Minden emberi cselekvés mögött összefoglalható egyfajta teológiai, filozófiai látásmód, amely minden esetben az ember eredetére vonatkozó állásfoglalással kezdődik. Vagyis arra a kérdésre, mit jelent helyes és jó, illetve helytelen és rossz tetteket cselekedni, csak azután válaszolhatunk, ha előzőleg meghatároztuk, honnan származik az ember, és mi a célja az életének.
– Küldetésemnek tartom, hogy a népi kultúránkat életben tartsuk, táncainkat színpadra alkalmazzuk – fogalmazott a Kossuth-díjjal kitüntetett Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsanna. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője mögött több évtizedes alkotómunka áll. Néptáncos, pedagógusi, koreográfusi és vezetői munkája mellett több mint húsz éve ír forgatókönyveket, szövegkönyveket táncjátékokhoz, színpadi darabokhoz. Az elismerés számára a számvetés ideje is.