„Dávid minden útján sikerrel járt, mert vele volt az Úr.” 1Sám 18
1 Miután véget ért a beszélgetés Saullal, Jónátán lelke összeforrt Dávid lelkével. Úgy megszerette őt Jónátán, mint önmagát. 2 Saul pedig magához vette őt azon a napon, és nem engedte, hogy visszatérjen apja házába. 3 És szövetséget kötött Jónátán Dáviddal, mert úgy szerette őt, mint önmagát. 4 Levette Jónátán a köpenyét, és Dávidnak adta, sőt a ruháját meg a kardját, az íját és az övét is. 5 És ha Dávid harcba indult, sikerrel járt mindenütt, bárhová küldte Saul. Ezért a harcosok élére állította őt Saul. Tetszett ez az egész népnek, még Saul udvari embereinek is. 6 Egyszer amint hazajöttek, amikor Dávid a filiszteusoktól győztesen tért vissza, kivonultak az asszonyok Saul király elé Izráel városaiból énekszóval, körtáncot lejtve, dobolva, örömkiáltások közepette, és háromhúrú hangszeren játszva. 7 A táncoló asszonyok így énekeltek: Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert! 8 Saul erre igen megharagudott, mert nem tetszett neki ez a dolog. Ezt gondolta ugyanis: Dávidnak tízezret tulajdonítanak, nekem meg csak ezret tulajdonítanak! A végén még a királyság is az övé lesz! 9 Ettől fogva állandóan rossz szemmel nézett Saul Dávidra. 10 Másnap megszállta Sault Istennek az a gonosz szelleme, és révületbe esett a házában, Dávid pedig, ahogy ilyenkor mindig, játszani kezdett a lanton. Saul kezében lándzsa volt. 11 Saul feléje dobta a lándzsát, mert ezt gondolta: A falhoz szegezem Dávidot! Dávid azonban két ízben is kitért előle. 12 És félni kezdett Saul Dávidtól, mert vele volt az Úr, Saultól pedig eltávozott. 13 Ezért eltávolította őt Saul maga mellől, és ezredessé tette, hogy ő vezesse csatába és haza a hadinépet. 14 Dávid minden útján sikerrel járt, mert vele volt az Úr. 15 Amikor látta Saul, hogy milyen nagy sikereket ér el, rettegni kezdett tőle. 16 De egész Izráel és Júda szerette Dávidot, mert ő vezette csatába és vissza a hadinépet. 17 Egyszer így szólt Saul Dávidhoz: Nézd, neked adom feleségül idősebb lányomat, Mérabot, csak légy az én vitézem, és harcold az Úr harcait! Mert így gondolkozott Saul: Ne én végezzek vele, hanem a filiszteusok. 18 Dávid ezt felelte Saulnak: Ki vagyok én, mi az én életem és apám családja Izráelben, hogy veje legyek a királynak? 19 De amikor hozzá kellett volna adni Dávidhoz Saul leányát, Mérabot, mégis a mehólái Adríélhez adták feleségül. 20 Saul leánya, Míkal azonban megszerette Dávidot. Megmondták ezt Saulnak, és ő helyeselte a dolgot. 21 Ezt gondolta ugyanis Saul: Neki adom őt, mert ez lesz a csapda, és végeznek vele a filiszteusok. Ezért ezt mondta Saul Dávidnak: Itt az újabb alkalom, ezúttal csakugyan a vőm leszel! 22 És megparancsolta Saul az udvari embereinek, hogy így beszéljenek bizalmasan Dáviddal: Nézd, a király kedvel téged, és az udvari emberei is mind szeretnek. Légy hát a király veje! 23 Saul udvari emberei el is mondták Dávidnak ezeket, de Dávid így felelt: Olyan csekélységnek tartjátok, hogy valaki a király veje legyen? Hiszen én szegény és jelentéktelen ember vagyok. 24 És jelentették az udvari emberek Saulnak, hogy miket mondott Dávid. 25 Akkor ezt mondta Saul: Mondjátok meg Dávidnak, hogy nem kíván a király mátkapénzt, csak száz filiszteus előbőrét. Így állj bosszút a király ellenségein! Saul ugyanis azt gondolta, hogy a filiszteusok által öleti meg Dávidot. 26 Amikor aztán az udvari emberek elmondták Dávidnak ezeket, Dávid is helyeselte a dolgot, hogy a király veje legyen. Még mielőtt letelt volna a kitűzött idő, 27 elindult és elment Dávid az embereivel együtt, és levágott kétszáz férfit a filiszteusok közül. Elhozta Dávid az előbőrüket, és odaadta az összeset a királynak, hogy a király veje lehessen. Ekkor hozzáadta Saul a leányát, Míkalt feleségül. 28 Saul azonban látta és tudta, hogy az Úr Dáviddal van, és hogy Míkal, Saul leánya szereti őt. 29 Ezért még jobban félt Saul Dávidtól, és ellensége lett Dávidnak egész életére. 30 A filiszteusok vezérei kivonultak harcolni. Valahányszor kivonultak, Dávid mindig nagyobb sikert ért el, mint Saul többi udvari embere, ezért igen nagy hírnévre tett szert.
Bibliaolvasó Kalauz – Pentaller Attila igemagyarázata
Nem fér meg egymással, hogy az Úr harcait harcoljam és közben valaki vitézévé legyek (17). Dávid nem látta át a király valódi motivációját (17.21.25), de Saul vitézeként hamar átélte a megaláztatást (19), felerősödtek régi sérülései (23), és mivel Istent szolgálta Saul kiszolgálása helyett, ellenségként tekintettek rá (29). Egy olyan közegben, mely az eredményekért nem Istennek ad hálát, hanem embereket magasztal (7), könnyű ilyen helyzetbe kerülni. Mi lenne, ha csak „egy”-ügyűen az „Úr harcait” harcolnád?
RÉ21 581 RÉ 380
Napi ének | 619 | E világ mióta fennáll
„Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint...” Róm 11,1–10
1 Azt kérdem tehát: Elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izráelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből. 2 Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor Isten előtt vádat emel Izráel ellen: 3 „Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat lerombolták, én maradtam meg egyedül, de nekem is az életemre törnek.” 4 Viszont mit mond neki az isteni kijelentés? „Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet a Baalnak.” 5 Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint; 6 ha pedig kegyelemből van, akkor nem cselekedetekből, különben a kegyelem nem volna kegyelem. 7 Mi tehát a helyzet? Amire Izráel törekedett, azt nem érte el. A választottak azonban elérték, a többiek pedig megkeményíttettek, 8 amint meg van írva: „Adott nekik az Isten bódult lelket, olyan szemet, amellyel nem láthatnak, és olyan fület, amellyel nem hallhatnak mindmáig.” 9 Dávid is ezt mondja: „Asztaluk legyen számukra csapdává és hálóvá, megbotlássá és megtorlássá! 10 Homályosodjék el szemük, hogy ne lássanak, és hátukat görnyeszd meg örökre!”
Az Ige mellett – Bella Péter igemagyarázata
(5) „Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint...” (Róm 11,1–10)
Illésnek, Isten nagy prófétájának volt olyan szakasz az életében, amikor teljesen kétségbeesett, úgy érezte, nincs értelme a szolgálatának. Reménytelenségében a halált is kívánta. A reménytelenség eredménye volt az is, hogy a népéről is lemondott, úgy érezte, nincs senki, aki hallaná és értené üzenetét. Az Úr nyitotta fel szemét – miközben megerősítette a lelkét –, hogy van maradék, vannak, akik hallják az Igét, akik hisznek. Még ha Illés nem ismeri őket, akkor is, Isten számontart mindenkit. Pál folytatja. Akkor vége? A választott nép bezárt füllel és szívvel távolodik a megváltástól? Nincs így, Pál maga is az egyik bizonyíték. A mennyei Atya nem küld oda minket, ahol nincs olyan, aki miatt szolgálnunk, szenvednünk kell. És ez még akkor is igaz, ha a tapasztalás vagy az általánosítás mást mond. Még akkor is igaz, ha mi nem is tudunk róla. A jó pásztor egy bárányért is elment. Illés megtudta, hogy van hétezer ember a népében, akik miatt vállalnia kell a szolgálatot. Nem sok, de Istennél nem a mennyiség számít. Fontos üzenet ez nekünk, akik túl könnyen általánosítunk lemondóan, akik a számok bűvöletében élünk. Ahova ő küld, ott van maradék, ahol ígéretet tett korábban, ott lesz gyümölcs.
