„Jézus pedig szólt tanítványainak, legyen készen számára egy csónak a sokaság miatt, hogy ne tolongjanak körülötte.” Mk 3,7–12
7 Jézus pedig tanítványaival együtt visszavonult a tengerhez, ahová nagy sokaság követte Galileából, Júdeából 8 és Jeruzsálemből, sőt Idumeából, a Jordánon túlról, Tírusz és Szidón környékéről is nagy sokaság ment hozzá, amikor hallottak arról, milyen nagy dolgokat tett. 9 Jézus pedig szólt tanítványainak, legyen készen számára egy csónak a sokaság miatt, hogy ne tolongjanak körülötte. 10 Mert sokakat meggyógyított, úgyhogy akiknek valami bajuk volt, hozzá tódultak, hogy megérinthessék. 11 Amikor pedig meglátták őt a tisztátalan lelkek, leborultak előtte, és így kiáltoztak: Te vagy az Isten Fia! 12 Ő azonban szigorúan rájuk parancsolt, hogy ne fedjék fel, kicsoda ő.
Bibliaolvasó Kalauz – Ferenczi Zoltán igemagyarázata
Különös az egyház gyakorlatának árnyékában meglátni, hogy Jézus nem értékeli alul a szükségleteket. A sajátját sem (9). A szükségletek elnyomása nem jelent krisztusi küldetést. Legfeljebb elfojtást. Az elfojtás pedig minden esetben bénítja a lelket és torzítja a küldetésünket.
RÉ21 448 RÉ 290
Húsvéti ének | 519 | Jézus, ki a sírban valál
„Csak teljes áron fogadom el tőled, mert nem akarom az Úrnak adni a tiedet…” 1Krón 21,14–22,1
14 Az Úr tehát dögvészt bocsátott Izráelre, és elhullott Izráelben hetvenezer ember. 15 Az Isten angyalt küldött Jeruzsálem ellen is, hogy pusztítsa azt. De alighogy belekezdett az a pusztításba, odanézett az Úr, bánkódni kezdett a veszedelem miatt, és ezt parancsolta a pusztító angyalnak: Elég! Most már hagyd abba! Az Úr angyala akkor éppen a jebúszi Ornán szérűje mellett állt. 16 Dávid fölemelte a tekintetét, és meglátta az Úr angyalát, amint ott áll az ég és a föld között, kezében kivont karddal, amelyet Jeruzsálem ellen nyújtott ki. Ekkor Dávid és a vének zsákruhába burkolózva arcra borultak. 17 Dávid pedig ezt mondta Istennek: Hiszen én mondtam, hogy számlálják meg a népet! Én magam vagyok az, aki vétkeztem, és nagy gonoszságot követtem el. De az én nyájam nem követett el semmit! Uram, Istenem, sújtson le kezed inkább énrám és az én rokonságomra, de a népedet ne bántsd! 18 Ekkor az Úr angyala azt üzente Gáddal Dávidnak, hogy menjen, és állítson oltárt az Úrnak a jebúszi Ornán szérűjén. 19 Elment tehát Dávid, Gád szavai szerint, amelyet az Úr nevében mondott. 20 Amikor Ornán arra fordult, meglátta az angyalt; négy fia, akik vele voltak, erre elrejtőzött. Ornán éppen búzát csépelt. 21 Dávid ekkor odament Ornánhoz. Amikor Ornán föltekintett, és meglátta Dávidot, kiment a szérűről, és arccal a földre borult Dávid előtt. 22 Dávid így szólt Ornánhoz: Add nekem ezt a szérűt, hadd építsek itt oltárt az Úrnak! Teljes áron add nekem, hogy megszűnjék a népet ért csapás! 23 Ornán így felelt Dávidnak: Fogadd el, azután tegyen az én uram, királyom, ahogyan jónak látja! Nézd, odaadom a marhákat égőáldozatnak, a cséplőeszközöket tűzifának, a búzát pedig ételáldozatnak. Mindent odaadok! 24 De Dávid király ezt felelte Ornánnak: Így nem! Csak teljes áron fogadom el tőled, mert nem akarom az Úrnak adni a tiedet, és nem akarok ingyen kapott égőáldozatot bemutatni. 25 Adott tehát Dávid Ornánnak azért a helyért hatszáz sekel súlyú aranyat. 26 Azután oltárt épített ott Dávid az Úrnak, égőáldozatot és békeáldozatot mutatott be, és az Úrhoz kiáltott, ő pedig feleletül tüzet adott az égből az égőáldozati oltárra. 27 Az Úr pedig szólt az angyalnak, és az visszatette kardját a hüvelyébe. 28 Abban az időben Dávid, látva, hogy az Úr a jebúszi Ornán szérűjén válaszolt neki, ott mutatta be az áldozatokat. 29 Az Úr hajléka ugyanis, amelyet Mózes készített a pusztában, valamint az égőáldozati oltár abban az időben a gibeóni áldozóhalmon volt. 30 Dávid azonban nem mert többé odajárulni, hogy ott keresse fel az Istent, úgy megrettent az Úr angyalának a kardjától,
1 hanem ezt mondta Dávid: Itt lesz Istennek, az Úrnak a háza, és itt lesz Izráel égőáldozati oltára!
Az Ige mellett – Csűrös András igemagyarázata
(24) „Csak teljes áron fogadom el tőled, mert nem akarom az Úrnak adni a tiedet…” (1Krón 21,14–22,1)
A templom helyének eredettörténete Dávid bűnbánatáról és Isten előtti megszégyenüléséről szól. Ornán ajándékként szeretné odaadni a királynak a helyet. Érdekesen egymás mellé kerül a harcedzetteket összeszámoló és Isten ellen lázadó, gőgös király, illetve az alázatos, vagyonát nem mérlegelő, egyszerű férfi. Dávid nemet mond a felajánlásra, mert nem Ornánnak kell elrendeznie az életét Istennel, hanem neki. Sokszor egyszerűbb mások helyett elintézni ügyeket, de az Úrral való rendezett kapcsolatra mindenkinek személy szerint szüksége van. Dávid nem alkudozik, mert az áldozatban nincs alku. Nem fél áron veszi meg. Az Úrnak ne a selejteset, hanem a legjobbat adjuk. Istennek sem azért ajándékozunk valamit, hogy cserébe adjon – hiszen adott ő már eleget nekünk. Isten a legdrágábbat adta érted! Dávid nem azt nézi, hogy Ornán mit adhatna. Amikor adakozunk, a gyülekezetünk, az egyházunk jövőjét nézzük, ne arra gondoljunk, a másik mit adhatna, hanem arra: én mit tehetek? Mit adhatok Istennek? Mivel szolgálhatok a gyülekezetemnek, egyházamnak? Boldog, aki nemcsak kapni megy a templomba, hanem adni is!
