„A halál fullánkja a bűn...” 1Kor 15,35–58
35 De megkérdezhetné valaki: hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jelennek meg? 36 Esztelen! Amit elvetsz, nem kel életre, míg előbb meg nem hal, 37 és amikor vetsz, nem a leendő testet veted el, hanem csak a magot, talán búzáét vagy valami másét. 38 De Isten olyan testet ad annak, amilyet elhatározott, mégpedig minden egyes magnak a neki megfelelő testet. 39 Nem minden test egyforma, hanem más az embereké, más az állatoké, más a madaraké, és más a halaké. 40 Vannak mennyei testek, és vannak földi testek, de más a mennyeiek fényessége, és más a földieké. 41 Más a nap fényessége, más a hold fényessége, és más a csillagok fényessége: mert egyik csillag fényességben különbözik a másik csillagtól. 42 Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; 43 elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. 44 Elvettetik földi test, feltámasztatik lelki test. Ha van földi test, van lelki test is. 45 Így is van megírva: „Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké. 46 De nem a lelki az első, hanem a földi, azután a lelki. 47 Az első ember a föld porából való, a második ember mennyből való. 48 Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. 49 És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is. 50 Azt mondom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. 51 Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan meghalni, de mindnyájan el fogunk változni. 52 Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. 53 Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. 54 Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött! 55 Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” 56 A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. 57 De hála legyen Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által! 58 Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.
Bibliaolvasó Kalauz – Varga Róbert igemagyarázata
„A halál fullánkja a bűn...” (56). Pál azt írja, hogy amikor véget ér valakinek a földi élete, akkor sem ér véget a létezése, a halál nem pont, hanem kettőspont. A romlandó test nem örökli a romolhatatlanságot, akik hitben haltak meg, „alszanak” a feltámadásig. Akik pedig még élnek, amikor Jézus másodszor jön el, azok az Istentől ígért dicsőséges testre változnak el. Erős reménysége ez minden keresztyénnek!
RÉ 409 RÉ21 614
Napi ének | 747 | Siessetek, hamar lejár
„Én őt megáldottam, és áldott is lesz!” 1Móz 27,1–33
1 Amikor Izsák megöregedett, és annyira meggyengült már a szeme, hogy nem is látott, behívta a nagyobbik fiát, Ézsaut, és így szólt hozzá: Fiam! Ő felelt neki: Itt vagyok. 2 Izsák ezt mondta: Lásd, én megöregedtem, bármikor meghalhatok. 3 Most hát fogd a fegyvereidet, tegzedet és íjadat, menj ki a mezőre, és lőj nekem valami vadat! 4 Azután készíts nekem finom falatokat, ahogyan én szeretem, és hozd be nekem, hogy egyem, és megáldjalak, mielőtt meghalok! 5 Rebeka azonban hallgatózott, amikor Izsák a fiával, Ézsauval beszélt. Amint elment Ézsau a mezőre, hogy vadat lőjön, és elhozza, 6 Rebeka ezt mondta fiának, Jákóbnak: Hallottam, hogy apád a bátyáddal, Ézsauval beszélt, és ezt mondta: 7 Hozz nekem vadat, és készíts finom falatokat, hogy egyem, és megáldjalak az Úr színe előtt, mielőtt meghalok! 8 Most azért, fiam, hallgass a szavamra, amit most megparancsolok neked! 9 Menj el a nyájhoz, és hozz onnan két kecskegidát a javából, hadd készítsek abból apádnak finom falatokat, ahogyan ő szereti! 10 Azután vidd be apádnak, hogy egyék, és téged áldjon meg, mielőtt meghal! 11 De Jákób ezt mondta anyjának, Rebekának: Igen, de Ézsau bátyám szőrös, én pedig simabőrű vagyok. 12 Hátha megtapogat az apám, és akkor azt hiszi, hogy csúfot űzök belőle, és áldás helyett átkot szerzek magamnak. 13 De az anyja ezt mondta neki: Engem sújtson az az átok, fiam! Te csak hallgass a szavamra, eredj, és hozd, amit mondtam! 14 Elment tehát, elhozta a gidákat, és bevitte anyjának. Anyja pedig elkészítette a finom falatokat, ahogyan az apja szerette. 15 Akkor fogta Rebeka nagyobbik fiának, Ézsaunak a legszebb ruháját, amely nála volt otthon, és felöltöztette Jákóbot, a kisebbik fiát, 16 a kecskegidák bőrével pedig beborította a kezét és a sima nyakát. 17 Azután kezébe adta fiának, Jákóbnak a finom falatokat és a kenyeret, amelyet készített. 18 Akkor Jákób bement az apjához, és így szólt: Apám! Ő pedig így felelt: Itt vagyok. Ki vagy te, fiam? 19 Jákób ezt felelte apjának: Én vagyok Ézsau, az elsőszülötted. Úgy cselekedtem, ahogyan mondtad nekem. Gyere, ülj hát fel, és egyél a vadpecsenyéből, azután áldj meg engem! 20 Izsák azt kérdezte a fiától: Hogy találtál vadat ilyen hamar, fiam? Ő erre így felelt: Mert Istened, az Úr elém vezette. 21 Akkor Izsák ezt mondta Jákóbnak: Gyere közelebb, hadd tapogassalak meg, fiam, hogy csakugyan te vagy-e az én Ézsau fiam, vagy sem? 22 Jákób közelebb ment apjához, Izsákhoz, aki megtapogatta, és ezt gondolta: A hang Jákób hangja, de a kéz Ézsau keze. 23 Nem ismerte meg őt, mivel szőrös volt a keze, mint bátyjának, Ézsaunak a keze, ezért áldotta meg őt. 24 De megkérdezte: Te vagy az, fiam, Ézsau? Ő így felelt: Én vagyok. 25 Akkor ezt mondta: Hozd ide, hadd egyem a fiam vadpecsenyéjéből, hogy utána megáldjalak téged! Odavitte neki, és ő megette. Bort is vitt neki, ő pedig megitta. 26 Akkor ezt mondta neki az apja, Izsák: Gyere közelebb, és csókolj meg, fiam! 27 Erre odament, és megcsókolta őt. Amikor Izsák megérezte ruhájának az illatát, megáldotta őt, és ezt mondta: Lám, fiam illata olyan, mint a mező illata, amelyet megáldott az Úr. 28 Adjon neked az Isten égi harmatot, zsíros földet, sok gabonát és mustot! 29 Népek szolgáljanak neked, nemzetek boruljanak le előtted! Légy ura testvéreidnek, boruljanak le előtted anyádnak fiai! Átkozott lesz, aki átkoz, áldott, aki téged áld! 30 Miután elmondta Izsák Jákób felett az áldást, Jákób éppen csak kijött apjától, Izsáktól, amikor a bátyja, Ézsau is megjött a vadászatból. 31 Ő is elkészítette a finom falatokat, bevitte apjának, és ezt mondta neki: Kelj föl, apám, egyél a fiad vadpecsenyéjéből, és azután áldj meg engem! 32 De az apja, Izsák, ezt kérdezte tőle: Ki vagy te? Ő így felelt: Én vagyok az elsőszülött fiad, Ézsau. 33 Ekkor megrendült Izsák, nagyon-nagyon megrendült, és ezt kérdezte: Ki volt akkor az, aki vadat lőtt, behozta nekem, meg is ettem mind, még mielőtt megjöttél? Én őt megáldottam, és áldott is lesz!
Az Ige mellett – Gaál Sándor igemagyarázata
(33) „Én őt megáldottam, és áldott is lesz!” (1Móz 27,1–33)
Hogyan lehetne felmenteni Izsákot, Rebekát, Jákóbot és Ézsaut ebből a bonyodalmas élethelyzetből? Csalás és ámítás. Végtelenül sok gyarló dolog, esendőség szövi át ezt az eseményt. Honnan indul el a megváltoztathatatlan végeredmény, hol keletkeznek a bonyodalmak ebben a családban, amelynek a tétje kihat a jövőre? Csalás és hazugság az, ami Rebeka és Jákób cselszövését jellemzi. Azonban amikor Jákób a megöregedett Izsákhoz viszi az elkészített hamis falatokat, akkor a személyazonosításnál van egy rejtett, de valós igazság. „Ki vagy te, fiam?... én vagyok Ézsau, az elsőszülötted” (18–19). Igen, Ézsau az áldásra jogosító elsőszülöttségi jogot korábban átruházta egy tál ételért Jákóbnak. Ézsau lemondott, lemondó volt. „Fáradt vagyok, …folyton halálos veszélyben vagyok, mire való nekem az elsőszülöttségi jog?” A megfontolandó bölcs mondás úgy tartja: ragaszkodnunk kell ahhoz, ami a mienk!
Mérlegeljünk ezért bátran, mint akik tudják, hogy Isten kegyelme által vagyunk azok, akik vagyunk (1Kor 15,10). Ragaszkodjunk hitvallásunkhoz (Zsid 4,14/b), és a Krisztusért nekünk adott kegyelem legyen értéktárunk fő darabja.