„...a te kezed alkotása az ég” Zsid 1,5–14
5 Mert az angyalok közül kinek mondta valaha Isten: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged”, majd pedig: „Atyja leszek, és ő az én Fiam lesz”? 6 Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: „Imádja őt Isten minden angyala!” 7 És az angyalokról ezt mondja ugyan: „Angyalait szelekké teszi, és szolgáit tűz lángjává”, 8 de a Fiúról így szól: „A te trónusod örökké megáll, ó, Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája. 9 Szereted az igazságot, és gyűlölöd a gonoszságot: ezért kent fel téged Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.” 10 „Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég. 11 Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha, 12 és összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz maradsz, és esztendeid nem fogynak el soha.” 13 Az angyalok közül kinek mondta valaha: „Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem”? 14 Vajon ezek nem mind szolgáló lelkek? Azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üdvösséget.
Bibliaolvasó Kalauz – Balla Péter igemagyarázata
„...a te kezed alkotása az ég” (10). Ezt a zsoltárrészletet itt Jézusról szóló bizonyságtételként olvashatjuk: ő a teremtésben is részt vett. Nagyobb az angyaloknál, ő az egyszülött Fiú, a Megváltó (5). Micsoda vigasztalás és erő rejlik abban, hogy a mi Urunk Jézus „ugyanaz” marad (12)! A mi változó életünkben állandó marad az ő szeretete irántunk. Üdvözítőnk szolgái, az angyalok vesznek körül földi életünkben (14).
RÉ 45 RÉ21 45
Jeremiás próféta panasza | 584 | Emlékezzél, mi történék
„Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem.” 2Móz 15
1 Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az Úrnak: Éneket mondok az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett. 2 Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom. 3 Az Úr vitéz harcos, „az Úr” az ő neve. 4 Szekereit, hadát a fáraónak tengerbe vetette, válogatott, legjobb harcosai belevesztek a Vörös-tengerbe. 5 Elborította őket a mélység, kőként szálltak a mélybe. 6 Jobbod, Uram, dicső az erőtől, jobbod, Uram, szétzúzza az ellenséget. 7 Nagy fenséggel elsöpröd támadóidat. Ha elszabadul haragod, megemészti őket, mint tarlót a tűz. 8 Haragod szelétől föltornyosultak a vizek, gátként megálltak a futó habok. Megmerevedett a mélység a tenger szívében. 9 Üldözöm, megvan! – így szólt az ellenség. – Zsákmányt osztok mindjárt, kitöltöm a bosszúmat rajtuk. Kardomat kirántom ellenük, kezemmel kiirtom őket. 10 Rájuk fújtál szeleddel, s elborította őket a tenger. Mint ólom merültek el a hatalmas vízben. 11 Kicsoda olyan az istenek között, mint te, Uram? Kicsoda olyan felséges szentségében, félelmetes dicső tetteiben, csodákat cselekvő, mint te? 12 Kinyújtottad jobbodat, és elnyelte őket a föld. 13 Hűségesen terelgeted e megváltott népet, erőddel vezeted őt szent hajlékodba. 14 Hallják a népek, s beleremegnek, fájdalomban vonaglanak Filisztea lakói. 15 Megrémülnek majd Edóm fejedelmei, Móáb hatalmasait rettegés fogja el, kétségbeesik Kánaán minden lakosa. 16 Rettentő félelem szakad rájuk, hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, Uram, míg átvonul ez a nép, amelyet kiváltottál. 17 Beviszed, és elülteted őket örökségednek hegyén, melyet lakóhelyednek készítettél, Uram, a szent helyen, Uram, mit kezed tett szilárddá. 18 Az Úr uralkodik örökkön-örökké! 19 Amikor a fáraó lovai a harci kocsikkal és a lovasokkal együtt a tengerbe értek, az Úr visszafordította rájuk a tenger vizét, Izráel fiai azonban szárazon mentek át a tenger közepén. 20 Ekkor Mirjám prófétanő, Áron nővére dobot vett a kezébe, és a többi asszony is mind kivonult utána dobolva és körtáncot járva. 21 Mirjám így énekelt előttük: Énekeljetek az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett! 22 Ezután útnak indította Mózes Izráelt a Vörös-tengertől, és Súr pusztája felé vonultak. Már három napja mentek a pusztában, és nem találtak vizet. 23 Megérkeztek Márába, de a márái vizet nem tudták meginni, mert keserű volt. Ezért is nevezték el azt a helyet Márának. 24 Ekkor zúgolódni kezdett a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Mit igyunk? 25 Ő pedig az Úrhoz kiáltott segítségért, és az Úr mutatott neki egy fát. Azt beledobta a vízbe, és édessé vált a víz. Ott adott az Úr rendelkezést és törvényt a népnek, és ott tette próbára őket. 26 Ezt mondta: Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek lát, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az Úr vagyok a te gyógyítód. 27 Azután elérkeztek Élimbe. Tizenkét forrás volt ott, és hetven pálmafa. Ott ütöttek tábort a víz mellett.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(2) „Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem.” (2Móz 15)
Itt, Európában úgy gondoljuk, nem illik sem az örömünknek, sem a fájdalmunknak nyilvánosan szabad folyást adni. Különösen igaz ez az istentiszteletre, ahol az ujjongás vagy a keserű panasz helyett inkább a méltóság és a „jó rend” az elvárás. Izráelben azonban hajdanán más volt a szokás: Isten csodáját látva örömében, Mózes dalra fakadt, Mirjám és a többi nő pedig csörgődobot vett a kezébe, és táncolva, dalolva adott hálát Istennek a szabadításért. Ám a híradóban ma is láthatunk távoli országokban utcán táncoló embereket, mint ahogy sok egyházban a templomban is vidámabbak az énekek, ezek ritmusára kórus és gyülekezet. Nem a hála kifejezésének a módja a lényeges. A csendes, örömteli imádság Istennek ugyanolyan kedves, mint a tánc. Egy ölelés annak, akivel megoszthattuk a jó hírt, felér a csörgődob hangjával. Csak legyen bennünk hála a szabadításért. Legyen ott a hála a szívünkben Krisztusért, aki megváltott bennünket, és akiben örök üdvösséget nyertünk. Legyen ott a hála, hogy velünk van jóban és rosszban. Csak tudjunk hálát adni neki a mindennapok sok-sok áldásáért.