„Krisztus szelídségével és gyöngédségével...” 2Kor 10,1–11
1 Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket én, Pál, aki – némelyek szerint – szemtől szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távollétemben erélyes vagyok hozzátok; 2 kérlek, ne kényszerítsetek arra, hogy ottlétemkor erélyes legyek, mert úgy gondolom, bátran felléphetnék azokkal szemben, akik úgy vélekednek, hogy mi test szerint élünk. 3 Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; 4 hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. 5 Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre, 6 és készek vagyunk megbüntetni minden engedetlenséget, ha ti teljesen engedelmesek lesztek. 7 Arra nézzetek, ami a szemetek előtt van! Ha valaki meg van győződve arról, hogy Krisztusé, azt is gondolja meg önmagában, hogy amint ő Krisztusé, ugyanúgy mi is. 8 Mert ha kissé túlozva dicsekszem is a hatalmunkkal, amelyet az Úr építésetekre, és nem rombolásotokra adott, nem szégyenülök meg, 9 nem akarva azt a látszatot kelteni, mintha levelemmel csak fenyegetnélek titeket. 10 Mert levelei, mondják, súlyosak és kemények ugyan, de testi megjelenése erőtlen, és beszéde szánalmas. 11 Azt pedig gondolja meg az ilyen ember, hogy amilyenek vagyunk a távollétünkben írt levelünk szavaiban, olyanok leszünk ottlétünkkor tetteinkben is.
Bibliaolvasó Kalauz – Karsay Eszter igemagyarázata
„Krisztus szelídségével és gyöngédségével...” (1). A kommunikáció már önálló tudomány. A készség fejleszthető például csöndes hanghordozással és beszédmóddal. A szelídség és gyöngédség azonban nem (csak) stílus kérdése. „Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Lk 6,45). Ha erőszakosan követelőzünk, gúnyolódunk vagy bírálunk másokat, a félelem vagy sértettség szól belőlünk. Krisztus Lelke győzzön le, akkor is, ha igazunk van!
RÉ 6 RÉ21 6
Napközbeni himnusz | 671 | Immár, Szentlélek, nagy Isten
„…remegve mondogatták egymásnak: Mit cselekedett velünk az Isten?!” 1Móz 42
1 Jákób hallotta, hogy Egyiptomban van gabona. Azt mondta hát Jákób a fiainak: Mit néztek egymásra? 2 Majd ezt mondta: Hallottam, hogy Egyiptomban van gabona. Menjetek el, és vásároljatok ott gabonát, hogy életben maradjunk, és meg ne haljunk! 3 Elment tehát József tíz bátyja, hogy gabonát vásároljanak Egyiptomban. 4 De Benjámint, József öccsét nem küldte el Jákób a bátyjaival, mert arra gondolt: Csak nehogy valami szerencsétlenség érje! 5 Így mentek el Izráel fiai másokkal együtt gabonát vásárolni, mert éhínség volt Kánaán földjén. 6 József volt tehát az egész ország kormányzója, és ő árulta a gabonát a föld minden népének. Amikor József bátyjai megérkeztek, arccal a földre borultak előtte. 7 Amint József meglátta bátyjait, azonnal felismerte őket, de idegennek tettette magát előttük, és keményen beszélt velük. Megkérdezte őket: Honnan jöttetek? Ők így feleltek: Kánaán földjéről jöttünk élelmet vásárolni. 8 József tehát felismerte a testvéreit, de azok nem ismerték fel őt. 9 Ekkor József visszaemlékezett az álmokra, amelyeket róluk álmodott, és ezt mondta nekik: Kémek vagytok! Azért jöttetek, hogy kifürkésszétek az ország védtelen részeit! 10 De azok így feleltek neki: Nem, uram! Élelmet vásárolni jöttek a te szolgáid! 11 Mi mindnyájan egyetlen ember fiai vagyunk. Becsületesek vagyunk, sohasem voltak kémek a te szolgáid. 12 Ő azonban ezt mondta nekik: Nem úgy van! Bizony azért jöttetek, hogy az ország védtelen részeit kifürkésszétek! 13 Azok így feleltek: Tizenketten voltak a te szolgáid, testvérek vagyunk mi, egyetlen ember fiai Kánaán földjén. A legkisebb most apánknál van, egyikünk pedig nincs többé. 14 De József ezt mondta nekik: Úgy van, ahogyan mondtam nektek, kémek vagytok! 15 Ezzel teszlek titeket próbára: a fáraó életére esküszöm, hogy nem távoztok innen, amíg ide nem jön a legkisebb testvéretek! 16 Küldjetek el magatok közül egyet, hogy hozza ide a testvéreteket, ti pedig fogságban maradtok. Így teszem próbára, igazat beszéltek-e. Mert ha nem, a fáraó életére esküszöm, hogy kémek vagytok! 17 És őrizetben tartotta őket három napig. 18 Harmadnap ezt mondta nekik József: Ezt tegyétek, ha élni akartok, hiszen én is félem az Istent. 19 Ha becsületesek vagytok, maradjon egyik testvéretek megkötözve a börtönben, ti pedig menjetek, vigyetek gabonát házatok éhező népének. 20 Hozzátok el hozzám a legkisebb testvéreteket, akkor elhiszem, amit mondotok, és nem fogtok meghalni. Ők bele is egyeztek. 21 De így beszéltek egymás közt: Bizony, a testvérünkért bűnhődünk most, mert láttuk az ő nyomorúságát, amikor könyörgött nekünk, de nem hallgattunk rá. Emiatt ért utol bennünket ez a nyomorúság. 22 Rúben erre azt mondta nekik: Megmondtam nektek, hogy ne vétkezzetek a gyermek ellen, de ti nem hallgattatok rám, és most az ő vérét keresik rajtunk. 23 Nem tudták, hogy József érti őket, mert tolmács volt közöttük. 24 Ő pedig elfordult tőlük, és sírt. Majd visszafordult hozzájuk, és beszélt velük. Azután előállíttatta közülük Simeont, és szemük láttára megkötöztette. 25 Akkor megparancsolta József, hogy töltsék meg a zsákjaikat gabonával, de mindegyikük pénzét tegyék vissza a zsákjába, és adjanak nekik útravalót. Így is tettek. 26 Ők pedig föltették gabonájukat a szamarakra, és elmentek. 27 Mikor aztán egyikük kinyitotta a zsákját, hogy az éjjeli szálláson abrakot adjon a szamarának, meglátta, hogy a pénze ott van a zsák szájában, 28 és ezt mondta testvéreinek: Visszakerült a pénzem! Itt van a zsákomban! Ekkor odalett a bátorságuk, és remegve mondogatták egymásnak: Mit cselekedett velünk az Isten?! 29 Amikor megérkeztek apjukhoz, Jákóbhoz Kánaán földjére, elmondták neki mindazt, ami velük történt: 30 Egy ember, annak az országnak az ura, szigorúan beszélt hozzánk, és úgy bánt velünk, mintha kémkedni akartunk volna az országban. 31 De mi azt feleltük: Becsületesek vagyunk, soha nem voltunk kémek. 32 Tizenketten voltunk testvérek, apánknak fiai, de egyikünk nincs többé, a legkisebb pedig apánknál van most Kánaán földjén. 33 Akkor ezt mondta nekünk az az ember, annak az országnak az ura: Erről tudom meg, hogy becsületesek vagytok-e: Egyik testvéreteket hagyjátok nálam, menjetek el, és vigyetek gabonát házatok éhező népének, 34 azután hozzátok el hozzám a legkisebb testvéreteket! Akkor tudni fogom, hogy nem kémek vagytok, hanem becsületes emberek, visszaadom a testvéreteket, és szabadon járhattok az országban. 35 Mikor aztán a zsákjaikat kiürítették, hát mindegyiknek a pénzes zacskója ott volt a zsákjában. Amikor pénzes zacskóikat meglátták, apjukkal együtt megijedtek. 36 Apjuk, Jákób ezt mondta nekik: Elveszitek tőlem gyermekeimet! József nincs meg, Simeon sincs meg, és még Benjámint is elviszitek?! Engem sújt mindez! 37 Ekkor Rúben azt mondta apjának: Az én két fiamat öld meg, ha nem hozom őt vissza! Bízd csak rám, és én visszahozom őt hozzád. 38 De Jákób így felelt: Nem mehet el veletek a fiam, hiszen a bátyja meghalt, egyedül ő maradt meg. Ha szerencsétlenség éri az úton, amelyre indultok, ősz fejemet a bánat miatt a holtak hazájába juttatjátok!
Az Ige mellett – Gaál Sándor igemagyarázata
(28) „…remegve mondogatták egymásnak: Mit cselekedett velünk az Isten?!” (1Móz 42)
Végre elhangzik ez a mondat! Évek telnek el József „elvesztése” óta. Tudjuk a Bibliából, mi történt Józseffel, de azt csak feltételezhetjük, mi történt az otthon maradt Jákóbbal és tizenegy fiával. Kétségek, nekirugaszkodások, küzdelmek és most – az egész földre kiterjedő éhínség miatt – végső próbálkozásuk az egyiptomi út, hogy az életben maradás feltételéhez jussanak. A Józseffel való, számukra még titkon maradt találkozás következményei bonyodalmas szálakat fűznek. József szinte magához kötözi őket okosan átgondolt intézkedésével. Megfejthetetlen az útközben zsákjukba rejtett pénz, s majd otthon a többi. De elhangzik a mondat: „Mit cselekedett velünk az Isten?!” Kétségbeesésben született néhány szó. Az iránya jó, hiszen nem tisztázták magukban a tartalmát azok sem, akiknek a száját elhagyta. De az Úrra irányul. És ennyi bizonyosságuk van: Isten. Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak Istene. Minden zavaros bennük. Tele vannak félelemmel. Nélkülözik a lehetséges megoldásokat. De ez az ő kapaszkodójuk éppen úgy, mint az otthon őket hazaváró Jákóbnak vagy az Egyiptomban uralkodó Józsefnek. Az ő lelkében is ez van, valamennyi többlettudással. „Mit cselekedett velünk az Isten?!”
Jó ez! Ellehetetlenült helyzetben a kétségeket is megfogalmazni, mert az egyetlen bizonyosság: Isten.
Ahogyan megváltónk tette szabadításunkkor a kereszten, a 22. zsoltárt imádkozva: „Én Istenem, én Istenem…”.