A barátnői közösségek szerepe talán soha nem volt annyira fontos és erős, mint napjainkban, mert az egyre kisebb családokban sok nő szinte senkivel nem tudja rendszeresen megosztani, milyen terhek nehezednek rá. Sok, kisgyermekét otthon nevelő édesanyának nem adódik lehetősége a mély beszélgetésekre, dolgozó társaiknak pedig igazi sakkjátszmát jelent időt szakítani a társasági életre. Gér-Bódiss Tímea az Eltökélt szívű nők keresztyén podcastműsor csapatának tagjaként hét éven át adott új formát a barátnős beszélgetéseknek, jelenleg pedig a Lydia magazin főszerkesztőjeként segít a háromgyermekes édesanya abban, hogy eljussanak egymáshoz a női sorstörténetek.
Gér-Bódiss Tímea szerint egymás példájából, az igazi, mély beszélgetésekből tudunk leginkább táplálkozni
Számos nő megerősítheti, hogy a csajos, azaz a kávézóban történő rendszeres csevegés hetekre feltölti életenergiával, nem beszélve azokról a mély beszélgetésekről, amelyek során a barátnői sorsközösséget vállalnak vele olyan élethelyzetekben, mint például a párválasztás, a házassági krízis, a szülés körüli trauma vagy a gyermekkel otthon megélt esetleges bezártság. Hogy kiveszőben van-e a társasági életnek ez a formája, az megérne egy kutatást, de Gér-Bódiss Tímea szerint rendkívül sokat segít, ha a vívódások és nehézségek mellett a váratlanul érkező megoldásokról és csodákról is bizonyságot tehetünk. Barátnőivel, akikkel református hitük és fasori gyülekezeti kötődésük is összetartja őket, mindhárman kismamák voltak, amikor elkezdték az Eltökélt szívű nők videósorozatot, amelyben megrendítő női sorsokat mutattak be. A sorozat most befejeződött, ennek kapcsán beszélgettünk…
Mit gondol, mennyire nehéz ma nőnek lenni?
Sokféle módon kell helytállnunk nekünk, nőknek, és azt látom a legnagyobb nehézségnek, hogy megoszlik az időnk és a figyelmünk. Ilyen életritmus mellett nehéz észrevennünk a dolgok valódi mélységét, pedig szerintem a nők ebből tudnak leginkább táplálkozni: egymás példáiból, az igazi, mély beszélgetésekből. Különösen megnehezíti sok nő helyzetét az elszigetelődés. A gyereknevelés, az identitáskeresés, a család dolgainak irányítása, a lelki életünk mind-mind olyan kérdések, amelyekről, ha őszintén tudunk beszélni és megmutatni a valódi csodákat, az megkönnyíti az életünket. Isten nem véletlenül adott minket egymásnak, az ő gondviselésére és szeretetére döbbenhetünk rá egymás életén keresztül.
„Olyan jó látni azt, hogy az édesapák helyzetéről és az ő szerepükről is egyre többet beszélgetünk”
Családanyává válni nagy változás egy nő életében. Mi volt a legnehezebb a kezdeti időszakban?
Számomra a legnehezebb az volt, hogy megterheltek a fizikai dolgok, amik az anyasággal jártak. Nem tudtam magammal foglalkozni, úgy éreztem, hogy mindent adnom kell a gyerekeimnek, és igazán nem tudtam feleségként sem jelen lenni. Utána, amikor egy picit már nagyobbak lettek a gyerekeim, akkor elkezdtem keresni magamat, hogy ki is vagyok én, amikor nem édesanya vagyok, amikor nem huszonnégy órában a gyermekeim körül sürgök-forgok, és bevallom, nem volt könnyű megtartani a talajt a lábam alatt.
Ez is szinte minden nőt érint. Beszélünk-e erről eleget?
Nem hiszem, hogy eleget beszélünk róla. Talán még megfelelő szavaink sem igazán vannak hozzá. A közösségvállalás kiváló lehetőség: nekem például egészen érdekes felismerés volt, amikor a húgomnak is született kisbabája, és már tudtunk erről ketten is beszélgetni egymással, hogy teljesen megváltozott a kapcsolatunk. Ezek sokat hozzátehetnek egy nő életéhez.
Folyamatosan változik a nők és férfiak együttműködése, a szerepkörök. Mennyire tapasztal ebben változást?
Lehetséges, hogy igen, ebben elkezdődött a változás. Jó látni azt, hogy az édesapák helyzetéről és az ő szerepükről is egyre többet beszélgetünk, és már a férfiak is sokat gondolkodnak erről.
Gér-Bódiss Tímea szerint sokkal több rugalmas beosztású és részmunkaidős munkahelyre lenne szükség
Hogyan emlékszik vissza azokra az időkre, amikor független nőként dolgozott valahol?
Mielőtt édesanya lettem, a pályám kezdetén három-négy évet dolgoztam, ráadásul egy saját vállalkozásban, majd tíz évig otthon voltam. Ezután visszatérni a munka világába nagy váltás volt. Az anyaság előtt dolgozni teljesen különbözött ettől, mert én osztottam be az időmet, nem nagyon kellett alkalmazkodnom máshoz. Mégsem érzem azt, hogy jelenleg kevesebbet dolgoznék, mint akkor, az mindenesetre nagy kihívás, hogy a család dolgait is össze kell hangolni a munkával. Folyamatosan fejlődni kell, hogy a feladatainkat és az életünket jól tudjuk menedzselni.
Érzett-e valaha empátiát a munkahelyi környezetben ezzel kapcsolatban? Megértően viszonyulunk ahhoz, hogy valakinek az élete másik részében, máshol sokkal többet kell teljesítenie?
Érdekes, hogy most sokkal inkább érzem ezt az empátiát, tizenöt évvel ezelőtt nem figyeltem erre, amikor még nem volt gyermekem. Többet is beszélünk erről. Úgy érzem, van egy összekacsintás a munkahelyen azok között, akiknek kisgyerekei vannak. Azok a munkatársaim például, akik édesapák, teljesen másképp viszonyulnak azokhoz a kolléganőikhez, akiknek kisgyerekeik vannak, mert pontosan tudják, hogy ez mit jelent, és hogy mennyire megnehezíti azt, hogy rugalmasan tudjanak alkalmazkodni minden kihíváshoz a munkahelyen. Meglátásom szerint ezen a téren elkezdődött egyfajta változás.
Érezhetnek abban a nők igazságtalanságot, hogy ugyanaz az elvárás velük szemben, de háromszor-négyszer annyi a teher rajtuk?
Ezt nem nevezném igazságtalanságnak. Nyilván van ebben egyfajta egyenlőtlenség, de mindenkinek van egy élethelyzete, sok minden más is nehezítheti számunkra azt, hogy hogyan tudjuk ellátni a munkánkat, vagy mennyiben tudunk hozzájárulni a közösség dolgaihoz. Az, hogy kisgyermekeink vannak, egy ezek közül. Fontos, hogy tudjunk beszélni arról, ami nekünk nehéz, tudjunk segítséget kérni, tudjuk pontosan meghatározni, mire van szükségünk, meghúzni a határokat, hogy mennyit tudunk vállalni. Szerintem az őszinteség segít a legtöbbet ebben a helyzetben is.
Szakemberek szerint a legideálisabb munkahely egy családos édesanyának a hat órára bejelentett, kötetlen munkaidős, jelenléti és távolléti megoldással kiegészített munkaviszony, amivel nem állunk túl jól idehaza. Hogy látja?
Egyetértek, és ez valóban nagy probléma. Rugalmasság szükséges ahhoz, hogy a családot és a munkát össze tudjuk egyeztetni. Sokkal több ilyen munkahelyre lenne szükség, és szerintem számos olyan munkakör van, ahol ez ebben a pillanatban is megoldható lenne. Anyaként sokat tanulunk a logisztikáról, a feladatok összeegyeztetéséről, a hatékonyságról, és kevesebb idő alatt tudunk hatékonyan megoldani dolgokat.
Az Eltökélt szívű nők podcastműsor csapata: Gér-Bódiss Tímea, Kovács Dorottya és Zilai-Mérges Beáta
Az Eltökélt szívű nők podcastsorozatban a mély beszélgetésekre helyezték a hangsúlyt. Mit ad egy valóban mély beszélgetés?
Felfedezzük Isten csodáit egymás életében. Hajlamosak vagyunk a hétköznapokban elfelejteni azt, hogy Isten miket vitt véghez az életünkben. Jézus is, amikor eljött, megmutatta nekünk Isten csodáit, hogy végre elhiggyük, ő valóban mindenható és mennyire szeret bennünket. Azt gondolom, Isten a mai napig tesz csodákat, csak talán nem vesszük észre őket a mindennapok rohanásában. Pedig ott vannak mindenki életében. Az Eltökélt szívű nők sorozatban rendkívüli mélységekről is meséltek nekünk emberek, gyászról, gyermekek elvesztéséről, gyermektelenségről, különféle konfliktusokról, betegségekről. Még hallgatni is nehéz volt, megosztani még ennél is sokkal nehezebb lehetett. Nekem az volt a csoda, hogy még a legszomorúbb beszélgetésekből is sugárzott a remény, mert ezek az eltökélt szívű nők akkor is Istenbe kapaszkodtak, amikor a legnagyobb mélységben voltak, és nekem ez egy óriási példa volt. Sok mindent kértem már Istentől, sok választ, iránymutatást az életemben, és amikor megkaptam őket, előfordult, hogy elfelejtettem, ezeket tőle kaptam. Fontos visszatekinteni a saját életünkre is és felfedezni azt, hogy Isten mennyire ott volt mellettünk. Nem tudom, miért van ez, hogy ennyire könnyen elfelejtjük azt, hogy ő az, aki a válaszokat adja nekünk a kérdéseinkre. Fiatal lányként sokat imádkoztam a házastársamért, hogy Isten olyan embert adjon mellém, akit ő választ nekem, és ne az én fiatalkori ilyen-olyan elképzeléseim érvényesüljenek ebben, vagy hogy ő mutassa meg azt, mire van adottságom és mit tudok csinálni. Gyászfolyamatban is éreztem már, hogy ezt emberileg nem tudjuk meghaladni, például a nagymamám elvesztésekor.
Hogyan tudjuk ápolni a baráti kapcsolatainkat?
Hármunk barátságában, Beával és Dorottyával is megéltük, milyen egy közösségben lenni, kísérni egymás életét, együtt szolgálni, munkálkodni. A barátságokat ápolni akkor is nehéz, ha amúgy nagyon szeretjük egymást és törődünk egymással. Szerintem az a fajta elfogadó szeretet szükséges hozzá, amit Istentől tudunk tanulni. Kell hozzá tudatosság is, mert a barátságok ápolásáról is hajlamosak vagyunk megfeledkezni, amikor a hétköznapokban minden a saját dolgaink körül forog. Rengeteget tanultam az elmúlt hét évben arról is, hogy tudjak jól hallgatni, meghallgatni a másikat. Szeretném ráirányítani a figyelmet arra, hogy a női barátságok, a női közösségek mennyit adhatnak: átsegíthetnek a mindennapi gondokon.
Milyen célkitűzései vannak a Lydia keresztyén magazin főszerkesztőjeként?
Rengeteg női magazin van, amelyekben életvezetési tanácsokat adnak nekünk. Mi a Lydiánál sokkal inkább történeteket szeretnénk megosztani, mert azokból lehet igazán erőt meríteni az életünkhöz. Azért, mert egyik vagy másik nagyon hasonlít a saját történetünkhöz, vagy pedig pont azért, mert teljesen más, és megvilágítja, milyen sokfélék vagyunk. A Lydia egyébként már több mint harminc éve létezik, Németországban alapította egy vajdasági származású magyar hölgy, és az ő révén érkezett Magyarországra is. 1993 óta évente kétszer jelenik meg a magyar Lydia, a Kárpát-medence számos pontjára eljut, és igazi összetartó közösség alakult ki körülötte: nagymamák adják már tovább az unokáiknak, és a szomszédok egymásnak. Életkori és felekezetei szempontból is sokszínű a magazin, erre folyamatosan és tudatosan törekszünk is.