A névnapján kezdett dolgozni a Magyar Református Szeretetszolgálatnál (MRSZ) 2009-ben Vad Lilla, első feladata a Szeretethíd önkéntesprogram megszervezése volt. Később váltott, de maradt a szeretetszolgálat berkein belül, és ma beszerzési vezetőként segíti a szervezetet. A húsz év alatt nagyra nőtt MRSZ-ről úgy fogalmazott: „Isten engedte a növekedést, nekünk pedig felelősségünk, hogy ezzel jól tudjunk bánni, és jól használjuk.”
„Guszti, fel vagy véve!” – ezzel a mondattal kezdődött el a Magyar Református Szeretetszolgálat története húsz évvel ezelőtt, legalábbis a már létező ötlet megvalósítása biztosan. A mondatban szereplő Fodor Gusztáv ma már úgy érzi magát, mint egy nagypapa: hátradől a fotelban, és büszkén néz a szeretetszolgálat munkájára. Mesélt nekünk a szervezet kezdeti korszakáról, a debreceni kis irodáról, önkénteskedő teológushallgatókról és az évről évre több emberen segítő szolgálatról. Úgy fogalmazott: az isteni matematika csodája, hogy egy palántából ennyi gyümölcs lett.