„De az Úr velem van” Jer 20
1 De Pashúr pap, Immér fia, aki az Úr háza felügyelőinek volt a vezetője, meghallotta, hogy mit prófétált Jeremiás. 2 Ezért megverette Jeremiás prófétát, majd bezáratta abba a kalodába, amely a felső Benjámin-kapuban volt, az Úr háza mellett. 3 Reggel, amikor kivétette Pashúr Jeremiást a kalodából, ezt mondta neki Jeremiás: Nem Pashúrnak nevez téged az Úr, hanem így: Iszonyat mindenütt! 4 Mert ezt mondja az Úr: Iszonyatot támasztok benned és minden barátodban. Elhullanak ellenségeik fegyvere által szemed láttára. Egész Júdát pedig Babilónia királyának kezébe adom, aki fogságba viszi őket Babilóniába, vagy karddal vágatja le őket. 5 Neki adom ennek a városnak minden vagyonát, szerzeményét és értékét. Júda királyainak összes kincsét is ellenségeik kezébe adom. Zsákmányul ejtik, elveszik, és Babilóniába viszik. 6 Te pedig, Pashúr, házad összes lakójával együtt fogságba mégy, és Babilóniába kerülsz. Ott halsz meg, ott temetnek el téged is meg összes barátodat is, mivel hazugságot prófétáltál nekik! 7 Rászedtél, Uram, és én hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam, és legyőztél! Nevetnek rajtam egész nap, engem gúnyol mindenki. 8 Ahányszor csak megszólalok, kiáltanom kell és hirdetnem, hogy erőszak és elnyomás uralkodik. Az Úr igéje csak gyalázatot és gúnyt szerzett nekem egész nap. 9 Azt gondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve. Erőlködtem, hogy magamban tartsam, de nincs rajta hatalmam. 10 Hallom, hogy sokan suttogják: Iszonyat mindenütt?! Jelentsétek föl! Föl is jelentjük! Akik jóakaróim voltak, mind a bukásomra várnak: Talán rá lehet szedni! Hatalmunkba ejtjük, és bosszút állunk rajta! 11 De az Úr velem van, mint egy erős vitéz. Ezért elbuknak üldözőim, nem bírnak velem. Csúfosan felsülnek, kudarcot vallanak, gyalázatuk soha nem megy majd feledésbe! 12 Ó, Seregek Ura, aki megvizsgálod az igazat, aki belelátsz a vesékbe és a szívekbe! Hadd lássam, hogy állsz bosszút rajtuk, mert eléd tártam ügyemet! 13 Énekeljetek az Úrnak, dicsérjétek az Urat, mert kiragadja a szegény ember életét a gonoszok kezéből! 14 Átkozott az a nap, amelyen születtem, ne legyen áldott az a nap, amelyen anyám szült! 15 Átkozott az az ember, aki hírül vitte apámnak, hogy fiúgyermeke született, és nagy örömet szerzett neki! 16 Úgy járjon az az ember, mint a városok, amelyeket szánalom nélkül elpusztított az Úr: reggel jajkiáltást halljon, délben harci zajt! 17 Miért nem öltek meg anyám méhében, hogy anyám lett volna a sírom, és méhe örökre terhes maradt volna! 18 Minek is jöttem ki anyám méhéből, ha csak gyötrelmet és szenvedést látok, és napjaim szégyenben érnek véget?!
Bibliaolvasó Kalauz – Kustár Zoltán igemagyarázata
Jeremiás nem leli kedvét abban, amit hirdetnie kell. Mélységesen együttérez népével, látja, üzenetével csak ellenségeket szerez magának, de el is bizonytalanodik néha, vajon tényleg neki lesz-e igaza. Ám megtörni, elhallgattatni nem hagyja magát, és a kalodából kiszabadulva is csak azt hajlandó hirdetni, amit rábízott Isten (vö. 1,7–10). Aki Krisztus követője akar maradni, hasonló helyzeteket élhet át. Boldog, aki hűségesnek bizonyul, mint Jeremiás!
RÉ21 409 RÉ 317
Adventi dicséret | 387 | Áldott az Isten
„…ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.” 2Kor 4
1 Ezért tehát, mivel Isten irgalmából ilyen szolgálatban állunk, nem csüggedünk el, 2 hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten előtt. 3 Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek. 4 Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világosságát. 5 Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért. 6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. 7 Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: 8 Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; 9 üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; 10 Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. 11 Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. 12 Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek. 13 Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és azért szólunk. 14 Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt. 15 Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére. 16 Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. 17 Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, 18 mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.
Az Ige mellett – Karsay Eszter igemagyarázata
(6) „…ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.” (2Kor 4)
Az evangélium világos: Krisztus az Isten képe, mint egy ikon a láthatatlan Isten dicsőségéről. Krisztus arca megjelenik előttünk, amikor olvassuk az Írást, szavait, mert a holt betűket megeleveníti a Lélek (3,6). Az élet a fény teremtésével kezdődött (1Móz 1,3). Ha a Teremtő a szívünkben világosságot gyújt, akkor nyer értelmet az életünk is. Ahogy egyre jobban megyünk bele a külső téli sötétségbe, vágyunk erre az eligazító fényre. Amikor elcsüggesztenek az események, a világ hírei, a saját törékenységünk, betegségünk, összpontosítsunk a kincsre. Arra, amit törékeny testünkben hordozunk, Jézus életére és halálára, sőt, ahogyan az apostol írja: halálára és életére. A külsőnk megromlik, öregszik és gyöngül, de ha a szívünkben fény van, az kivetül ránk és környezetünkre. A négyes epigramma hiteles biztatás attól, aki maga is sokat szenvedett fizikai és lelki bántalmazást, üldözést: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk.” (8–9) Akit Isten használ, azt felkészíti, megpróbálja, de soha nem erején felül.
