhatunk! Ma megint közelebb: az Úrhoz, egymáshoz, önmagunkhoz.

Imádkozzunk: Urunk! Köszönjük, hogy Te vagy az út! Egyengesd utunkat, Tehozzád, egymáshoz, hogy önmagunk boldogságát is így találhassuk meg. Ma is közelebb, közelebb Uram, Tehozzád! Ámen!