A két ünnep között… Különös, rejtőzködő ideje ez az évnek. Mintha nem is lenne, de mégis van. Ezek a napok számomra mindig a reménységet jelentik. Ahogy közeledik a karácsony, egyre többet gondolok rájuk. És mindig így: „Majd a két ünnep között!” Majd a két ünnep között megcsinálom, megírom, válaszolok, felhívom, megbeszélem, kialszom magam, pihenek, meglátogatom, elmegyek a gyógyfürdőbe, akár egy masszázsra is, vagy meghívom a barátokat egy kávéra. És most itt van ez a különös, titkos, rejtőzködő, néhány nap, amit olyan nagyon vártam már – amire még senki nem talált ki semmilyen programot (csak nehogy eszébe jusson valakinek) –, s én fáradtan nézek ki az ablakon, és igazából semmihez sincs kedvem. Fáradt vagyok.
A karácsony előtti napok és az ünnep feladatai, gyülekezeti és családi, bár mindig lelkesítenek, de el is fárasztanak. És a sok terv helyett, amit úgy reméltem, hogy ebben „a két ünnep közötti időben” majd megcsinálok, most úgy tűnik, szertefoszlottak. Legszívesebben én is azt kérdezném: „Miért is nincs szárnyam, mint a galambnak, hogy elrepülnék, és nyugton lehetnék?” (Zsolt 55,7) Miért is terveztem annyi mindent erre a néhány napra? Hogy miért? Hogy azokat az ünnepek előtti napokat átvészeljem! Amikor úgy tűnt, hogy az idegesség, a feszültség, a frusztráció, a kétségbeesés, a kívánságok listája, hogy minek hogy kéne lennie ahhoz, hogy jó legyen, hogy minden jó legyen, már teljesen ránehezedtek a lelkemre, akkor jó volt arra gondolni, hogy majd most, most minden jobb lesz. Jön a fellélegzés! Ha szárnyam lenne, ahogy a zsoltár írója mondja. Akkor mi lenne? Változna valami is? Vagy épp úgy jönne velem minden – minden kérdés, kétség, fáradság, terv –, és minden marad a régiben, semmi sem változik?
Az élet csak rajtunk keresztül változik. És ha mi úgy látjuk, hogy mi magunk már ebben a két ünnep közötti időben se tudunk változni, változtatni, akkor érdemes tovább olvasni a zsoltárt és eljutni az utolsó előtti verséhez: „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!” (Zsolt 55,23/a). Ezt jó olvasni, ezt jó meghallani, ezt jó tudni! Mert ekkor már nem kell magamnak szárnyakat kívánni. Ha az én Atyám veszi magára a terheimet, ha ő visel rám gondot, akkor már nincs miért aggodalmaskodnom, és már meg is könnyebbülhetek. Hát nem jó hír?! Nem jó ezt hallani?! Nem jó eszerint cselekedni, élni?! Ki lehet próbálni! Tessék kipróbálni! Mert ez nem egy olcsó trükk. Nem szemfényvesztés, sokkal inkább egy stratégia. Életstratégia! Ez egy kegyelemmel teljes életstratégia. Hát erről szól a karácsony! Akkor most ebben a titokzatos ünnepek utáni időszakban miért is ne lehetne e szerint élni?! „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!” És megélni Isten irántunk való nagyvonalúságát, amit irántunk újra és újra gyakorol. Erre hív ez a zsoltár. Ne számolgass, ne mérlegelj, ne légy szűkkeblű se magaddal, se másokkal! Ne csak annak adj, aki neked is adott, ne csak annyit, amennyit te kaptál! És ha eddig nem tetted, most légy nagyvonalú magaddal szemben is, hogy mással is az lehess! Ebben bízhatunk, hogy a gondokat, terheket, aggodalmakat átadva élhetünk abban a bizalomban, hogy Isten megtart bennünket, mint ahogy eddig is tette.
Hogy honnan is indultam? Hogy most itt van ez a különös, titkos, rejtőzködő, néhány nap, amit olyan nagyon vártam már. S én fáradtan nézek ki az ablakon, és igazából semmihez sincs kedvem? Milyen jó, hogy ezekre a napokra vártam. A két ünnep közötti időre. Mert igazán titokzatos dolgok történtek velem. „Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” (Tit 2,11), köztük nekem is. Erről szól a karácsony, amit éppen most ünnepeltünk.
És mi lesz a terveimmel? Máris felhívom a testvéremet és a barátaimat, hogy igyunk meg egy kávét! Kezdetnek nem rossz!