„Várta, hogy jó szőlőt teremjen...” Ézs 5,1–7
1 Dalt éneklek kedvesemről, szerelmesem szőlőjéről. Szőlője volt kedvesemnek kövér hegyoldalon. 2 Fölásta és megtisztította a kövektől, beültette nemes vesszővel. Közepére tornyot emelt, sajtót is vágatott benne. Várta, hogy jó szőlőt teremjen, de az vadszőlőt termett! 3 Most azért, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, tegyetek igazságot köztem és a szőlőm között! 4 Mit kellett volna még a szőlőmmel tenni, amit meg nem tettem? Azt vártam, hogy jó szőlőt terem majd, miért termett mégis vadszőlőt? 5 Megmondom én nektek, most mit teszek szőlőmmel: kerítését lerombolom, hogy lelegeljék, kőfalát kidöntöm, hogy összetiporják! 6 Hagyom, hogy elvaduljon: nem metszik, nem kapálják, fölveri a tövis és a gaz. Megparancsolom a felhőknek is, hogy ne adjanak rá esőt! 7 A Seregek Urának szőlője: Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye: Júda férfiai. Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság!
Bibliaolvasó Kalauz – Michna Krisztina igemagyarázata
„Várta, hogy jó szőlőt teremjen...” (2). Édes, finom szőlő terem vagy keserű vadszőlő? Az egyikben kedvünk telik, a másik ehetetlen. Engedjük, hogy Isten szívük földjét fölássa és megtisztítsa a kövektől, vagy hagyjuk, hogy gaz és tövis nője be a lelkünket? Két példabeszéd is eszünkbe juthat ennek kapcsán. A magvető példázata szerint a jó földbe hullott mag terem sok gyümölcsöt (Mt 13). Jézus pedig arról beszél, hogy az Atya a szőlősgazda, ő maga a szőlőtő és mi vagyunk a szőlővesszők. Ha benne maradunk, ha hozzá ragaszkodunk, akkor tudunk jót cselekedni (Jn 15).
RÉ 326 RÉ21 419
Adventi dicséret | 395 | Jer áldott vendég
„A mag az Isten Igéje” Lk 8,4–15
4 Amikor pedig nagy sokaság gyűlt össze, és városról városra sokan csatlakoztak hozzá, egy példázatot mondott nekik: 5 Kiment a magvető vetni. Vetés közben némely mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak. 6 Némelyik a köves helyre esett, és alighogy kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. 7 Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. 8 Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott. Amikor ezeket elmondta, így kiáltott: Akinek van füle a hallásra, hallja! 9 Megkérdezték tőle a tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat. 10 Ő ezt mondta: Nektek megadatott, hogy ismerjétek az Isten országának titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek. 11 A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje. 12 Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja a szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. 13 Akiknél a köves helyre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elbuknak. 14 A tövisek közé esett mag: ezek azok, akik hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják őket, és nem érlelnek termést. 15 A jó földbe esett mag: ezek pedig azok, akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.
Az Ige mellett – Kádár Ferenc igemagyarázata
(11) „A mag az Isten Igéje” (Lk 8,4–15).
A magvetés mozdulata talán még ismerős sokaknak. A magvető kitárt karral, minél szélesebb ívben igyekszik szórni a magokat, hogy mindenfelé eljusson a jövendő kenyere. Palesztinában először vetettek, utána szántották rá a földet. Ezért lehetett annyiféle sorsa a magnak. Isten akarata szerint az Ige magvetése folyik ebben a világban. Több veszély leselkedik a magra, az Igére. Jézus az útfélről, a köves talajról és a tövises helyről beszél, mindhárom esetben ugyanaz a végeredmény: a mag pusztulása, csak időbeli különbség van a három között. Van viszont jó föld is, oda hullva a mag meggyökerezik, felnő, és sokszoros termést hoz. Itt megvalósul a magvető szándéka. Jézus a példázat magyarázatában világossá teszi, milyen igehallgatókat szeretne látni maga körül. Olyanokat, „akik igaz és jó szívvel hallgatják az Igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal” (15). Az ünnep előtti bűnbánati napokon vizsgáljuk meg lelkünket, hogy miként fogadjuk az áldott magot, Isten Igéjét. Kihasználjuk-e az „alkalmas időt”? (Ef 5,16). Nem szól-e hiába közöttünk Istennek ítélő és kegyelmes szava? Vizsgáljuk meg azt is, hogy miként fogadjuk a megígért Magot, aki által igazán termőre fordulhat az életünk.
