„Jebúsz lakói ezt mondták Dávidnak: Ide ugyan nem jössz be!” 1Krón 11,1–9
1 Ezután egész Izráel összegyűlt Dávidhoz Hebrónba, és ezt mondta: Nézd, mi a csontod és húsod vagyunk! 2 Azelőtt is, amikor még Saul volt a király, te vezetted harcba és hoztad vissza Izráelt, és ezt mondta neked Istened, az Úr: Te leszel népemnek, Izráelnek a pásztora, te leszel népemnek, Izráelnek a fejedelme! 3 Megjelentek tehát Izráel vénei a király előtt Hebrónban, és Dávid szövetséget kötött velük Hebrónban az Úr színe előtt. Ők pedig fölkenték Dávidot Izráel királyává, ahogyan kijelentette Sámuel által az Úr. 4 Ezután Dávid egész Izráellel együtt elment Jeruzsálem, azaz Jebúsz alá, ahol a jebúsziak voltak az ország őslakói. 5 Jebúsz lakói ezt mondták Dávidnak: Ide ugyan nem jössz be! Dávid azonban elfoglalta Sion sziklavárát, és ez lett Dávid városa. 6 Azt mondta Dávid: Aki elsőnek vág le egy jebúszit, az lesz a fővezér! Mivel elsőnek Jóáb, Cerújá fia jutott föl, ő lett a fővezér. 7 Azután letelepedett Dávid a sziklavárban, ezért nevezték el azt Dávid városának. 8 És Dávid kiépítette a várost körös-körül, a Milló-erődöt és környékét, Jóáb pedig a város többi részét állította helyre. 9 Dávid egyre jobban emelkedett, mert vele volt a Seregek Ura.
Bibliaolvasó Kalauz – Bödecs Pál igemagyarázata
„Jebúsz lakói ezt mondták Dávidnak: Ide ugyan nem jössz be!” (5) Ideje könnyeket ejtenünk mindazokért, akiket valaha Jeruzsálem romjai között ért erőszakos halál. Jebúsziakért és zsidókért, arabokért és keresztyénekért egyaránt. Az ő csontjaik fölé épült „szent város” a magunk életét példázza. Mindannyian elődeink hátrahagyott örökségét építjük újjá. Ezek között ott van a várfalon hetvenkedők gőgös elbizakodottsága, de a Jeruzsálemben halálra ítélt, és gyilkosainak is megbocsátó Jézus lelkülete egyaránt. Rajtunk is áll, hogy mi melyikre építjük inkább a jövőnket.
RÉ21 34 • IÉ Róm 11,25–32 • Zsolt 34
Úrvacsorai ének | 357 | Buzdulj mély hálára, lelkünk
Heti zsoltárének | 139 | Uram, te megvizsgálsz engem
„Az ő háza mi vagyunk…” Zsid 3,1–6
1 Ezért, szent testvéreim, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra, 2 aki hű az ő megbízójához, ahogyan Mózes is hű volt az ő egész házában. 3 Ő ugyanis Mózesnél nagyobb dicsőségre volt méltó, mint ahogyan a háznál nagyobb méltósága van a ház építőjének. 4 Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent felépített, Isten az. 5 Mózes is hű volt ugyan az ő egész házában mint szolga, bizonyságául annak, amit hirdetnie kellett, 6 Krisztus azonban mint Fiú hű a maga házához. Az ő háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk.
Az Ige mellett – Gaál Sándor igemagyarázata
(6/b) „Az ő háza mi vagyunk…” (Zsid 3,1–6)
Vasárnap van, a nyugalom napja. Különleges alkalom arra, hogy újra időt, teret adjunk létünk, küldetésünk értelmezésének. Találkozzunk Alkotónkkal, Megváltónkkal a gyülekezet közösségében. Ott érthetjük jól, igazán azt, hogy Isten alkotásai vagyunk – nemcsak létezésünk eredete értelmében, hanem annak kimenetele dolgában is. Neki köszönhetünk mindent, aki nemcsak formálónk, életre hívónk, hanem gazdánk, tulajdonosunk Krisztus tökéletes váltsága által. Rangok szerzése, érdemek hajthatatlan vággyal való elérése helyett ma belecsodálkozhatunk az igazi rangunkba: emberek vagyunk. Isten alkotásai, bűn miatt deformálódottak, akiket Krisztusban nem egyszerűen re-, azaz visszaformált, hanem újjáteremtett. Így az ő háza vagyunk. Az egyház, a gyülekezet és az otthonunk népével együtt mi magunk. Nincs ennél nagyobb rang és méltóság: az övéi vagyunk. Értékünk tőle, miatta van. Általa lát az Atya, s az ő révén láthatjuk az Atyát. Ezért mondta kérdező, kérő tanítványának Jézus: „Aki engem lát, látja az Atyát.” (Jn 14,9)
