Tartsd meg életemet, mert én a te híved vagyok! Zsolt 86
1 Dávid imádsága. Figyelj rám, és hallgass meg, Uram, mert nyomorult és szegény vagyok! 2 Tartsd meg életemet, mert én a te híved vagyok! Istenem, szabadítsd meg szolgádat, aki benned bízik! 3 Légy kegyelmes, Uram, mert hozzád kiáltok mindennap. 4 Örvendeztesd meg szolgád lelkét, mert utánad vágyódik a lelkem, ó, Uram! 5 Mert te jó vagy, Uram, és megbocsátasz, nagyon szereted mindazokat, akik hozzád kiáltanak. 6 Hallgass, Uram, imádságomra, és figyelj könyörgő szavamra! 7 A nyomorúság idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem. 8 Nincs hozzád hasonló, Uram, az istenek között, műveidhez fogható nincsen. 9 Eljön minden nép, amelyet alkottál, leborulnak előtted, Uram, és tiszteletet adnak nevednek. 10 Nagy vagy te, csodákat teszel, te vagy Isten egyedül! 11 Taníts engem utaidra, Uram, hogy igazságod szerint járjak, és teljes szívvel féljem nevedet. 12 Magasztallak, Uram, Istenem, teljes szívből, és tisztelem nevedet örökké. 13 Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéből is kimentettél. 14 Istenem! Kevélyek támadtak rám, erőszakosok hada tört életemre, de nem számolnak veled! 15 Pedig te, Uram, irgalmas és kegyelmes Isten vagy, hosszú a türelmed, nagy a szereteted és hűséged. 16 Fordulj hozzám, légy kegyelmes! Adj erőt szolgádnak, segítsd meg szolgálóleányod fiát! 17 Mutasd meg rajtam jóságod jelét, hadd lássák gyűlölőim, és szégyenkezzenek, mert te, Uram, megsegítesz és megvigasztalsz engem.
Bibliaolvasó kalauz – Ferenczi Zoltán
Az ószövetségi ember világképében a földi háború a mennyei küzdelem leképeződése. Egy nép győzelme az adott istenek vagy Isten győzelmét is jelentette. Ennek halvány lenyomatát látjuk ma a világbajnokságokon. Ezért érthető, ha a hűséges embernek győzelmet ad az Isten (2–3). De ő a népek Ura is! Vajon mennyire vesszük komolyan az Írás jövőképét (9)? Vajon van-e olyan üzenetünk a (pogány) népek felé, amely segítségével az igaz Istenhez kerülhetnek közelebb?
RÉ 86 MRÉ 86
„Ez most nyilvánvalóvá lett…” 2Timóteus 1,8–14
8 Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által. 9 Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk. 10 Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. 11 Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul. 12 Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra. 13 Az egészséges beszéd példájának tekintsd, amit éntőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben. 14 A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(10) „Ez most nyilvánvalóvá lett…” (2Timóteus 1,8–14)
Nyilvánvaló az, ami bizonyos, ami vitán felül egyértelmű, amihez nem férhet kétség, amiben egyetértünk. Mi nyilvánvaló ebben a világban, az elmondottak értelmében? Hiszen nincs olyan jelenség, történés, alkotás, kijelentés, amit ne értelmezhetnénk és értékelhetnénk annyiféleképpen, ahányfélék vagyunk, mi magunk, és amelynek nyomán ne támadnának viták közöttünk. Van-e valami, ami áldottan nyilvánvalóvá lett az életünkben, amiben legalább ketten, vagy hárman egyetértünk (Máté 18,19), amire nyugodtan hagyatkozhatunk, az összeomlás, a csalódás, a pusztulás veszélye nélkül?
Isten Igéjének örömhíre számunkra az egyetlen, áldott nyilvánvalóság: életünk távlata, értelme, normája, nézőpontja. Miben áll ez a nyilvánvalóság?
Minden, amit ebben az ellentmondásos világban nyilvánvalóan tudhatunk, az Jézus Krisztusban lett bizonyossá, és így hangzik: Isten megtörte a halál erejét és világosságra hozta az elmúlhatatlan életet (10). Nincs más, nincs ennél több nyilvánvalóság, és ami ennél kevesebb, az nem nyilvánvaló.
Isten megszabadított minket: ez az, ami az evangéliumból következően nyilvánvaló, megmásíthatatlan, nem a mi érdemeink, hanem az Ő örök – idők kezdete előtti – döntése és kegyelme szerint. Ezt a megszabadítást akkor is megtapasztaljuk, ha az Úr még nem szabadított ki bennünket egy adott helyzet nyomorúságából (9).
Isten elhívott minket az Ő ügyének szolgálatára: ez is nyilvánvaló. Akiket az Úr megszabadított, azokat szolgálatra hívta el, hogy a maguk helyén, a saját feladataik között szorgoskodva ne szégyelljék az élet Uráról szóló bizonyságtételt, még akkor se, ha az szenvedéssel jár (8). Mondjuk, hirdessük, éljük: „Mi tudjuk, kinek hiszünk!” (12)
Isten megőrzi az Ő ügyét, a drága kincset, Őneki erre van hatalma; és bizonnyal üdvösségesen megőrzi azokat is, akik a rájuk bízott drága kincset képviselik, ebben a világban, sok csillogó és harsány portéka között is (12–14).