„Az Úr pedig előttük ment…” 2Móz 13
1 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 2 Nekem szentelj Izráel fiai közül minden elsőszülöttet, amely megnyitja anyja méhét; akár ember, akár állat, enyém az. 3 Mózes ezt mondta a népnek: Emlékezzél meg erről a napról, amelyen kijöttél Egyiptomból, a szolgaság házából, mert erős kézzel hozott ki onnan benneteket az Úr. Ezért nem szabad kovászosat enni. 4 Ma, ábíb hónapban vonultok ki. 5 És ha majd bevisz téged az Úr a kánaániak, a hettiták, az emóriak, a hivviek és a jebúsziak földjére, mert megesküdött atyáidnak, hogy neked adja a tejjel és mézzel folyó földet, akkor ebben a hónapban végezd el ezt a szertartást. 6 Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, a hetedik napon pedig tarts ünnepet az Úrnak. 7 Kovásztalan kenyeret kell enned hét napon át, és ne lássanak nálad kovászos kenyeret. Még csak kovászt se lássanak sehol a területeden. 8 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik ez, amit az Úr cselekedett értünk, amikor kijöttünk Egyiptomból. 9 Legyen ez jelként a kezeden és emlékeztetőként a homlokodon, hogy az Úr törvénye a szádban legyen. Mert erős kézzel hozott ki téged az Úr Egyiptomból. 10 Tartsd meg ezt a rendelkezést a megszabott időben évről évre. 11 Ha majd bevisz téged az Úr a kánaániak földjére, ahogyan megesküdött neked és őseidnek, hogy neked adja, 12 akkor add át az Úrnak mindazt, ami megnyitja anyja méhét. Minden állatod elsőszülöttje, ha hím, az Úr tulajdona. 13 A szamár elsőszülöttjét juhon váltsd meg. Ha nem váltod meg, szegd a nyakát. Minden ember elsőszülött fiát váltsd meg. 14 És ha majd megkérdezi egykor a fiad, hogy mit jelent ez, akkor mondd el neki: Erős kézzel hozott ki bennünket az Úr Egyiptomból, a szolgaság házából. 15 Mert amikor a fáraó makacsul nem akart bennünket elbocsátani, megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptomban, az ember elsőszülöttjét csakúgy, mint az állat elsőszülöttjét. Ezért áldozok véresáldozatul az Úrnak minden hímet, amely megnyitja anyja méhét, és ezért váltok meg minden elsőszülött fiút. 16 Legyen ez jelként a kezeden és emlékeztetőként a homlokodon, mert erős kézzel hozott ki bennünket az Úr Egyiptomból. 17 Amikor a fáraó elbocsátotta a népet, Isten nem a filiszteusok országa felé vezette őket, bár arra közelebb lett volna. Isten ugyanis azt gondolta: Nehogy megbánja a nép a dolgot, ha harcot lát, és visszatérjen Egyiptomba! 18 Ezért kerülő úton vezette Isten a népet, a Vörös-tenger felé a pusztán át. Hadirendben vonultak ki Izráel fiai Egyiptomból. 19 József csontjait is magával vitte Mózes, mert József ünnepélyesen megeskette Izráel fiait: Bizonyosan rátok tekint Isten, és akkor vigyétek el innen a csontjaimat magatokkal! 20 Azután útnak indultak Szukkótból, és tábort ütöttek Étámban, a puszta szélén. 21 Az Úr pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek. 22 Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.
Bibliaolvasó Kalauz – Nyilas Zoltán igemagyarázata
Mindannyian tudjuk, hogy milyen fontos a vezetés. A kicsiny gyermekeink életében éppúgy, mint Isten népe vagy Jézus tanítványainak életében (Mt 28,7). A legtöbb „lelki katasztrófa”, a múlthoz való visszatérés a keresztyén élet első időszakában jelentkezik. Itt van szükség a sávtartásra. Ám mielőtt bolyongásunkban kétségbeesnénk, igénk reménységgel tölt el bennünket: „Az Úr pedig előttük ment…” (21) Velük és előttük, velünk és előttünk. Nemcsak egykor, hanem ma is. Láttad ma már a lábnyomát, vagy idegen tájakon kóborolsz?
RÉ21 611
Áldás | 846 | Áldjon meg téged, áldjon az Úr (k)
„…mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig Krisztus Jézuséval.” Fil 2,19–30
19 Remélem az Úr Jézusban, hogy Timóteust hamarosan elküldhetem hozzátok, hogy én is megnyugodjam, miután megtudtam, mi van veletek. 20 Mert nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel; 21 mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig Krisztus Jézuséval. 22 De ti is tudjátok, hogy kipróbált ember ő, és mint apjával a gyermek, úgy szolgált velem az evangéliumért. 23 Remélem tehát, hogy őt azonnal elküldhetem, mihelyt meglátom, hogyan alakulnak dolgaim. 24 De bízom az Úrban, hogy magam is hamarosan elmegyek. 25 Szükségesnek tartottam azonban, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditosz testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen, 26 mivel vágyódott mindnyájatok után, és nyugtalankodott, mert meghallottátok, hogy beteg. 27 Meg is betegedett halálosan, de Isten megkönyörült rajta, sőt nemcsak rajta, hanem énrajtam is, hogy szomorúságomra szomorúság ne következzék. 28 Hamarabb elküldöm tehát, hogy viszontlássátok, és örüljetek, és hogy én is kevésbé szomorkodjam. 29 Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket, 30 mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam.
Az Ige mellett – Csűrös-Varga Vanda igemagyarázata
(21) „…mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig Krisztus Jézuséval.” (Fil 2,19–30)
– Törődj a magad dolgával! – hallom gyakran, például filmekben, amikor le akarnak rázni valakit. Sokszor olyan nehéz megállapítani, mi a mi dolgunk és mi nem. Ha látom, hogy a másik szenved, mikor és meddig kell felajánlani a segítségemet? Mit hagyok a másikra, és mibe szólok bele? Mennyire van felelősségünk egymásért, és hol kezdődik a másik döntéseinek elfogadása? Mi hát a magam dolga? Illetve a magam feladata Krisztus dolga-e? És Krisztus dolga a magam feladata-e? Mennyire lehet elválasztani ezeket egymástól? Pál erről a nem új keletű jelenségről beszél: mindenkinek fontosabb a maga ügye, mint Krisztusé. Szalad a maga üzlete, előnyei, kényelmei, igényei után. Rohan, hogy megfeleljen korszaka kívánalmainak, és kibányássza annak lehetőségeit. Pál fogságában megtapasztalja: mindenki addig segít, amíg az neki nem kellemetlen.
