Szinglilét, változó ismerkedési, udvarlási szokásaink – elérkeztünk cikksorozatunk harmadik, egyben záró részéhez, ez pedig az online ismerkedés, társkeresés református szemmel. Az előző két részben egy-egy szakértővel vizsgáltuk meg a helyzetet, most pedig református fiatalokkal jártuk körbe a napjainkban egyre inkább teret hódító online platformok nyújtotta, párkereséssel kapcsolatos lehetőségeket, esetleges buktatókat.
Telefon nélkül már nincs is esélyünk? – merül fel a kérdés, amikor főként a fiatalok ismerkedési, társkeresési szokásairól beszélgetünk. Hogyan tudnak eligazodni a fiatalok a társkereső oldalak és alkalmazások útvesztőjében? Mernek még személyesen ismerkedni, kapcsolatot kialakítani? Mennyire nehéz reformátusként ezeket a platformokat használni? Megannyi kérdés, ami választ kíván, és ezúttal négy református, Z-generációs fiatalt kérdeztünk minderről azzal a céllal, hogy a saját tapasztalataik, meglátásaik alapján egy látleletet kapjunk a mostani trendekről. Két egyetemista lánnyal és fiúval beszélgettünk.
A huszonkét éves Dóri szerint a koronavírus-járvány komolyan hozzájárult ahhoz, hogy egyre inkább elmozdultunk az online platformok irányába, legyen szó ismerkedésről vagy egyszerűen csak kapcsolattartásról. Ezt azzal is összefüggésbe hozta, hogy rohanó, felgyorsult világunkban egyre többen választják az online kommunikációt, mivel egyszerűbb, gyorsabb, és kevesebb erőfeszítést igényel. Saját életében leginkább az időhiányt nevezi meg oknak, de hozzáteszi, hogy fontos lenne időt szakítani a társas kapcsolatokra, arra, hogy találkozzon a barátaival, lássa az emberek reakcióját, mert ez egy üzenetből hiányzik. Személy szerint nem különösebben kedveli ezeket a platformokat, mert amikor valamilyen algoritmus alapján történik üzenetváltás két felhasználó között, akkor mindkét fél bizonyos elvárásokat fogalmaz meg a másikkal szemben, majd ha ebből személyes találkozás lesz, és nem azt látják, amit az online felületre feltöltött képeken, akkor a randevú könnyen negatív élménnyel zárul. Megállapítja, hogy a „ghosting” néven elterjedt jelenség is romboló hatású.
– Olyanról is tudok, hogy valaki jól érzi magát, miközben a másikkal üzeneteket vált, és várja, hogy a másik fél írjon, de nem jön a jelzés, és nem kommunikálják le egymás között, hogy figyelj, jól éreztem magam, de nem éreztem azt, hogy ennek folytatódnia kell. Egy barátnőm például hónapokon át beszélgetett egy sráccal, aztán egyszer csak a fiú már nem írt neki vissza. Ez a viselkedés napjainkban egyre nagyobb méreteket ölt, sokan úgy bánnak a másikkal, mint egy termékekkel: ha nem tetszik, kidobják, lecserélik, és keresnek egy újat ahelyett, hogy megoldanák az alakuló kapcsolatot. Arról már nem is beszélve, hogy a másik félben kérdések sora merül fel azzal kapcsolatban, hogy mit tett rosszul, hol hibázott, és több hasonló élmény akár önbecsülési gondokhoz is vezethet.
A „ghosting” kifejzés az angol „ghost” (szellem) szóból származik, és az (online) kapcsolat hirtelen megszakítását jelenti, amikor az egyik fél minden jelzés nélkül eltűnik. Mindennek a hátterében egyéni elakadások, kapcsolódási nehézségek, érzelmi éretlenség vagy feldolgozatlan traumák állhatnak.
Az érem másik oldalát nézve Dóri megjegyzi, hogy ezen online felületek előnye, hogy össze tudnak kötni két olyan embert, akik távol élnek egymástól, vagy egyszerűen nincs meg az a közös közeg, ahol találkozhatnának. Egy konkrét példával szemlélteti ezt: egyik barátnője online felületen ismerkedett meg a mostani szerelmével, akiről kiderült, hogy ugyanabba az edzőterembe jár, mint ő, de mégis a platform hozta össze őket.
– Manapság bizonyos szempontból könnyebb ismerkedni, mivel az online eléréssel sokkal nagyobb a választék. Régebben ez csak a közvetlen környezetedben volt lehetséges, míg most már akár külföldön vagy távolabbi településeken élőkkel is lehetőség van kapcsolatba lépni – erősíti meg Zsófi Dóri meglátását. A huszonhárom éves fiatalnak pozitív és negatív tapasztalatai egyaránt vannak ezzel kapcsolatban. Kellemes élményként eleveníti fel azt, hogy az előző párkapcsolatát az egyik legismertebb online társkereső-alkalmazásnak köszönheti. Bár a kapcsolatnak vége lett, mivel meglehetősen nagy volt köztük a korkülönbség, és ebből kifolyólag más céljaik voltak, de ettől függetlenül Zsófi boldogan tekint vissza, hogy egy remek embert ismerhetett meg. Negatív élménye viszont, hogy sokan nem kellő tisztelettel kezdeményeznek és fogalmaznak meg egy-egy üzenetet.
Az emberi érzelmeket nem lehet átvinni úgy, hogy legépelsz egy szöveget – erről már a huszonegy éves István beszél, amikor az érzések közvetítési lehetőségei kerülnek fókuszba. Ezt rögtön alá is támasztja egy példával: – Mivel korábban társastáncra jártam, az egyik alkalommal rám írt az egyik társam. Addig csak látásból ismertük egymást, és online kellemesen beszélgettünk, amikor viszont személyesen találkoztunk, akkor nem történt semmi. Mintha egyáltalán nem ismertük volna egymást! Azt hiszem, sokkal nehezebb személyes érzelmeket belevinni egy beszélgetésbe, amikor egymással szemtől szemben vagyunk – fogalmaz.
Úgy véli, hogy amíg az online térben általában mindig van egy menekülő útvonal – például, ha leírt valamit, de még nem küldte el az üzenetet, akkor módosítható, átírható, vagy éppen lehet később reagálni egy-egy gondolatra –, addig a személyes helyzetben, amikor a másik fél ott van velünk, akkor gyakran van egyfajta gát, ami pont a túlzott online lét és kommunikáció miatt alakulhatott ki.
István eddig még nem használta az online társkereső oldalakat vagy alkalmazásokat, egyszerűen azért, mert megtévesztőnek tartja ezeket. Szerinte sokan az előnyös oldalukat mutatják ilyenkor, akár fényképekkel vagy egy-egy leírással, továbbá ez kiegészül a szinte tét nélküli írásos kommunikációval. Ha pedig mégis eljön az első találkozás, akkor fennáll a csalódás veszélye, de ha ez nem is, akkor – ahogy az előbb említette – mi történik, ha a másik fél azt várja, hogy legyünk ugyanolyan viccesek, vagy kommunikáljunk úgy, mint írásban, de ott, abban az éles helyzetben valahogy mégsem működik ez.
– Ha belegondolok abba, hogy reformátusként milyen online ismerkedni, akkor még nagyobb a kihívás. Úgy érzem, hogy Isten mindannyiunknak megteremtette azt az egyet, aki majd az életünk párja lesz, miközben lehet, hogy még soha nem is láttuk, de hiszek abban, hogy elém fogja hozni őt, és egymásra találunk. Persze vannak keresztyén társkereső oldalak is, ezek lehet, hogy némileg megkönnyítik az ismerkedést, de én ezeknek nem vagyok a híve – árulja el kétségeit István.
Görgetünk, görgetünk, és megtetszik egy lány, majd ráírunk, hátha szóba áll velem – az egyik barátjának a tapasztalatait összegezve kezdi beszélgetésünket Apor. Mintha amolyan lottómódszer lenne. A tizenkilenc éves fiatal – ahogy István is – teológushallgató, így kimondottan érdekes, hogy viszonyulnak az online ismerkedéshez, társkereséshez. Apor leginkább azt hiányolja, hogy itt nincs mélység, csak felületesség. Ezzel pedig változik a fókusz, mivel a cél nem feltétlenül a másik fél jobb megismerése lesz, hanem önmagunk fényezése vagy a saját egónk megerősítése. Akkor ez lényegében egyfajta szeretetéhséget jelent? – teszem fel neki a kérdést. – Persze, hogy most ezt jól megcsináltam, ez adja a sikerélményt, és meglátásom szerint ez egy gyakran felmerülő probléma a korosztályomon belül – vélekedik Apor.
Arra a következtetésre jutunk, hogy látszólag könnyebb lett az ismerkedés, de ezzel párhuzamosan nehezebb igazán jól megismerni valakit. Apor úgy véli, hogy nagyon sokan egy maszkot öltenek fel, amikor valakivel ismerkednek, és egyre nehezebben szánják rá magukat arra, hogy megmutassák valós önmagukat a másik személynek, így azonban nem alakulhatnak ki őszinte kapcsolatok.
Apor megvallja, hogy boldog akar lenni, ez a fő hajtóerő az életében, ennek pedig egyik eleme a sikeres párkeresés. Ellentétben Istvánnal, Apor arról számolt be, hogy ő rendszeresen használja a közösségi felületeket, és kipróbálta a társkereső alkalmazásokat is. Eddig sok olyan profillal találkozott, amelyek alapján arra a következtetésre jutott, hogy inkább a figyeleméhség, semmint a párkapcsolat kialakítása lehet a középpontban. Megjegyzi, hogy különbséget kell tenni az ismerkedés és a párkeresés között, mivel előbbi akár online barátságokhoz is vezethet, például külföldről. Arra ez egy jó lehetőség, de társat találni az online térben, az veszett fejsze nyele. Úgy véli, reformátusként párt keresni még nehezebb, de mint fogalmazott, segítségként tekint erre, mert így leszűkíthető a kör, hogy az igazán fontos értékeket keresse, és ezekre összpontosít. Előre tekint a jövőbe: – Ha sikeresen elvégzem ezt a hat évet és megkapom a palástot, akkor nem tudom, mennyire lenne egészséges, ha a párom mondjuk egy teljesen másik felekezetet képvisel, miközben én református lelkipásztor vagyok. Szerintem ez nem működik, mert bár hiszek az ökumenében, de vannak olyan tényezők, amelyek inkább az ellentéteket hozzák a felszínre. Nem azt mondom, hogy mindenképpen az a célom, hogy református legyen a párom, de idővel az is szempont lehet, hogy nyitott legyen rá – fogalmaz Apor.
Régen sokaknál tabu volt, ma pedig már szinte furcsa, ha valaki még életében nem próbált ki valamilyen online társkereső felületet. Hiába azonban a látszólag könnyű elérhetőség és a széles kínálat – és itt az ilyen weboldalak, alkalmazások veszélyeiről még nem is ejtettünk szót –, mégis a személyes kapcsolatok iránt van nagyobb igény. Az online társkeresők gyakori használatának egyik legnagyobb problémája a felszínesség, a személyes találkozások és interakciók háttérbe szorulása. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy új ismerkedési módok, új szokások vannak kialakulóban. A jövőben is fontosak maradnak azonban az azonos értékek, ezek – olykor akadályként, olykor pedig pont segítségként – szerepet játszanak abban, hogy megtaláljuk a társunkat, akivel egymást kiegészítve tudunk többek, jobbak lenni.
A lehetőségek csapdájában
Régimódi, túl időigényes és talán már megfakult – vélhetően így tekint sok fiatal az udvarlásra, vagy legalább is nehezen tudják elképzelni azt, hogy milyen lehetett, amikor időt, energiát nem sajnálva, akár több hónapon át sürögtek-forogtak egymás körül a párkapcsolatra vagy házasságra érett fiatalok. Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológust, kiképző család-pszichoterapeutát kérdeztük, hogy milyen ismerkedési lehetőségek vannak napjainkban, és hogy divat-e még udvarolni.