„... az Emberfia ura a szombatnak is.” Mk 2,23–28
23 És történt, hogy Jézus szombaton gabonaföldeken ment át, és tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. 24 A farizeusok így szóltak hozzá: Nézd, miért tesznek szombaton olyat, amit nem szabad? 25 Ő ezt kérdezte tőlük: Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, és megéhezett ő is meg azok is, akik vele voltak? 26 Miként ment be az Isten házába Ebjátár főpap idején, és hogyan ette meg a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni másnak, csak a papoknak, és azoknak is adott, akik vele voltak? 27 Majd hozzátette Jézus: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; 28 tehát az Emberfia ura a szombatnak is.
Bibliaolvasó Kalauz – Ferenczi Zoltán igemagyarázata
Amikor elveszítjük az ünnepet (27), akkor mindent elveszítünk. Az ünnep (üdvnap) az üdvösség minősített pillanata. Az ünnep ott bontakozik ki, ahol a menny és a föld összeér, és az ember képes erőt meríteni Isten valóságából. Olyan útjelző, amelyre visszapillantva tarthatjuk az irányt (Jer 31,21). Másképp céltévesztetté válunk.
RÉ21 742 RÉ 270
Húsvéti ének | 508 | Jézus, én bizodalmam
„Dávid levette királyuk fejéről a koronát…” 1Krón 20
1 Egy esztendő múlva, abban az időben, amikor a királyok háborúba szoktak vonulni, mozgósította Jóáb a hadsereget, és elpusztította az ammóniak országát. Megérkezett Rabbához, és körülzárta. Dávid azonban Jeruzsálemben maradt. Jóáb elfoglalta és lerombolta Rabbát. 2 Dávid levette királyuk fejéről a koronát, amelyről kiderült, hogy egy talentum súlyú aranyból készült és drágakövekkel van kirakva, és Dávid a saját fejére helyezte azt. A városból is igen sok zsákmányt vitt el. 3 A benne levő népet pedig kihozatta, és fűrésszel, vascsákánnyal és baltával dolgoztatta őket. Így járt el Dávid valamennyi ammóni várossal. Azután visszatért Dávid egész hadinépével együtt Jeruzsálembe. 4 Ezután ütközetre került sor a filiszteusokkal Gézernél. Akkor vágta le a húsái Szibbekaj a refáiak egyik leszármazottját, Szippajt, és azok behódoltak. 5 Ezután újabb ütközetre került sor a filiszteusokkal. Ekkor vágta le Elhánán, Jáír fia Lahmít, a gáti Góliát testvérét, akinek a lándzsanyele olyan vastag volt, mint a szövőszék tartófája. 6 Gátnál is sor került egy ütközetre. Volt ott egy nagy termetű férfi, akinek hat-hat ujja volt, összesen huszonnégy. Ő is a refáiak leszármazottja volt. 7 Ez gyalázta Izráelt, de levágta őt Jónátán, Dávid bátyjának, Sammának a fia. 8 Ezek a gáti refáiak leszármazottai voltak, és Dávidnak vagy embereinek a keze által estek el.
Az Ige mellett – Csűrös András igemagyarázata
(2) „Dávid levette királyuk fejéről a koronát…” (1Krón 20)
Igénk a királyság korszakának egyik legsikeresebb idejét mutatja be. Dávid sorra hódítja meg a szomszédos országokat, városállamokat, s olvasztja be királyságába. Levette a király fejéről a koronát. A rítus hozzátartozott a megszálláshoz. Mai világunkban, amelyben a királyok szinte csak formális funkciót töltenek be, másra fordítja a figyelmünket: sok eszközt vagy közéleti embert „koronázunk meg”. Látunk olyan időket is, amikor Isten levesz néhány koronát a fejekről. Néha megszégyenít, de karjaiba is zár. Amikor túlságosan is elhízna az egónk, Isten tud figyelmeztetni. Dávid ekkor sikeres korszakban járt. Eredményeket hozott. Ezeket – máshol olvassuk is – Istennek tulajdonítja. Erőt ad, amikor sikeres emberekben meglátjuk az alázatost. Ismerhetünk olyan hívőket, akiket nem vakít el a siker, és az, hogy eredményesek a munkájukban. Jézus a legnagyobb sikerei és eredményei közben is alázatos tudott maradni. Ez persze önmagunk iránt legyen kívánalom. A másik embert tudjuk megdicsérni, biztatni. Krisztus boldognak tartja a szelíd embert, és tapasztalata, hogy hosszú távon az ő nevük marad fenn. Ezért is mondja: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.”
