Az emberi lét sorskérdései komolyan foglalkoztatták Munkácsy Mihályt. A megvetett, szenvedő és elítélt emberek ugyanúgy megjelentek festményein, mint a nagypolgári tárdalom mindennapjai. Húsvéthoz közeledve a világhírű festőművész Krisztus-trilógiája vihet közelebb minket az emberi alakban megjelent Isten szenvedéstörténetéhez.
Az emberi érzelmek egész skáláját felsorakoztatja a festőművész első igazán jelentős műve, a Siralomház a Szépművészeti Múzeum Munkácsy – Egy világsiker története című kiállításán. A festmény a szabadságharc leverését követő bujdosó, törvényen kívüli szegénylegényekről és hozzátartozóikról ad képet. Mivel nem egyértelmű, hogy a főszereplő bűnöző vagy ártatlan áldozat, az ebből fakadó bizonytalanság különleges érzelmi töltetet kölcsönöz a képnek. Szintén az emberi lét sorskérdései iránti érdeklődése vezette el Munkácsy Mihályt Milton megfestéséhez. Az emberi tragédia ugyanúgy megjelenik a képen, mint a megható figyelmesség és odaadás.
A Milton című festmény hozta meg Munkácsy Mihálynak a világsikert
Az 1880-as évek jelentették Munkácsy Mihály karrierjének a csúcspontját. A műgyűjtő, műkereskedő Charles Sedelmeyer volt az, aki arra biztatta a festőt, hogy forduljon Jézus szenvedéstörténete felé, amit akkoriban számos korabeli festő is vászonra vitt.
„Sosem próbáltam isteni személyt festeni, mivel ami isteni, azt az ember nem képes megfesteni. Én az emberi alakban megjelent Istent akartam ábrázolni” – vallotta meg Munkácsy Mihály a londoni The Times-ban a XIX. század végén.
A művész a Biblia alapján, annak tanulmányozását követően festette meg a Krisztus-trilógiát. Az első festmény a Krisztus Pilátus előtt (1881), a második a Golgota (1884), a harmadik alkotás pedig az Ecce homo (1896). Munkácsy az emberi arcok, érzelmek ábrázolásához számos tanulmányt, vázlatot készített.
„Nézd apa, ott van Isten!”
A budapesti Szépművészeti Múzeum egyik ifjú látogatója hívta fel így a figyelmet a fehér ruhában látható Megváltó alakjára. A Krisztus-trilógia első képe Jézus és Pilátus első találkozását ábrázolja. Munkácsy nagy hangsúlyt fektetett a lélektani ábrázolásra, a válság csúcspontját ragadta meg: azt a hármas konfliktust, amely egyfelől a küldetése tudatában lévő, határozott Jézus és a tétovázó római helytartó között, másodsorban Krisztus és vádlói, harmadrészt Pilátus és a tömeg között alakult ki.
A trilógia bibliai és teológiai értelmezése című értekezésben Gaál Botond úgy fogalmaz, hogy a Krisztus Pilátus előtt című képen Munkácsy nem csupán azért öltözteti fehér ruhába Jézust, mert a népies gondolkodás szerinti ártatlanságát akarja ezzel hangsúlyozni. A zsidóknál az áldozat bemutatásakor a főpap is fehér ruhában volt (2Móz 28,39), ez volt ugyanis a vallási előírás a babiloni fogság után (Ez 44,17). Jézus mint főpap szenved értünk, magát viszi be a szentélybe áldozatra.
Munkácsy már a Krisztus Pilátus előtt című képének bemutatása idején, 1881-ben hozzálátott a téma folytatásához. Számos vázlatot készített a Golgota című festményhez. Egy tanulmányfotón maga a művész látható keresztre feszítve, miután a Krisztust alakító modell leesett az emelvényről és megsérült.
Bár a trilógia mindegyik darabja monumentális alkotás, közülük teljes nagyságában a Golgota látható a budapesti kiállításon. A század utolsó harmadában Európa-szerte nagy népszerűségnek örvendtek a hatalmas méretű festmények, az úgynevezett kolosszálképek, amelyek letaglózó nagyságuk mellett egyetemes mondanivalójukkal, drámai történetmesélésükkel hatnak a szemlélőre.
Krisztus a Golgotán
A Golgota című festmény olyan erőteljesen és közelről láttatja a nagypénteki eseményeket, mintha a kiállítás látogatója is a történések szemtanúja lenne. Munkácsy kiváló karakterábrázolása itt is érvényesült az egyes szereplők érzéseinek megformálásában. A tömeg a szanhedrin tagjaiból, azok szolgáiból, római katonákból, bámészkodókból, az éppen arra járókból, Jézus anyjából és követőiből áll. A megjelenített személyek egy része már siet haza az esti páskavacsorára. Közben a kereszten az Isten báránya szerez engesztelő áldozatot a világ bűnéért.
Golgota (1884)
Gaál Botond a tanulmányában kiemeli, hogy a keresztre feszített Megváltó az ellenségeiért imádkozik: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34). Az újszövetségi szakértők feltételezése szerint a 22. zsoltár (Messiás-zsoltár) szavait idézhette, és ezzel különböző reakciókat váltott ki a körülötte állókból. Ezt a Krisztushoz való viszonyulást próbálta megfogalmazni Munkácsy a képen.
A gondosan megfestett „háttértömegből” Munkácsy kiemelt néhány alakot. A római katonák fegyverrel biztosítják a nyugalmat, miközben kivégzik a Békesség Fejedelmét. Az egyik katona azonban nem a tömeget nézi, tekintetét a keresztre szögezi. Figyel! Szinte „várja” a pillanatot, amikor elhangozhat ajkáról az első Krisztus-bizonyságtétel a halál bekövetkeztekor: „Bizony, Isten Fia volt ez!” (Mt 27,54) A két lator ábrázolásával Munkácsy Ézsaiás próféta szavait jeleníti meg: „bűnösök közé számláltatott” (Ézs 53,12).
A képen megfigyelhető egy fehér lovon ülő férfi is, aki Krisztusra néz vissza. Gaál Botond kiemeli, hogy a lovas arca sokkal inkább hasonlít Jézus arcához, és a győzelmet jelképező fehér lovon ül. Királynak kijáró fehér öltözetet visel, lova pedig föl van ékesítve. A ló az erő szimbóluma a Bibliában: „Íme a fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, szeme tűz lángja […] és vérrel hintett ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: Az Isten Igéje […] Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak királya és Uraknak ura.” (Jel 19,11–16) Munkácsy Mihály így ábrázolta a halálon is győzedelmes, feltámadott Krisztust: a húsvéti örömüzenetet! Nem az ember kezében van a mindenség és benne az egész emberiség sorsa, hanem a mindenek fölött győztes Isten hatalmán és minden értelmet felülhaladó szeretetén nyugszik: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Nem a kereszté tehát az utolsó szó, hanem a halál fölött is győztes Krisztusé!
Lelki és testi szemeivel az Atyára tekint
A Krisztus-trilógia harmadik darabja az Ecce homo. Munkácsy 1896-ban már súlyos beteg volt, tanítványai segítségével vállalkozott élete utolsó nagy művének elkészítésére. A festmény Krisztus és Pilátus utolsó találkozóját ábrázolja. Húsvét alkalmából a zsidó népnek lehetősége volt ugyanis arra, hogy egy halálra ítéltet szabadon bocsáttasson. A római helytartó a nép akaratának eleget téve el is engedte a bűnöző Barabást, valamint megostoroztatta az ártatlan Jézust. Hogy rámutasson Jézus ártatlanságára, Pilátus a tövissel koronázott, megkínzott Megváltót a vérszomjas tömegnek ezekkel a szállóigévé vált szavakkal mutatta be: „Ecce homo.” (Íme, az ember!) E kijelentésre a gyűlölködő tömeg még elszántabban követelte Jézus halálát.
Ecce homo (1896)
Mátyás Ernő teológus, író szerint a festményen a „hitetlen emberség és az embertelen hit” hatalmas és sötét erői feszülnek egymásnak, és Jézus személyén ütköznek meg. Ha Jézus alakját úgy nézzük, ahogyan Munkácsy ábrázolta, beteljesedve látjuk az általa is sokat idézett zsoltár szavait: „De én féreg vagyok, nem ember, gyaláznak az emberek, és megvet a nép.” (Zsolt 22, 7) Munkácsy Jézusa fölfelé néz, lelki és testi szemeivel az Atyára tekint. Emberileg nézve nincs megoldás, az ilyen csatának nincs földi győztese, de az Atya kegyelméből mégis lesz megoldás.
Munkácsy Krisztusa képes volt országhatároktól függetlenül megszólítani az embereket. A lebilincselő téma mellett a monumentális képek meggyőző ereje a tökéletes technikai tudásról tanúskodó, világhírű festésmódban rejlett. A Krisztus-képeket a XIX. század végén Budapesten, Európa-szerte és az Egyesült Államokban is bemutatták, viszont a trilógiát a festő soha nem láthatta együtt. Történelmi pillanat volt, amikor 1995. augusztus 24-én, 99 évvel a harmadik festmény befejezése után először volt látható együtt a három kép a debreceni Déri Múzeumban, amely ma is otthona a trilógiának.
A Szépművészeti Múzeum Munkácsy – egy világsiker története című kiállítása átfogóan mutatja be a festő munkásságának legjelentősebb alkotásait. A tárlaton a művész számos más kiemelkedő alkotása és a képekhez készített vázlatai is láthatók, köztük a számára oly kedves tájképek és a nagypolgári életet bemutató szalonképek. A kiállítás április 21-ig, húsvéthétfőig várja az érdeklődőket.
Felhasznált források:
Gaál Botond: Munkácsy Krisztusa, a trilógia bibliai és teológiai értelmezése
Fodorné Nagy Sarolta: Munkácsy Mihály A Golgota című festményének elemzése (Confessio 2015/1)
A Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállításának írott anyaga