„Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére…” 2Kor 2,12–17
12 Amikor pedig megérkeztem Tróászba Krisztus evangéliumának hirdetésére, bár az Úr kaput nyitott előttem, 13 nem volt nyugalma lelkemnek, mivel nem találtam Titusz testvéremet. Ezért elbúcsúztam tőlük, és elmentem Makedóniába. 14 De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. 15 Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között: 16 ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre? 17 Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztusban.
Bibliaolvasó Kalauz – Bátki Dávid Géza igemagyarázata
„Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére…” (15) – az egyik legszebb bibliai kép, amelyhez rögtön kapcsolódik is a kérdés: „…ki alkalmas erre?” (16) Önmagától senki. Egyedül Krisztus kegyelmében lehetünk Krisztus jó illatává. Bizonyságtételünk így lehet sem negédes babusgatás, sem kénesen bűzlő riogatás, ha „…tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztusban” (17).
RÉ21 831
Dicsérő zsoltár | 33 | Nosza, ti, istenfélő hívek
„…nagy az én nevem a népek között…” Mal 1,6–14
6 A fiú tiszteli atyját, a szolga az urát. Ha én atya vagyok, miért nem tisztelnek? Ha én Úr vagyok, miért nem félnek engem? – mondja a Seregek Ura nektek, ti papok, akik megvetitek nevemet. Ti ezt kérdezitek: Mivel vetettük meg nevedet? 7 – Azzal, hogy oltáromra tisztátalan kenyeret hoztok. – Mivel tettük tisztátalanná? – kérdezitek. – Azzal, hogy az Úr asztalát semmibe veszitek. 8 Mert vak állatot hoztok áldozatul, és nem tartjátok rossznak. Sántát vagy bénát hoztok, és nem tartjátok rossznak. De vidd csak azt a helytartódnak: kegyes lesz-e hozzád, és szívesen fogad-e? – mondja a Seregek Ura. 9 Esedezzetek csak Istenhez, hogy kegyelmezzen nektek! Ha ilyen ajándék van a kezetekben, szívesen fogadja-e tőletek? – mondja a Seregek Ura. 10 Bárcsak volna valaki köztetek, aki bezárná a templom ajtaját, és ne égne hiába oltáromon a tűz! Nem telik kedvem bennetek – mondja a Seregek Ura –, nem kívánok tőletek áldozatot! 11 Hiszen napkelettől napnyugatig nagy az én nevem a népek között, és mindenütt jó illatú áldozatot mutatnak be nevemnek, és az tiszta áldozat! Mert nagy az én nevem a népek között – mondja a Seregek Ura. 12 Ti pedig meggyalázzátok, amikor azt gondoljátok, hogy az Úr asztalát hitvány terménnyel és eledellel tisztátalanná tehetitek. 13 Azt mondjátok: Micsoda fáradság! – és még lihegtek is közben – mondja a Seregek Ura. Pedig lopott állatot hoztok, vagy sántát és bénát. Ha ilyen áldozatot akartok hozni, nem kívánom tőletek! – mondja az Úr. 14 Átkozott a csaló! Van ép hím állat a nyájában, mégis hitványat áldoz az Úrnak, ha fogadalmat tesz. Pedig én nagy király vagyok – mondja a Seregek Ura –, és félik nevemet a népek!
Az Ige mellett – Czanik Péter igemagyarázata
(11) „…nagy az én nevem a népek között…” (Mal 1,6–14)
Szomorú, ha Isten népe és még papjai is megvetik az Úr nevét. Még szomorúbb, ha maguk sem veszik észre. A mi egyházunknak is voltak olyan korszakai, amikor látszólag rendben ment minden, megteltek a templomok, harsogott az ének, de az emberek szíve távol állt Istentől, hitünk igazságai pedig feledésbe mentek. Náluk is megy a vallásos üzem, folyik az áldozatbemutatás. De a szívük távol marad Istentől, ezt az mutatja, hogy selejteset visznek áldozatul. Próbálnád csak a világi elöljáróddal! – hangzik a keserűen gúnyos figyelmeztetés. A szívük távol van a Mindenhatótól, de az áldását azért igényelnék. A kívülállók bizonyos tisztelettel néznek Istenre (11), ugyanakkor népe nem. Ez szégyen az egyházra. Ne felejtsük el: mindezt az az Úr mondja, aki szereti népét (1,2), és azért teszi, mert meg akarja áldani. Isten szeretete csodálatos: a történtekért akár el is vethetné népét, ehelyett bajlódik velük, figyelmezteti őket, a megtérésükön munkálkodik. Persze a háttérben ott komorlik az ítélet lehetősége.
