Ballagáskor megszokott, hogy a végzős diákok osztályfőnökükkel énekelve végigvonulnak az iskolán. Az alsóbb évfolyamon tanulók által feldíszített teremben tartják az utolsó osztályfőnöki órát. A vállukon tarisznya, amely az útnak indulást, a felnőtté válás első lépéseit szimbolizálja. Hogyan vált egy selmecbányai mondából a végzős diákok körében hagyomány? Ballagási szokásoknak jártunk utána.
– A hazai középiskolákban megszokott ballagási szokások túlnyomó része a Selmecbányán 1735-ben alapított akadémia diákságának hagyományaihoz köthető. Az Osztrák–Magyar Monarchiából érkező tanulók elsősorban német vagy porosz származásúak voltak. Az akadémia tanszékeinek megvoltak a saját szokásai, egyenruhája. A diákok már a kezdetektől odafigyeltek egymásra, az újonnan érkezőre gondot viseltek, szoros kötelék alakult ki közöttük, amelyet selmeci szellemiségnek is hívnak – mondta el Lengyel László lelkipásztor, aki a selmeci akadémia egyik utódintézményében, a mostani Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karán is tanult.
A selmeci Bányászati és Erdészeti Akadémia központi épülete
A selmeci akadémia diákjai között a XIX. században egyedülálló hagyományrendszer alakult ki, például a ballagási szokások, amelyek közül több máig él a magyarországi középiskolákban is. A ballagás szó a latin valeta szóból ered, ami búcsúzást jelent.
A selmeci akadémia bányászati–kohászati, erdészeti, mérnökképző, műszaki felsőoktatási intézmény volt, a Miskolci Egyetem és a Soproni Egyetem jogelődje. Az első világháborút követően kénytelen volt beszüntetni működését Selmecbányán. Az akadémia tanárai között számos világhírű, a szakma nemzetközi élvonalába tartozó szakembert találunk: Mikoviny Sámuel, Nikolaus Jacquin, Giovanni Antonio Scopoli, Christoph Traugott Delius, Christian Doppler, Kerpely Antal, Farbaky István, Herrmann Emil, Cséti Ottó és még sokan mások.
Egyik ballagási hagyományunk, a ballagás előtti esti szerenádozás szintén a selmeci akadémia öröksége. A XIX. században alakult ki az a szokás, hogy a végzősök végigjárták a várost fáklyákkal, bányászlámpákkal, együtt vonulva, kanyarogva az utcán. Ezzel annak a két szalamandrának az emlékét idézték meg, amelyek a monda szerint felhívták a figyelmet a selmecbányai arany- és ezüstlelőhelyekre.
Szerenádozáskor a diákság felkereste az őket tanító professzorokat, útközben pedig megálltak a lányos házaknál is. Énekeikből daloskönyveket is összeállítottak, a különböző karoknak saját himnusza és egyéb dalai is voltak, ezek között ott szerepelt a Gaudeamus igitur és a Ballag már a vén diák is. Napjainkban is gyakori, hogy a végzős középiskolások nemcsak a saját intézményükben, hanem a városban is énekelve sétálnak végig. A református középiskolákban zsoltárok hangzanak el a végzős diákok búcsúztatásakor, ezek közül az egyik a Református énekeskönyv 134. zsoltára:
Úrnak szolgái mindnyájan,
Áldjátok az Urat vígan,
Kik az ő házában éjjel
Vigyázván, vagytok hűséggel!
Felemelvén kezeteket,
Dicsérjétek Istenteket,
Szívből néki hálát adván,
Őt áldjátok minduntalan!
Megáldjon téged az Isten
A Sionról kegyelmesen,
Ki teremtette az eget,
A földet és mindeneket!
Selmeci egyenruhák a helyi állandó kiállításon
Lengyel László felhívta a figyelmet arra, hogy a protestáns diákok sok diákhagyományt hoztak magukkal Svájcból és Németországból, így a selmeci ballagási hagyomány egyes magyarországi református kollégiumokban, például Debrecenben is megjelent.
Összeköti a diákságot alma materükkel az egyenruha is, ami a ballagási ceremóniának is fontos kelléke. Az erdészhallgatók a walden nevű öltönyt, a bányamérnöknek készülők pedig a grubent hordják. Az egyenruha színéről, felvarróiról (flekk) megállapítható, ki melyik karra, tankörbe stb. jár. A selmeci ballagások fontos kelléke volt még a bányászlámpa és a fáklya, ezeket ma is használják a bányászati és erdészeti akadémia utódintézményeinek hallgatói.
A debreceni kollégiumban zöld színű, aranyszegélyes togát viselnek a végzős diákok ballagáskor, különleges méltóságjelvényük pedig az úgynevezett gerundium, amit hajdan tűzoltásakor használtak a kollégium markos diákjai. Nem véletlenül: az embermagasságú dorongot – ami nehézsége miatt kapta a latin nyelv egyik főnévi igenevének elnevezését – a város tűzoltási feladatát is ellátó diákság arra használta, hogy ha tűz ütött ki, akkor a tűz terjedése útjában álló épületek könnyen gyulladó tetejét ezzel rombolta le, így akadályozva meg a lángok terjedését.
A debreceni egyenruha és a gerundium
A református középiskolák ballagási ünnepségének hangsúlyos része az ünnepi istentisztelet, itt búcsúznak el a tanulóktól a társaik, tanáraik és családjuk körében. Szintén hagyomány a debreceni kollégiumban az apparitor szerepe, aki egy felvigyázó tanuló a kollégiumban. Ballagáskor a végzősök nevét felírják egy falécre, ezzel is megörökítve ott töltött éveiket.
A diákság összetartásának szép szokása az újonnan érkezők, a gólyák segítése és bevezetése a közösségbe. A selmeci hagyományok továbbvivői körében baleknak nevezett elsősök kísérése fontos feladat, általában mindenkinek van egy felsőbbéves vagy végzős diáktársa, az úgynevezett firma, aki mentorálja, segíti őt.
Talán hálásak lehetünk, hogy nem öröklődött át a hazai iskolákba az a selmeci szokás, hogy a ballagási ünnepség végén a végzős tanulót kikísérték a városhatárba, ahol szó szerint faron billentve kirúgták őt. Levették róla a waldent vagy a grubent, amit később egy új diák kapott meg. Ezt általában az a fiatal mentorált vette le, aki a firma balekja volt. Átadták a diákéletet jelképező kabátot az újonnan érkezőknek, amely a diákság folyamatosságát jelképezte.