előző nap következő nap

„Ezt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt, amíg mi aludtunk.” Mt 28,11–15

11 Amikor az asszonyok eltávoztak, íme, néhányan az őrségből bementek a városba, és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt. 12 Azok pedig összegyűltek a vénekkel, és úgy határoztak, hogy sok ezüstpénzt adnak a katonáknak, 13 és így szóltak: Ezt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt, amíg mi aludtunk. 14 És ha a helytartó meghallja ezt, majd mi meggyőzzük őt, és kimentünk benneteket a bajból. 15 Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogyan kioktatták őket. El is terjedt ez a szóbeszéd a zsidók között mind a mai napig.

Bibliaolvasó Kalauz – Lenkey István igemagyarázata

A sírt őrző katonák a feltámadás tanúi és hírvivői. Hatalmas ajándéka Istennek számukra, hogy ők láthatták ezt a csodát, a feltámadást, amit még az apostolok sem. De ezeknek az embereknek másmilyen ajándékok többet érnek. Nekik a sok ezüst többet ér, mint az Isten ajándéka. Ők nem akarnak a feltámadás hirdetéséért kockázatot vállalni. Találkoztak a feltámadottal, de földi előnyök érdekében mégsem tanúskodnak róla. Te bátor hirdetője vagy a feltámadt Krisztusnak, vagy inkább csak hallgatsz róla? Kiknek beszéltél legutóbb a feltámadásról?

RÉ21 99 RÉ 99 • IÉ Mt 5,38–48 • Zsolt 99

Napi ének | 588 | Igazságnak napja, jöjj

Heti zsoltár | 79 | Öröködbe, Uram, pogányok jöttek

„Az Úr igéje azonban így szólt Haggeus próféta által…” Hag 1

1 Dárius király uralkodásának második esztendejében, a hatodik hónap első napján így szólt az Úr igéje Haggeus próféta által Zerubbábelhez, Sealtíél fiához, Júda helytartójához és Jósua főpaphoz, Jócádák fiához: 2 Így szól a Seregek Ura: Ez a nép azt mondja, hogy nem jött még el az Úr háza újjáépítésének ideje. 3 Az Úr igéje azonban így szólt Haggeus próféta által: 4 Hát annak itt van az ideje, hogy ti magatok faburkolattal díszített házakban lakjatok, amikor a templom még romokban hever? 5 Azért így szól a Seregek Ura: Gondoljátok meg, mi történik veletek! 6 Sokat vetettetek, de keveset hordtatok be; esztek, de nem fogtok jóllakni; isztok, de nem fogtok megrészegedni; felöltöztök, de nem fogtok megmelegedni. Aki pénzért dolgozik, mintha lyukas erszénybe rakná a pénzét. 7 Így szól a Seregek Ura: Gondoljátok meg, mi történik veletek! 8 Menjetek a hegyekbe, hordjatok fát, és építsétek fel a templomot, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőítsenek engem! – mondja az Úr. 9 Sokra számítottatok, de csak kevés lett, és amit hazahordtatok, azt is elfújtam. Ugyan miért? – így szól a Seregek Ura. Azért, mert az én házam romokban hever, ti meg csak a magatok háza körül szorgoskodtok. 10 Ezért nem adott nektek harmatot az ég, és nem hozta meg termését a föld. 11 Parancsomra szárazság sújtotta a földet és a hegyeket, a búzát, a bort, az olajat és mindent, amit a föld terem, sőt az embert és az állatot is meg mindent, amiért csak dolgoznak. 12 Zerubbábel, Sealtíél fia és Jósua főpap, Jócádák fia meg az egész megmaradt nép hallgatott Istenének, az Úrnak a szavára, Haggeus próféta beszédére, amit általa üzent Istenük, az Úr; és az Úrtól való félelem fogta el a népet. 13 Haggeus, az Úr követe pedig ezt mondta a népnek az Úr megbízásából: Én veletek vagyok! – így szól az Úr. 14 És felindította az Úr Zerubbábelnek, Sealtíél fiának, Júda helytartójának, Jósua főpapnak, Jócádák fiának és az egész megmaradt népnek a lelkét, úgyhogy eljöttek, és nekifogtak a munkának Istenüknek, a Seregek Urának a házán, 15 a hatodik hónap huszonnegyedik napján, Dárius király uralkodásának második esztendejében.

Az Ige mellett – Csűrös András Jakab igemagyarázata

(3) „Az Úr igéje azonban így szólt Haggeus próféta által…” (Hag 1)

„Így szól az Úr…” Haggeus könyvében huszonnyolcszor szerepel ez a kifejezés. Nagyon erős mondanivalója, hogy Isten szól. Nem néma Urunk van nekünk, hanem olyan, aki folyton kommunikál velünk. Szentlelke és Igéje, a természet és a csodái által, egymás által, az egyház és a gyülekezet által. A keresztyén közösség bűne az, ha néma marad, vagy ha elnémítja az Úr Igéjének a hangját. Letekeri a hangerejét. Az Úr szólt Haggeus próféta által. Alázatosan, de tegyük hozzá: szól ma is. A hívők által szól ma is, amikor odafordulunk az elesettekhez, a nehéz helyzetben lévőkhöz. Az Úr Igéje ma is szól. Sokan sokféleképpen próbálják elhallgatni és elhallgattatni, de Isten ereje az erőtlenségében ér célhoz. Méltányoljuk-e, hogy az Úr, aki egyetlen szavával bolygókat hoz létre, hozzánk is szól? Van igénye arra, hogy nekünk is üzenetet mondjon. Örömhírt! Becsüljük meg az élő Igét! Haggeus próféta az Ószövetség történetének „üresjáratában” szólal meg. Már elmúltak a régi próféták, jönnek az újak. A nép elkezdte felépíteni a várost, de nem jutnak egyről a kettőre. Haggeus felhívja a figyelmet: azért nem, mert nem hallják meg Isten szavát. Halld meg, és cselekedj!

Október 20