„...ritkaság volt az Úr Igéje, nem volt gyakran látomás” 1Sám 3
1 Az ifjú Sámuel pedig az Úr szolgája volt Éli felügyelete alatt. Abban az időben ritkaság volt az Úr igéje, nem volt gyakran látomás. 2 Egy napon az történt, hogy Éli a szokott helyén feküdt. Szeme már meggyengült, alig látott. 3 Az Isten mécsese még nem aludt ki, és Sámuel ott feküdt az Úr templomában, ahol az Isten ládája volt. 4 Az Úr szólította Sámuelt, és ő így felelt: Itt vagyok. 5 Majd odafutott Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így válaszolt: Nem hívtalak, menj vissza, feküdj le! Elment tehát, és lefeküdt. 6 De újra szólította az Úr Sámuelt, Sámuel pedig fölkelt, odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így felelt: Nem hívtalak, fiam, menj vissza, feküdj le! 7 Sámuel még nem ismerte az Urat, mert az Úr még nem jelentette ki igéjét neki. 8 Az Úr azonban harmadszor is szólította Sámuelt. Ő pedig fölkelt, megint odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ekkor értette meg Éli, hogy az Úr szólítja az ifjút. 9 Azért ezt mondta Éli Sámuelnek: Menj, feküdj le, és ha újból szólít, ezt mondd: Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád! Sámuel elment, és lefeküdt a helyére. 10 Az Úr pedig eljött, megállt, és szólította, mint azelőtt: Sámuel, Sámuel! Sámuel pedig így felelt: Szólj, mert hallja a te szolgád. 11 Akkor az Úr ezt mondta Sámuelnek: Én olyan dolgot fogok véghezvinni Izráelben, hogy aki csak hallja, belecsendül mind a két füle. 12 Azon a napon beteljesítem Élin mindazt, amit megmondtam háza népéről. Elkezdem, és be is végzem azt. 13 Mert kijelentettem neki, hogy örök ítéletet hozok háza népére azért a bűnért, amelyről tudta, hogy fiai azzal átkot vonnak vele magukra, és mégsem fenyítette meg őket. 14 Ezért megesküdtem Éli háza népének, hogy sohasem lehet kiengesztelni Éli háza népének a bűnét sem véres-, sem ételáldozattal. 15 Sámuel pedig feküdt egész reggelig, és akkor kitárta az Úr házának az ajtóit. De Sámuel nem merte elmondani Élinek a látomást. 16 Éli azonban hívta Sámuelt, és ezt mondta: Fiam! Sámuel! Ő pedig így felelt: Itt vagyok. 17 Éli megkérdezte: Milyen kijelentést kaptál? Ne titkold el előttem! Ne segítsen téged az Isten se most, se ezután, ha eltitkolsz előttem egyetlen szót is mindabból, amit kijelentett neked! 18 Elmondott azért neki Sámuel mindent, semmit sem titkolt el előtte. Éli pedig ezt mondta: Ő az Úr. Tegye azt, amit jónak lát. 19 Sámuel felnövekedett. Az Úr pedig vele volt, és igéiből semmit sem hagyott beteljesületlenül. 20 És megtudta egész Izráel Dántól Beérsebáig, hogy az Úr prófétájául rendelte Sámuelt. 21 Az Úr még többször is megjelent Sílóban, és kijelentette magát az Úr Sámuelnek igéje által Sílóban.
Bibliaolvasó Kalauz – Magyarné Balogh Erzsébet igemagyarázata
„...ritkaság volt az Úr Igéje, nem volt gyakran látomás” (2). Az Úr Igéje az a szó, amely az ő szájából származik. Akkor lesz belőle élet, ha elfogadó, engedelmes szívvel hallgatom. Ha nem hiszek annak, aki mondja, vagy hitetlenségem önigazolásait keresem benne, élettelen marad. Sámuel Éli mellett engedelmességet tanult, ezért mondhatja Istennek is: Szólj, mert hallja a te szolgád (10). Isten újjáteremtő szavától megváltozik az egész életünk! Engedelmes szívek kellenek ma is, hogy újra éljenek közösségeink!
RÉ21 824 RÉ 512
Napi zsoltár | 125 | Akik bíznak az Úr Istenben
„Boldog az az ember, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.” Róm 4,1–12
1 Mit mondjunk tehát, mit ért el Ábrahám, a mi ősatyánk a saját erejéből? 2 Ha ugyanis Ábrahám cselekedetekből igazult volna meg, akkor volna mivel dicsekednie, de nem Isten előtt. 3 De mit mond az Írás? „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.” 4 Aki fáradozik, annak a bért nem jutalomként számítják, hanem azért, mert tartoznak azzal. 5 Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak Isten a hitét számítja igazságul. 6 Ahogyan Dávid is azt az embert mondja boldognak, akinek Isten cselekedetek nélkül tulajdonít igazságot: 7 „Boldogok, akiknek megbocsáttattak törvényszegéseik, és akiknek elfedeztettek bűneik. 8 Boldog az az ember, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.” 9 Most tehát ez a boldognak mondás csak a körülmetélteknek szól-e, vagy a körülmetéletleneknek is? Mert azt mondjuk, hogy Ábrahámnak Isten a hitet számította be igazságul. 10 De milyen állapotában fogadta el őt igaznak: körülmetélten vagy körülmetéletlenül? Nem körülmetélten, hanem körülmetéletlenül. 11 Sőt a körülmetélkedés jelét is körülmetéletlenül tanúsított hite igazságának pecsétjéül kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívőnek, és az igazság azoknak is beszámíttassék; 12 és hogy atyja legyen azoknak a körülmetélteknek is, akik nemcsak körül vannak metélve, hanem nyomába is lépnek atyánk, Ábrahám körülmetéletlenül tanúsított hitének.
Az Ige mellett – Csűrös András Jakab igemagyarázata
(8) „Boldog az az ember, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.” (Róm 4,1–12)
Sokat fáradozunk. Ma mintha alig volna időnk, de ez nem azért van, mert valóban nincs, hanem mert túl sok mindent akarunk egyszerre. Túl sokat merítenénk, emiatt túl sokat fáradozunk. Még többet dolgozunk, mintha ezen múlna az üdvösségünk. De az Ige világosan felhívja a figyelmet, hogy nem így van. Isten nem azt nézi, szétroncsolod-e a szívedet a sok stresszel, hanem azt, hogy hiszel-e. Ha igen, már nem kell erőfeszítést tenned. Már nem görcsből, nem bizonyítási vágyból, hanem örömből, az örök életben megfürödve fogod megtenni. Teszed-e, hiszed-e? Boldog az az ember – milyen csodálatos Krisztusban annak lenni! Milyen jó, hogy a mi hitünk nem pókhálósan összeráncolt szemöldök, hanem őszinte, kacagó szempár! Boldog vagy, mert az övé vagy. Boldog az ember, mert az Úr nem tulajdonít neki bűnt. Isten úgy lát minket, hogy nincs bűnünk. Elkényeztetett gyermekek vagyunk. Látja a hibáinkat, és motivál, hogy javítsunk rajta. De a bűneinket a háta mögé veti. Nem tulajdonítja nekünk. De miért is? Mert magának tulajdonította. A Fiának. Jézus Krisztus tőlünk elvette bűneinket, hogy felvigye a keresztre. „Boldog az az ember, akinek az Úr nem tulajdonít bűnt.” Boldog vagy, ha Isten felszabadít!
