„Dávid azonban ezt gondolta...” 1Sám 27
1 Dávid azonban ezt gondolta: Egy napon mégis el kell pusztulnom Saul kezétől. Legjobb lesz gyorsan elmenekülnöm a filiszteusok földjére. Akkor majd hiába üldöz engem Saul Izráel egész területén, megmenekülök a kezéből. 2 Elindult azért Dávid, és átment hatszáz emberével együtt Ákíshoz, Máók fiához, Gát királyához. 3 Letelepedett Dávid Ákísnál Gátban embereivel együtt, mindegyik a maga háza népével, Dávid is a két feleségével: a jezréeli Ahínóammal és a karmeli Abígajillal, Nábál volt feleségével. 4 Amikor jelentették Saulnak, hogy Dávid Gátba menekült, nem kereste tovább. 5 Egyszer azt mondta Dávid Ákísnak: Ha jóindulattal vagy hozzám, adj nekem helyet az egyik mezővárosban, hogy ott lakjam! Miért lakjék szolgád veled együtt a király városában? 6 Akkor nekiadta Ákís Ciklágot – így lett Ciklág Júda királyaié mindmáig. 7 Az az idő, amíg Dávid a filiszteusok mezején lakott, egy esztendő és négy hónap volt. 8 Egyszer felvonult Dávid embereivel együtt, és megtámadták a gesúriakat, a gézerieket és az amálékiakat. Ezek voltak ősidőktől fogva annak a földnek a lakói Súr felé menet Egyiptom országáig. 9 Valahányszor Dávid betört egy területre, sem férfit, sem asszonyt nem hagyott életben, és elvitt juhot és marhát, szamarat, tevét és ruhaneműt, azután visszament Ákíshoz. 10 Amikor Ákís ilyenkor megkérdezte, hogy most éppen hová törtek be, Dávid ilyeneket felelt: Júda déli részére! A jerahmeéliek déli területeire! A kéniek déli területére! 11 Dávid nem hagyott életben, és nem vitt Gátba sem férfit, sem asszonyt, hogy ne mondhassák el: Ezt meg ezt csinálta Dávid! Ez volt a szokása egész idő alatt, amíg a filiszteusok mezején lakott. 12 Ákís pedig bizalmába fogadta Dávidot, mert ezt gondolta: Nagyon meggyűlöltette magát a népével, Izráellel, ezért örökre az én szolgám marad.
Bibliaolvasó Kalauz – Mező István igemagyarázata
„Dávid azonban ezt gondolta...” (1). Dávid most sem az Urat, sem embereket nem kérdezett, „monda Dávid magában” (Károli). Ez a hitbéli megingás majdnem odáig sodorja, ha az Úr nem könyörül rajta, hogy Isten népe ellen kellett volna harcolnia (29. rész). Az Úrra hagyatkozó ember viszont így szól: „Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom...” (RÉ 745). Jellemezzen bennünket a tékozló fiú lelkülete, aki „...magába szállt...” (Lk 15,17), vagyis bűnbánatra jutott. A magunk gondolata helyett kérdezhetjük: „Mit tegyek, Uram?” (ApCsel 22,10)
RÉ21 4 RÉ 4
Napi ének | 617 | A mi szívünk csak tehozzád
„A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint...” Róm 15,1–13
1 Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. 2 Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére. 3 Hiszen Krisztus sem a maga kedvére élt, hanem amint meg van írva: „A te gyalázóid gyalázásai hullottak énreám.” 4 Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk. 5 A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, 6 hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját. 7 Ezért fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére. 8 Mert azt mondom, hogy Krisztus a zsidóság szolgájává lett Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket, 9 a népek pedig irgalmáért dicsőítsék Istent, amint meg van írva: „Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek.” 10 Azután ezt is mondja: „Örüljetek, népek, az ő népével együtt.” 11 Majd ismét: „Dicsérjétek az Urat mind, ti népek, dicsőítsék őt mind a nemzetek.” 12 Ézsaiás pedig így szól: „Hajtás sarjad Isai gyökeréből, és népek uralkodójává emelkedik: benne reménykednek a népek.” 13 A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.
Az Ige mellett – Bella Péter igemagyarázata
(5) „A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint...” (Róm 15,1–13)
Az egyházban sajnos mindig is voltak szakadások. Pál apostol idején és a mi korunkban is. Van, amikor ez teljesen nyílt és egyértelmű, messziről látszik, hol és hogyan hasad a látható egyház. De vannak rejtett szakadások, amelyeket még – ideig-óráig – el tud fedni az egyházszervezet, a történelmi helyzet vagy egy karizmatikus vezető. Mi ezeket átéljük, sokszor mélyítjük, aztán szomorúan tudomásul vesszük. Pál nem csak a rómaiaknak üzen, hogy tenni lehet és kell ez ellen. Muszáj küzdeni az egyetértésért. Isten mellettünk áll, két gyógymódot is a kezünkbe ad: türelmet és vigasztalást. És ott van az egyetértés. De vigyázzunk, ez nem az erősebbel, a nagyobbal való egyetértés, nem valami ember által kijelölt viszonyítási ponthoz való igazodás. Ez a Jézus Krisztus akaratához való közös igazodás, közben lemondva a büszkeségről, az önérvényesítéséről, a gőgről. Lehet és kell erre törekedni. Mert ennek célja van. Nem valami társadalmi vagy történelmi túlélés, hanem az, „hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.” (6)
