„Segítségért kiáltott az Úrhoz” 2Móz 17
1 Ezután útnak indult Izráel fiainak egész közössége a Szín-pusztából, és ment táborhelyről táborhelyre az Úr parancsa szerint. Tábort ütöttek Refídímben, de nem volt ivóvize a népnek. 2 A nép ismét perlekedni kezdett Mózessel, és azt mondta: Adj nekünk vizet, hogy ihassunk! Mózes pedig így felelt nekik: Miért perlekedtek velem? Miért kísértitek az Urat? 3 De a nép vízre szomjazott, ezért tovább zúgolódott ott a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Hát azért hoztál ki bennünket Egyiptomból, hogy szomjan pusztíts minket gyermekeinkkel és jószágainkkal együtt?! 4 Ekkor Mózes segítségért kiáltott az Úrhoz. Ezt mondta: Mit csináljak ezzel a néppel? Kis híja, hogy meg nem köveznek! 5 Az Úr pedig így szólt Mózeshez: Menj végig a nép előtt, és végy magadhoz néhányat Izráel vénei közül! Vedd kezedbe botodat, amellyel a Nílusra ütöttél, és menj! 6 Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép. Mózes így cselekedett Izráel vénei előtt. 7 Azután elnevezte azt a helyet Masszának és Meríbának, Izráel fiainak a perlekedése miatt, és mert így kísértették az Urat: Közöttünk van-e az Úr vagy sem? 8 Eljött Amálék, és megtámadta Izráelt Refídímben. 9 Akkor ezt mondta Mózes Józsuénak: Válassz ki férfiakat közülünk, vonulj ki, és ütközz meg Amálékkal! Én pedig odaállok holnap a halom tetejére, és Isten botja a kezemben lesz. 10 Józsué úgy cselekedett, ahogyan Mózes mondta neki, és megütközött Amálékkal. Mózes, Áron és Húr pedig fölment a halom tetejére. 11 És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb. 12 De Mózes kezei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ, alája tették, és ő ráült. Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a másik amarról, úgyhogy a két keze fölemelve maradt napnyugtáig. 13 Így győzte le Józsué fegyverrel Amálékot és annak hadinépét. 14 Akkor így szólt az Úr Mózeshez: Írd meg ezt a dolgot emlékeztetőül egy könyvben, és vésd jól Józsué emlékezetébe! Mert Amáléknak még az emlékét is eltörlöm majd az ég alól! 15 Mózes akkor oltárt épített, és így nevezte el: Az Úr az én hadijelvényem. 16 És így szólt: Mivel kezet emelt az Úr trónusára, harcolni fog Amálék ellen az Úr nemzedékről nemzedékre.
Bibliaolvasó Kalauz – Michna Krisztina igemagyarázata
„Segítségért kiáltott az Úrhoz” (4). Mózes nem bírt a néppel és Istenhez kiáltott segítségért. Amit az Úr mondott, meg kellett tennie, az életadó vizet azonban Isten árasztotta. Ki az, akivel nem bírok, akinek nem tudom tovább hallgatni a perlekedését? Szabad érte Istenhez kiáltani, amit kér, megtenni, s a csodában megtapasztalni, hogy közöttünk van az Úr, általa lehetséges lesz a lehetetlen.
RÉ21 757
Reggeli ének | 668 | Hajnalórán lelkem ébred
„Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van.” Fil 4,10–23
10 Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok. 11 Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. 12 Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt. 13 Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem. 14 Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban. 15 Azt pedig tudjátok ti is, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor eltávoztam Makedóniából, az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem vállalt velem közösséget, csak ti egyedül, 16 mert egyszer-másszor Thesszalonikába is küldtetek szükségleteimre. 17 Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen kamatozzék az a ti javatokra. 18 Átvettem mindent, és bővelkedem. Megvan mindenem, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött jó illatú, kedves, Istennek tetsző áldozatként. 19 Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban. 20 A dicsőség pedig Istenünké és Atyánké örökkön-örökké. Ámen. 21 Köszöntsetek minden szentet Krisztus Jézusban! Köszöntenek titeket a velem levő testvérek. 22 Köszöntenek titeket a szentek mind, főként pedig a császár udvarából valók. 23 A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel!
Az Ige mellett – Csűrös-Varga Vanda igemagyarázata
(11) „Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van.” (Fil 4,10–23)
Rendkívül fárasztó olyan emberrel beszélgetni, akinek alaphangulata az elégedetlenség. Aki mindig sóvárog valamire. Igénk nemcsak az együttélés ilyen jellegű nehézségeit hivatott könnyebbé tenni, hanem ezen túlmutatva rákérdezni: elég-e számomra, ami nekem adatott? És nem megalkuvás-e folyton az elég? Nem kishitűség-e önmagunkban? Nem harc előli meghátrálás-e? Pál itt arról beszél: nem az a lényeg, mink van, és mink lehetne. Számára Krisztus ügye áll a középpontban. Így van képessége a bőségben nem elbizakodni, a szűkösségben nem csüggedni. S ezért tudnak adakozni a filippibeliek is, mert nem rabjai a tulajdonaiknak. Micsoda áldás, ha nem a szűkösségem vagy a bőségem határozza meg a jókedvemet, a kapcsolataimat, a gondolkodásmódomat, a szolgálatomat! Mert elégedett vagyok. Mivel? A világgal, benne a helyemmel, mert békére leltem Krisztus váltságában. Így elégedettségemben szabad vagyok örülni, adni, szolgálni, minden körülmények között.
