„Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön! Örvendezve vigadjatok, zsoltárt énekeljetek!” Zsolt 98
1 Zsoltár. Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett! Szabadulást szerzett jobbja, az ő szent karja. 2 Megmutatta szabadító erejét az Úr, a népek szeme előtt nyilvánvalóvá tette igazságát. 3 Hűséggel és szeretettel gondolt Izráel házára, és látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását. 4 Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön! Örvendezve vigadjatok, zsoltárt énekeljetek! 5 Énekeljetek az Úrnak hárfakísérettel, hárfakísérettel zengő éneket! 6 Harsonákkal és kürtzengéssel ujjongjatok a király, az Úr előtt! 7 Zúgjon a tenger a benne levőkkel, a földkerekség és a rajta lakók! 8 Tapsoljanak a folyók, a hegyek mind ujjongjanak 9 az Úr előtt, mert eljön, hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket.
Bibliaolvasó kalauz – Sebestyén Győző
„Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön! Örvendezve vigadjatok, zsoltárt énekeljetek!” (4). A feleségem gyakran énekel, még konyhai munkák közben is. Nem munkadal ez, hanem hálaadás, az Úr dicsőítése, munka közben is, bármikor. Az ő szabadításáért, hűségéért, szeretetéért. Mert nem csak a templomban, istentisztelet alkalmával van okom dicsérni őt, hanem az egész földön, bárhol. Dicsérjük együtt mindnyájan ma is, mert csodákat tett!
RÉ 98 MRÉ 98
„Tiszta és igazi kegyesség… meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban…” Jakab 1,19–27
19 Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, 20 mert az ember haragja nem szolgálja Isten igazságát. 21 Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és minden gonoszságot, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket. 22 Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. 23 Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. 24 Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. 25 De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete. 26 Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem még önmagát is becsapja, annak a kegyessége hiábavaló. 27 Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(27) „Tiszta és igazi kegyesség… meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban…” (Jakab 1,19–27)
Erről az igeversről személyes emlékeim vannak, ami alapján megértettem és amire emlékezve – reménység szerint – soha nem érthetem teljesen félre ezt a bibliai verset: „Az a tiszta kegyesség, amikor meglátogatjuk az árvákat, meg az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizzük magunkat a világtól.”
Édesanyám fiatalkora, így a mi gyerekkorunk, végig idősek gondozásával telt, akik ott éltek velünk, félig kész családi házunk egyik szobájában, és hosszú évek múlva ott is haltak meg. Anyánk képtelen volt otthonba adni a család időseit; noha aktívan, munkahelyen dolgozott, mellette ellátta a család időseit. Ahogy az egyik meghalt és eltemettük, már soron is volt a másik. Öcsémmel együtt már mindketten régen kirepültünk otthonról, amikor elment a család öregjeinek utolsó tagja, miközben apám is meghalt, és anyám szó szerint is beleöregedett az idősgondozásba, az ágytálazásba, a mosdatásba, a forgatásba…
Nem tudom, az utca többi lakója, a közvetlen szomszédainkkal együtt, a saját időseiket miként rendezték el, de sehol nem láttam hasonló esetet. Inkább azt tapasztaltam, hogy ők minden nyáron mentek nyaralni, míg mi otthon maradtunk a kis időseink miatt.
Anyám alázattal, hittel végezte ezt a szolgálatot. Soha, egyetlen Igét nem idézett ehhez, nem igazolta magát a Bibliával. Csak akkor láttam kifakadva indulatosnak őt, amikor a gyülekezetben, az istentiszteleten, vagy hasonló körökben a szeretetszolgálatról beszéltek olyanok, akik soha, még egy évet sem ápoltak, saját házukba befogadva senkit sem, persze úgy a kirakatban, olykor-olykor segítettek valakinek valamit. „Kit látogassak még meg, árvát, özvegyet, meg nyomorultat?” – kérdezte tőlem ilyenkor. „Sajnálom, hogy nekem nem sikerült tisztán megőriznem magam, mert közben sokszor elfáradtam, kifáradtam, belefáradtam, és az életem is ráment!” – vallotta be egyszer, egy nehéz pillanatban. Majdnem hozzátettem, de csak gondoltam: „Mama, ráment a mi gyerekkorunk is!” De ő közben szolgált tovább, hűséggel.
Valójában imádságos hálával és tisztelettel tekintek Anyámra, mint igazi diakónusra, aki nemcsak meglátogatta, hanem befogadta, és halálig ápolta a család árváit és özvegyeit. Tiszta kegyesség segíteni! Ugyanakkor a tiszta kegyesség része: magunkra is odafigyelni, és azokra, akiket még ránk bízott az Úr! A legtisztább kegyesség azonban az, amelyik tudja, hogy Jézus Krisztus ügye sokkal több, mint átmeneti segítés. Jézus Krisztus örök megoldást ad, amely túlmutat ezen az örökké gyarló világon, ahol folyamatosan provokáljuk egymást, és ahol olyan sokan szépeket beszélnek a segítségről, de ők maguk, a látványos kirakaton túl, soha nem lépnek a segítségnyújtásban, még a családon belül sem.
Mi akarunk másokat befogadni, jólétben önző és trükkös emberek, akik a sajátjaik gondozását is, nagyhangú elvárásokkal, azonnal szociális intézményekre és az egészségügyi rendszer felelősségére bízzuk? Miről beszélünk?