„Az Úrtól jön a szabadulás!” Jón 2
1 Az Úr azonban odarendelt egy nagy halat, és az lenyelte Jónást. Három nap és három éjjel volt Jónás a hal gyomrában. 2 Jónás ekkor a hal gyomrában Istenéhez, az Úrhoz imádkozott, 3 és ezt mondta: Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat. 4 Mélységbe dobtál, a tenger közepébe, és áradat vett körül. Minden habod és hullámod átcsapott fölöttem. 5 Én már azt gondoltam, hogy eltaszítottál magadtól, és nem láthatom többé szent templomodat. 6 Már-már életemet fenyegette a víz, mélység és örvény vett körül, hínár fonódott a fejemre. 7 Lesüllyedtem a hegyek alapjáig, örökre bezárult mögöttem a föld. De te kiemelted életemet a sírból, ó, Uram, Istenem! 8 Amikor elcsüggedt a lelkem, az Úrra gondoltam, és imádságom eljutott hozzád, szent templomodba. 9 Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, azok elhagyják jótevőjüket. 10 De én hálaéneket zengve áldozok neked, és amit megfogadtam, teljesítem. Az Úrtól jön a szabadulás! 11 Az Úr pedig parancsot adott a halnak, és az kiköpte Jónást a szárazföldre.
Bibliaolvasó Kalauz – Vad Zsigmond igemagyarázata
„Az Úrtól jön a szabadulás!” (10) Jónás imádságának ez az utolsó mondata. Hálaadást, rendkívüli bizonyosságot és erős hitvallást sugároznak szavai. A szabadulás nem az én erőlködésem, nem különféle szerencsés körülmények összessége, hanem az Úristen kegyelmének következménye. Szabadulás betegségből, lelki megpróbáltatásokból, a múlt hibáiból és bűneimnek terhétől, valamint a jövő kiszámíthatatlan eseményei miatti félelemből. Jónás csodálatos szabadulása Jézus halálból való feltámadására utal (Mt 12,40), s miközben most – év végén különösen – a mulandóság valóságával vagyunk kénytelenek szembesülni, hálát adhatunk a halálból való szabadulásunkért is, amely Jézus Krisztus váltságáldozatáért lehet a mienk az örök életre. Hiszen Ő a mi feltámadott Urunk, a mi Szabadítónk. Jézus nevének jelentése: Isten szabadít. Boldog ember az, aki örvendezhet szabadításának, és hálát adhat érte. Élj mindenkor ennek a szabadításnak a fényében és örömében!
RÉ21 148 RÉ 148 • IÉ Mt 2,13–18(19–23) • Zsolt 148
Karácsonyi dicséret | 409 | Jer, dicsérjük e szent napon
„…Isten számunkra valami különbről gondoskodott…” Zsid 11
1 A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. 2 Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. 3 Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható. 4 Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot Istennek, mint Kain, és hit által nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél. 5 Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt Isten. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves. 6 Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. 7 Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyeket még nem láthatott, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett. 8 Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. 9 Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. 10 Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten. 11 Hit által kapott erőt arra is, hogy a meddő Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. 12 Ezért attól az egy embertől, aki már közel volt a halálhoz, származtak olyan sokan, mint az ég csillagai és mint a tenger partján a föveny, amely megszámlálhatatlan. 13 Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. 14 Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek. 15 És ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni. 16 Így azonban jobb haza után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített. 17 Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor Isten próbára tette, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, 18 akinek megmondatott: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” 19 Azt gondolta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett. 20 Hit által áldotta meg Izsák is a jövőre nézve Jákóbot és Ézsaut. 21 Hit által áldotta meg a haldokló Jákób József mindegyik fiát, és botja végére hajolva imádkozott. 22 Hit által gondolt József élete végén Izráel fiainak kivonulására, és rendelkezett temetése felől. 23 Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától. 24 Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. 25 Mert inkább vállalta Isten népével együtt a szenvedést, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, 26 mivel többre becsülte Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett. 27 Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlan Istent. 28 Hit által rendelte el a páskát és a vérrel való meghintést, hogy a pusztító ne érintse elsőszülötteiket. 29 Hit által keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazföldön, és amikor ezt az egyiptomiak is megpróbálták, elmerültek. 30 Hit által omlottak le Jerikó kőfalai, miután körüljárták azokat hét napon át. 31 Hit által nem veszett el Ráháb, a parázna nő az engedetlenekkel együtt, amikor a kémeket békességgel befogadta. 32 És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. 33 Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, 34 tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg. 35 Asszonyok feltámadás révén visszakapták halottaikat. Másokat viszont megkínoztak, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy dicsőségesebb feltámadásban legyen részük. 36 Ismét mások megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. 37 Megkövezték, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve azok, 38 akikre nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld hasadékaiban. 39 És mindezeken, noha hit által Istentől jó tanúbizonyságot nyertek, nem teljesült be az ígéret, 40 mert Isten számunkra valami különbről gondoskodott, hogy ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(40) „…Isten számunkra valami különbről gondoskodott…” (Zsid 11)
Az Ószövetség nagy alakjait az köti össze, hogy hittel ráhagyatkoztak Isten ígéreteire. Elhitték, amit Isten a közeli vagy a távoli jövőről mondott, és már a jelenben ennek megfelelően éltek. A hit számukra tehát nemcsak várakozást jelentett, hanem az engedelmes odaszánást is magába foglalta. Nóé hitte, hogy eljön az özönvíz, ahogy Isten mondta, ezért bárkát épített magának és a családjának. Ábrahám elhitte, hogy hatalmas nép származik majd tőle, s ezért Kánaánba, az ígéret földjére költözött. Mózes hitte, hogy az Úr valóban meg tudja szabadítani a népét, s ezért járult a fáraó elé. Hitte, hogy Isten Kánaánt Izráelnek adja majd, s ezért vezette azt a tengerig, majd tovább, a pusztán át. Az örök élet még nekünk is csak ígéret. Boldog világ vár ránk, ahol Istennel és szeretteinkkel együtt lehetünk, nem lesz többé sem bűn, sem fájdalom, sem halál. Valami különbet tartogat nekünk az Isten, mint amiben élünk: az ő királyi uralmát, a mennyek országát. Ígéret ez, amely még várat magára. Rá merünk-e mi is hagyatkozni hittel az Isten ígéretére? Engedjük-e, hogy átformálja a földi életünket? Ha igen, biztosak lehetünk: a reménységünk felől mi sem szégyenülünk meg!
