„Hogyan száradt el ilyen hirtelen ez a fügefa?” Mt 21,18–22
18 Amikor korán reggel a város felé ment, megéhezett. 19 Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé! És azonnal elszáradt a fügefa. 20 Amikor látták ezt a tanítványok, elcsodálkoztak, és azt kérdezték: Hogyan száradt el ilyen hirtelen ez a fügefa? 21 Jézus így válaszolt nekik: Bizony mondom nektek, ha van hitetek, és nem kételkedtek, nemcsak a fügefával tehetitek meg ezt, hanem ha ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! – az is meglesz. 22 És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok.
Bibliaolvasó Kalauz – Bödecs Pál igemagyarázata
„Hogyan száradt el ilyen hirtelen ez a fügefa?” (20). Mostanában sokan kérdezik ezt a felmelegedő és gyorsan pusztuló világunk láttán. A fügefa példájából az első gyülekezetek a gyümölcstelenség feletti ítéletre és a hit hatalmára való figyelmeztetést hagyományozták ránk. Egy egész világot elszárítani még a haladásba és az emberi észbe vetett vakhit is tud. De milyen hit képes a már elszáradtat új életre támasztani? Jézus erre a – halálból életet teremtő, irgalmas Istenbe vetett – hitre hív magával minket.
RÉ 213 RÉ21 326
Napi ének böjti időben | 473 | Tisztítsd meg szíved
„Ákís pedig bizalmába fogadta Dávidot, mert ezt gondolta: Nagyon meggyűlöltette magát a népével, Izráellel, ezért örökre az én szolgám marad.” 1Sám 27
1 Dávid azonban ezt gondolta: Egy napon mégis el kell pusztulnom Saul kezétől. Legjobb lesz gyorsan elmenekülnöm a filiszteusok földjére. Akkor majd hiába üldöz engem Saul Izráel egész területén, megmenekülök a kezéből. 2 Elindult azért Dávid, és átment hatszáz emberével együtt Ákíshoz, Máók fiához, Gát királyához. 3 Letelepedett Dávid Ákísnál Gátban embereivel együtt, mindegyik a maga háza népével, Dávid is a két feleségével: a jezréeli Ahínóammal és a karmeli Abígajillal, Nábál volt feleségével. 4 Amikor jelentették Saulnak, hogy Dávid Gátba menekült, nem kereste tovább. 5 Egyszer azt mondta Dávid Ákísnak: Ha jóindulattal vagy hozzám, adj nekem helyet az egyik mezővárosban, hogy ott lakjam! Miért lakjék szolgád veled együtt a király városában? 6 Akkor nekiadta Ákís Ciklágot – így lett Ciklág Júda királyaié mindmáig. 7 Az az idő, amíg Dávid a filiszteusok mezején lakott, egy esztendő és négy hónap volt. 8 Egyszer felvonult Dávid embereivel együtt, és megtámadták a gesúriakat, a gézerieket és az amálékiakat. Ezek voltak ősidőktől fogva annak a földnek a lakói Súr felé menet Egyiptom országáig. 9 Valahányszor Dávid betört egy területre, sem férfit, sem asszonyt nem hagyott életben, és elvitt juhot és marhát, szamarat, tevét és ruhaneműt, azután visszament Ákíshoz. 10 Amikor Ákís ilyenkor megkérdezte, hogy most éppen hová törtek be, Dávid ilyeneket felelt: Júda déli részére! A jerahmeéliek déli területeire! A kéniek déli területére! 11 Dávid nem hagyott életben, és nem vitt Gátba sem férfit, sem asszonyt, hogy ne mondhassák el: Ezt meg ezt csinálta Dávid! Ez volt a szokása egész idő alatt, amíg a filiszteusok mezején lakott. 12 Ákís pedig bizalmába fogadta Dávidot, mert ezt gondolta: Nagyon meggyűlöltette magát a népével, Izráellel, ezért örökre az én szolgám marad.
Az Ige mellett – Lányi Gábor igemagyarázata
(12) „Ákís pedig bizalmába fogadta Dávidot, mert ezt gondolta: Nagyon meggyűlöltette magát a népével, Izráellel, ezért örökre az én szolgám marad.” (1Sám 27,1–12)
„Legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!” (Mt 10,16) – mondja Jézus tanítványainak. S jogosan érezhetjük, hogy az, amit Dávid ebben a történetben véghezvisz, túltesz azon, amit a jézusi mondat „okossága” még megenged az Istenben hívőnek.
Dávid a filiszteus Ákís király gáti udvarában találva menedéket, azzal nyeri el magának a király bizalmát, hogy – bár a zsidók ősellenségei ellen vezet támadásokat – Ákísnak azt hazudja: Saul területére tör be. Ráadásul mindezt kiemelt kegyetlenséggel végzi: hadjárataiban hírmondót sem hagy, nehogy kettős játékára fény derülhessen. Magyarázatot ad tettére, hogy félelemből cselekszik. Meglepő módon vesz erőt rajta a félelem, hogy Saul egyszer mégiscsak meg fogja ölni. Ezért menekül, áll át az ellenséghez, ezért követ el gyalázatos tetteket.
De ez valóban csak magyarázatot és nem felmentést ad tetteire. Miért a félelem? A sok erre mutató jel ellenére is megrengett a bizalma abban, hogy Isten véghez viszi vele, amire kiválasztotta? Van sajnos ilyen elbizonytalanodás, és sajnos ez félelemhez, sőt istentelen tettekhez is vezethet. „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart” (Jak 1,12).