„Bezzeg az én időmben!” – az idősebb generáció tagjai gyakran így kritizálják a fiatalokat. Így volt ez száz éve, és bizonyára nem változik a jövőben sem, a konfliktus állandó. Steigervald Krisztián szerint azonban nem generációs különbségekről, hanem generációs jegyekről és életkori sajátosságokról van szó. A generációkutató vallja, hogy ha megértjük, könnyebb elfogadnunk egymást, és ideális esetben még tanulhatunk is a másik generációtól.
AZ ÉRTÉKREND A LELKE MINDENNEK
Steigervald Krisztián hangsúlyozza, hogy ennek a témának a kulcsa a folyamatok megértése. A magyarázatát pedig így kezdi: – A generációs sajátosságoknak a háttere maga a szocializáció, az értékek erősen benne vannak abban, ahogyan felnövekszünk. Gyerekkorban, életünk első hét évében minden olyan dologgal találkozunk, amely kell ahhoz, hogy az adott társadalom elfogadjon minket – mondja.
– A tágabb környezet mellett a szülői hatás ugyanúgy irányítja az embert, ez a két dolog körülbelül azonos szinten van – teszi hozzá a szakember. – A szülő azonban sokszor bizonytalan, hogy hogyan adja át azokat az értékeket, amelyeket ő gyerekkorában megkapott. Sokan inkább le is mondanak erről, pedig csak le kellene fordítanunk az értékeket XXI. századi nyelvre, vagy áttenni XXI. századi századi kapcsolatokra – állapítja meg Steigervald Krisztián. Ez pedig nyilván nehéz.
A generációkutató állítja, hogy az idősek iránti tisztelet, felelősségtudat, esélyegyenlőség, biztonság iránti vágy mind megvan a mai fiatalokban is, csak ezek az értékek más formában testesülnek meg, mint az idősebbeknél. llyen közös, egyetemes igény a pszichológiai biztonságérzet is. Minden generációban megvan, csak teljesen mástól teljesül. Steigervald Krisztián a saját korosztályát említi, az X generáció szülöttei (70-es évek) ugyanis a „kulcsos gyerekek” voltak. Számukra a pszichológiai biztonságot az jelenti, hogy ha sok emberrel vannak körülvéve. – Sok emberrel találkozunk, mert visszahozza a gyerekkorunknak azt az érzetét, amikor az utcán bandáztunk. Nekünk az offline kapcsolódás az igazi, a magánéletben és a munkában egyaránt – jegyzi meg. – Ezzel szemben az X-eseket követő Y-osok már sokkal énközpontúbb életet élnek. A mostani fiataloknak, az Alfa generáció szülötteinek a pszichológiai biztonság pedig még inkább önmagukhoz kötődik, mert egyénközpontú társadalomban nőttek fel. És ennek is megvan a szocializációs háttere: a szüleik túlféltették őket, a gyermekeik egyéni jóllétüket, kényelmüket helyezték középpontba, ezért nekik a pszichológiai biztonság az, ha egyes helyeken, közösségekben lényeges az ő szerepük. Tehát amíg az egyik generáció tagja be akar kapcsolódni a közösségbe, a fiatalabb elvárja, hogy a közösség kapcsolódjon őhozzá. Mindkettőnek a gyökere a pszichológiai biztonság. Nem jobb, nem rosszabb, csak más – hangsúlyozza a generációkutató.
Fogalmak: az 1920 és 1939 között születettek az úgynevezett veteránok, a Baby boom korszak az 1940 és 1959 között született embereké. Az X generációhoz az 1960 és 1983 között születettek tartoznak. Az Y generációba az 1984 és 1994 között, a Z generáció pedig az 1995 és 2009 között születetteket jelenti.
AZ ÉRTÉK NEM VÉSZ EL, CSAK ÁTALAKUL
A generációkutató rámutat, hogy az érték mint tartalom folyamatosan változik, de léteznek egyetemes értékek, ilyen a szeretet, a béke, a korábban már említett pszichológiai biztonság. Az elfogadás és nyitottság például mindig is jelen volt, de mást jelentett száz éve, és mást jelent most. A fiatalok szocializációjában sokkal hangsúlyosabb, ami miatt ezek az értékek számukra létfontosságúak. Az idősebb generáció viszont hajlamos ezt szabadosságként értelmezni. Pedig ha megérti ennek az alapját, meg is tanulhatja – állítja a generációkutató.
Steigervald Krisztián szerint ebben a kulcsszó a készség. Úgy fogalmaz, hogy léteznek zsigeri készségeink, amelyeket nem kell tanulnunk. – Az ember úgy épül fel, hogy a tanulhatóakat élete végéig el tudja sajátítani. Az X generációhoz tartozók origója teljesen más, és ehhez kell most ezeket az új képességeket felszedni, tanulni. A Z-sek tehát nem azért nyitottabbak vagy alkalmazkodóbbak, mert jobbak vagy szenzációsak, hanem olyan környezetben nőttek fel, amelyben ez központi elem. A mostani szülő fontosnak tartja ezt, ezért átadja. Bennünk, idősebbekben is meglehet, csak meg kell tanulni. Ugyanígy példa lehet a digitalizáció. Sokan már ebben nőttek fel, nekünk, X-eseknek viszont el kell sajátítanunk – hangsúlyozza Steigervald Krisztián.
MEGÉRTENI ANNYI, MINT MEGBOCSÁTANI
– Az idősebbek meg vannak győződve arról, hogy az ő kapcsolataik az igazán jók, pedig nem szabad lebecsülnünk az online kapcsolattartást – emeli ki a generációkutató. – A kutatások is megerősítik, hogy ez a feltevés téves. Ezek ugyanis sokszor felszíni kapcsolódások, nincsenek mélységeik, ennek pedig szintén a szocializáció a háttere. A pandémia ezeket a felületes kapcsolódásokat csak visszavetette: teljes mértékben leépítettük a kapcsolatainkat, és befele fordultunk. A statisztikák szerint azóta se jöttek helyre ezek a kis közösségek, tehát jóval kevesebb közösséghez kapcsolódunk, mint a Covid előtt – figyelmeztet a szakember.
– Ugyanakkor a gyerekeinknek megmutattuk az online mintát, amely működött: online dolgoztunk, online volt a házibuli, online barátkoztunk. A felnőtt számára ez átmeneti időszak volt, de a gyerekek idegrendszere teljesen más: érzékeltek egy olyan kapcsolódási formát, amely online történik, gyorsan megy, kényelmes és biztonságos, automatikusan beépült az idegrendszerükbe – folytatja Steigervald Krisztián. – Érdemes még kiemelni a rítusokat, szokásokat. Ebben az időszakban az akkori tizenévesek nehezen viselték, hogy elmaradt a ballagás, a szerenád, a szalagavató. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nekik nem fontosak ezek a hagyományok, pedig nagyon is szükségük van ezekre – jegyzi meg.
– Szeretem Hemingwayt idézni, sokszor hangsúlyozom, hogy „megérteni annyi, mint megbocsátani" – mondja a generációkutató. – Ha megértjük azt, hogy mi hogy nőttünk föl, és hogy mennyire fontos volt nekünk a fizikai kapcsolódás, és mellé tudjuk tenni, hogy a gyerekeink hogy nőnek föl, és itt most milyen a fizikai kapcsolódás, akkor lehet, hogy megértjük ezt a folyamatot. Megértjük és már nem minősítjük az egyiket vagy a másikat, hogy az jobb vagy rosszabb, hanem azt mondjuk: más. Ez a mai szülőség igazi kihívása – állapítja meg Steigervald Krisztián.
AZ OKOSTELEFON MINT (M)ÉRTÉKADÓ
Steigervald Krisztián rávilágít, hogy minden olyan digitális dolog meghatározó, ami a médiához kötődik és az én befolyásolására alkalmas, így az idegrendszeri működésére is hat. Példát is hoz, említve a televíziót: azzal párhuzamosan, hogy bejött, a tévé abban a pillanatban egy pedagógiai segédeszközzé vált, és főleg a hetvenes-nyolcvanas évektől kezdve, amikor megjelentek a mesék a tévében. Így, ha a szülő éppen nem ért rá, akkor nem kiküldte a gyereket az udvarra játszani a többiekkel, hanem bekapcsolta a tévét. Ezek az eszközök globális szinten meg tudják változtatni a viselkedésünket, ráadásul míg a televízió még nagyon-nagyon sok időbe telt, mire eljutott mondjuk ötvenmillió emberhez, ezzel szemben az okostelefon egy hétvége alatt 10-15 millió emberhez eljutott. Tehát annyira felgyorsult ezeknek az eszközöknek a térnyerése, hogy azért tud globálisan hatni az értékeinkre, mert hihetetlen gyorsasággal tömegeket ér el, és tömegek viselkedését változtatja meg.
AZ IDŐ, AMIT A RÓZSÁDRA VESZTEGETTÉL, AZ TESZI FOTÓSSÁ A RÓZSÁDAT
– Ma figyelemgazdaságban élünk, a figyelem a legfontosabb érték. Szinte minden és mindenki azért küzd és azért dolgozik, hogy a többi ember figyelmét megszerezze – hívja fel a figyelmet a szakember. – Alapvetően minden újszülöttnek ma is ugyanazok az igényei a szüleivel szemben, mint ötezer évvel ezelőtt. Egy édesanyának vagy egy édesapának a munka mellett ma jobban meg kell küzdeni azért, hogy tudjon annyit figyelni a gyerekére, mint a korábbi évszázadokban. A személyiségétől és a benne lévő tudatosságtól függ, hogy ezt meg tudja-e tenni – állapítja meg Steigervald Krisztián.
– A kilencvenes évek második felétől kezdődik, amikor bizonyított tényként kezelik, hogy teljesen más idegrendszere van a gyerekeknek. Vagyis az, hogy egy gyerek nem kis felnőtt, és hogy a személyiségfejlődés szakaszai idegrendszeri éréssel járnak együtt, és nem mindegy, hogy egy szülő mit csinál. Éppen ez a környezet és tudás az, ami arra sarkallja most az X és Y generációs szülőket, hogy tudatosan neveljék a gyerekeiket. Fontos azonban azt is leszögezni, hogy az idősebbek nem azért csinálták máshogy, mert rosszat akartak, hanem egész egyszerűen nem volt eszközrendszerük, tehát ők is azt csinálták, ami szerintük a lehető legjobb volt – teszi hozzá. A generációkutató úgy véli, egyre többet tudunk arról, hogy hogyan lehet és hogyan érdemes a gyerekhez nyúlni. A régiek hagyományok, szokások és tapasztalatok alapján neveltek. Steigervald Krisztián úgy látja, hogy ma tudományos alapok szerint csináljuk mindezt. – Nekünk már van információnk. Itt is a megértés a kulcs, ha ezt tudjuk, akkor nem azon lovagolunk, hogy mit csináltak rosszul a szüleink, ők pedig nem kritizálnak minket azért, mert mi meg másképp teszünk – mondja.
AKI TANÍT, TANUL
– A tudás egy értékrendi változás, a tudásról is egész másképp vélekednek a különböző korosztályok. Sokszor hallunk arról, hogy globális kultúraváltáson megy keresztül az emberiség, és mivel kultúraváltásról beszélünk, az nagymértékben érinti az értékeket. A tudás is betartozik ebbe a globális kultúraváltásba. A XX. század végéig a lexikális tudás volt az érték. Azt hallgattuk, hogy annyit érsz, ahány nyelven beszélsz. Ezek az – egyébként lélekgyilkoló mondatok – a kognitív tudás értékét nagymértékben emelték, és ez teljesen összhangban van az írásbeliség megjelenésével. Később az volt az érték, ha minél több mindent tudtál, minél mélyebben. Elterjedtek az ügyességi vetélkedők. Aztán megjelent az internet, egyre gyorsabban hozzáférünk az információkhoz. Nem a lexikális tudás kezdi az értékét veszíteni, hanem fontosabb lett a gyorsaság. Minél gyorsabban, minél hitelesebb információt találsz, annál értékesebb a tudásod. Napjainkban pedig egyre nagyobb teret hódít a mesterséges intelligencia, amely a közeljövőben befolyásolja majd a tudás fogalmát – jegyzi meg.
Kiemeli, hogy ma már nem az a tudás, hogy megtanulok mások által korábban leírt dolgokat, hanem az a tudás, ha értelmezem a mások által korábban leírt tudást. Az értelem tehát ugyanolyan fontos, mint régen.
A generációkutató szerint fontos, hogy a különböző generációk hidat találjanak egymáshoz, ez pedig nem lehet más, mint egymás megértése. – Ha pedig elindulunk ezen a vonalon, nem azt fogjuk nézni, hogy mi hiányzik a másikból, hanem azt vesszük észre, hogy mit tanulhatunk meg, ami megvan benne – zárja gondolatait a generációkutató.
Egy református lelkészt is megkérdeztünk az értékekről, a tapasztalatairól. – A krisztusi értékek nem változtak az elmúlt kétezer évben. A Krisztushoz tartozás ugyanazt jelentette a tanítványoknak, mint nekünk. A különbség, hogy ma már nem homokba rajzolunk halat, hanem az online közösségi terekben is megélhetjük az együvé tartozást – válaszolta. Nagyné Csobolyó Eszter dunavarsányi református lelkipásztor szerint változó világunkban meg kell találnunk a lehetőségeket arra, hogy minél több emberhez eljuttassuk az evangéliumot. Óriási lehetőség van a világhálóban, amelyet jól kell kezelnünk, használnunk – állítja. Három gyermek édesanyjaként megerősíti, hogy az értékek átadása nem könnyű feladat, de érdemes például az étkezés előtt ragaszkodni az imádkozáshoz, mert így megvan a remény arra, hogy sokadik alkalommal már a gyerek kéri, hogy elhangozzon. Ha pedig elfogy az erőnk, tudhatjuk, hogy van egy biztos hátterünk, akire támaszkodhatunk. – A keresztyén ember feladata, hogy nyitott szívvel forduljon a másik felé. A társadalomban ugyanis örök az igény az értékekre, és ha ezek nincsenek meg, akkor széthullik az egyén, és szétesnek a közösségeink is. Szükségünk van arra, hogy időről időre visszatérjünk ahhoz, ami örök és állandó: Jézus Krisztushoz és az ő tanításaihoz – mondja a református lelkész, aki az Ichthüsz, protestáns cserkészekből álló mozgalom alelnöke is.