„...mindenki megtartsa ősi örökségét” 4Móz 36
1 Előálltak a Gileád fiainak nemzetségéből való családfők – Gileád Manassé fiának, Mákírnak a fia volt, József fiai nemzetségeiből –, beszélni kezdtek Mózes előtt, meg a fejedelmek, azaz Izráel fiainak a családfői előtt, 2 és ezt mondták: Uram, azt parancsolta neked az Úr, hogy sorsvetéssel oszd ki ezt a földet örökségül Izráel fiainak. De uram, azt is megparancsolta neked az Úr, hogy testvérünk, Celofhád örökségét a leányainak add oda. 3 Ha azonban Izráel fiainak másik törzséből való emberhez mennek feleségül, akkor az ő örökségükkel kisebb lesz atyáink öröksége, hiszen az annak a törzsnek az örökségéhez kerül, ahová ők mennek, a nekünk sorsolt örökség pedig így kisebb lett. 4 Sőt még ha elkövetkezik is az örömünnep éve Izráel fiai számára, az ő örökségük akkor is ott marad annak a törzsnek az örökségénél, ahova kerültek. Így a mi atyáink törzsének örökségéből elkerül az ő örökségük. 5 Ekkor parancsot adott Mózes Izráel fiainak az Úr akarata szerint, és ezt mondta: Igaza van József fiai törzsének! 6 Ezt parancsolja az Úr Celofhád leányainak: Menjenek feleségül, akihez jónak látják, de csak olyanhoz mehetnek feleségül, aki atyjuk törzsének a nemzetségéből való. 7 Így nem kerül át Izráel fiainak az öröksége egyik törzsből a másikba. Izráel fiai közül mindenki ragaszkodjék atyái törzsének az örökségéhez. 8 Minden olyan leány, aki örökséget kap Izráel fiainak a törzseiben, csak olyanhoz menjen feleségül, aki atyai törzsének a nemzetségéből való, hogy Izráel fiai közül mindenki megtartsa ősi örökségét. 9 Ne kerüljön át örökség egyik törzsből a másikba. Izráel fiainak törzseiből mindenki ragaszkodjék a maga örökségéhez! 10 Celofhád leányai úgy cselekedtek, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr. 11 Celofhád leányai, Mahlá, Tircá, Hoglá, Milká és Nóá a nagybátyjuk fiaihoz mentek feleségül. 12 József fiának, Manassénak a nemzetségéből való emberekhez mentek feleségül, és így örökségük megmaradt atyjuk nemzetségének a törzsénél. 13 Ezek azok a parancsolatok és előírások, amelyeket Mózes által parancsolt meg az Úr Izráel fiainak Móáb síkságán, a Jordán mellett, Jerikóval szemben.
Bibliaolvasó Kalauz – Hajdú Zoltán Levente igemagyarázata
Egyén és közösség. Személyes és közösségi megmaradás. Az embervilág hatalmas tévedése az, hogy hol az egyik, hol a másik mellett teszi le a voksát, miközben Isten törvénye egyensúlyra törekszik, sőt képes egyensúlyt teremteni. Ma az egyéni érdekek mindent felülírni szándékozó uralmát hirdeti meg a korszellem. Szélsőségeink helyett találjunk vissza az igei egyensúlyhoz. Érték az, aki vagyok, de ez az érték leginkább ott, abban a közösségben tud kiteljesedni, ahová teremtett engem Isten.
RÉ21 266 RÉ 172
Napi ének | 603 | Ímhol vagyok édes Uram, Istenem
„Kiáltoztak, ruháikat eldobálták, és port szórtak a levegőbe.” ApCsel 22,22–30
22 Eddig a kijelentésig hallgatták, de akkor így kezdtek kiáltozni: Töröld el a föld színéről az ilyet, mert nem szabad neki élnie! 23 Kiáltoztak, ruháikat eldobálták, és port szórtak a levegőbe. 24 Az ezredes ezért elrendelte, hogy vigyék a várba, és meghagyta, hogy korbáccsal vallassák ki: hadd tudja meg, miért kiáltoztak így ellene. 25 Amikor pedig szíjakkal lekötözték, ezt kérdezte Pál az ott álló századostól: Szabad-e római polgárt ítélet nélkül megkorbácsolnotok? 26 Amikor ezt meghallotta a százados, az ezredeshez ment, és jelentést tett neki: Mit akarsz tenni? Hiszen ez az ember római polgár. 27 Erre az ezredes odament, és megkérdezte tőle: Mondd meg nekem: csakugyan római polgár vagy? Ő így felelt: Az vagyok. 28 Az ezredes így szólt: Én nagy összegért szereztem meg ezt a polgárjogot. Pál ezt mondta: Én viszont beleszülettem. 29 Ekkor azonnal félreálltak mellőle azok, akik vallatni akarták. Sőt az ezredes is megijedt, amikor megtudta, hogy római polgár az, akit megkötöztetett. 30 Másnap aztán meg akarta tudni a valóságot arról, hogy mivel vádolják a zsidók, levétette tehát bilincseit, és megparancsolta, hogy gyűljenek össze a főpapok és az egész nagytanács. Ekkor lehozatta Pált, és eléjük állította.
Az Ige mellett – Czanik Péter igemagyarázata
(23) „Kiáltoztak, ruháikat eldobálták, és port szórtak a levegőbe.” (ApCsel 22,22–30)
Az Ószövetség legszentebb váradalmai közé tartozott a népek megtérése, amikor mindnyájan a Sionra mennek imádkozni (Ézs 2,2–4, Mik 4,1–4 stb.). Ennek szolgálata Izráel feladata volt az elhívása pillanatától (1Móz 12,3), erre emlékezteti a fogság nagy prófétája (Ézs 49,6) történetének egy jóval későbbi szakaszában, de erről szól Jónás könyve is. Amit Pál hirdet és tesz, az egybevág a közös szentírásukkal. Ehelyett ellenfelei a népek megvetésében éltek, és esztelen haraggal utasították el az apostol bizonyságtételét. Ez lázadás az Úr ellen. Büntetésük: kimaradnak Isten tervéből. Persze, a mélyben ott volt Jézus elutasítása, hiszen tudták, hogy Pált ő hívta el. Megváltójukat elutasítva a megváltásból maradtak ki. Nekünk azonban tudnunk kell: ha elutasítják is, ő akkor is megváltó. Könyörgésünk ma is: Jöjj, népek megváltója!
