Ránk bízott életek – hogyan lehet jól szeretni a háziállatainkat?

Végzett állatvédelmi, illetve jogpszichológiai szakjogász. A jog, a pszichológia és az állatvédelem hogyan kapcsolódnak össze?
Kicsit távolabbról indulva: már egészen kiskorom óta körülvettek az állatok. Ez önmagában talán nem rendkívüli, nálam azonban ez az érdeklődés az évek múlásával sem halványult el, hanem egyre tudatosabbá vált. Sokáig állatorvos szerettem volna lenni, de a pályaválasztás idején a történelem és a magyar nyelv iránti érdeklődésem erősebbnek bizonyult, így végül a jogi kart választottam. Mégis úgy alakult, hogy visszataláltam ahhoz a területhez, amely gyermekkorom óta fontos része az életemnek. Számomra ez annak a bizonyítéka, hogy az állatvédelem valójában több pilléren nyugszik: az állatorvoslás, a jog, a pszichológia, az etika, a pedagógia és a természettudományok egyaránt szorosan kapcsolódnak hozzá. Ez egyben fontos üzenet is a fiatalok számára: érdemes nyitottnak maradni, mert sokféle úton lehet eljutni oda, ami igazán fontos a számunkra. Az elmúlt években ez a szemlélet az oktatásban is egyre határozottabban megjelent. Különösen fontos eredménynek tartom, hogy mára már öt egyetemen kezdődtek el állatvédelemhez kapcsolódó posztgraduális képzések az Állatvédelmi Központ koordinációjában vagy szakmai részvételével. Ezek közé tartozik az Állatorvostudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, továbbá a Pannon Egyetem. Mindez jól mutatja, hogy az állatvédelem ma már nem csupán fontos társadalmi ügy, hanem önálló, egyre erősödő, interdiszciplináris tudásterület is, amelynek egyre hangsúlyosabb helye van a magyar felsőoktatásban.

Elképzelhető, hogy az, ahogyan az állatokkal bánunk, valamit rólunk is elárul? Akár azt, hogyan kapcsolódunk másokhoz?
Egészen biztosan. Gyakran olyan állatot választunk, ami hasonlít ránk vagy épp olyat, ami azt pótolja, ami belőlünk hiányzik. Számos szakcikk foglalkozik ezzel a témával, de a jelenség a popkultúrában is megjelenik, akár képsorozatok vagy visszatérő karaktertípusok formájában. Személyes tapasztalatom, hogy valóban érzékelhető különbség van a kutya- és macskatartók között. Ez nemcsak abban jelenik meg, hogy ki milyen állatot választ, hanem a hozzáállásban, a hangulatban, sőt sokszor a kisugárzásban is. A kutyatartók gyakran határozottabbak, strukturáltan gondolkodnak, és erősebben jelenik meg náluk a kontroll igénye, míg a macskatartók esetében sokszor egy lazább, elfogadóbb attitűd figyelhető meg, ahol a kapcsolat inkább a kölcsönös alkalmazkodásra és a pozitív megerősítésre épül. Ez a különbség az állatasszisztált foglalkozások során is szépen kirajzolódik. A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány programjaiban többféle állattal dolgozunk, és azt látjuk, hogy mindegyikük egészen eltérő reakciókat hív elő a résztvevőkből. A kutyás foglalkozások általában energikusabbak és dinamikusabbak, a macskákkal való munka inkább türelmet, finom ráhangolódást és kivárást igényel, míg a minilovak esetében – prédaállatként – különösen nagy szerepet kap az önfegyelem és a belső nyugalom. Minden állat más módon hat ránk, és mindegyik képes arra, hogy valami fontosat tanítson önmagunkról és a kapcsolatainkról.

Mire érdemes figyelni az állatbefogadás előtt, különösen akkor, ha egy nehéz előéletű, mentett állatot szeretnénk az otthonunkba integrálni?
Az első lépés az, hogy mielőtt befogadunk egy állatot, felmérjük a saját lehetőségeinket és igényeinket – ez azonban a gyakorlatban sokszor elmarad, pedig az állattartás egyik alappillére. Fontos végiggondolni, milyen körülmények között élünk, mennyi időt tudunk az állatra fordítani, és valóban a család minden tagja szeretné-e a befogadást, hiszen ez később konfliktusforrás is lehet. A faj, fajta és az egyed kiválasztásánál is körültekintőnek kell lenni: nem mindegy, hogy egy aktív, sokat kiránduló életmódhoz vagy éppen egy nyugodtabb, a mindennapokhoz választunk társat. A fajták, sőt az egyes állatok között is jelentős különbségek vannak. A pénzügyi szempontokat sem szabad figyelmen kívül hagyni. Az állattartás nem kötelező, de ha vállaljuk, felelősséggel kell felkészülnünk rá, és biztosítanunk kell a megfelelő körülményeket. A döntés után érdemes átgondolni, hogy tenyésztőtől vásárolunk vagy örökbefogadunk, ugyanakkor a szaporítóktól való vásárlás semmiképpen sem javasolt. Az örökbefogadás egy kiváló lehetőség: egy mentett állat ugyanannyi szeretetet tud adni, mint egy törzskönyves. Fontos azonban azt is szem előtt tartani, hogy ilyenkor van egy ismeretlen tényező, hiszen az állat előélete sokszor nem teljesen ismert. Éppen ezért azt szoktam javasolni, hogy ha az örökbefogadás mellett döntünk, adjunk időt az ismerkedésre. Látogassuk meg többször a kiválasztott állatot, ismerjük meg a viselkedését, és figyeljük meg, mennyire illik a mi élethelyzetünkhöz. Az állat és az ember között is kialakulhat egyfajta „kémia”: sokan már az első találkozáskor érzik, hogy ő lesz az új családtagjuk, de érdemes az összhangról akkor is meggyőződni.

Milyen okok vezethetnek ahhoz, hogy valaki állatot bántson?
Az állatvédelem területén sokszor szembesülünk megrázó esetekkel, de fontos a jelenségek mögé nézni, és megérteni azok okait. Az állatok bántalmazása összefügghet mentális zavarokkal, ugyanakkor meghatározó az is, milyen közegben nő fel az elkövető, milyen mintákat hoz a családjából. Vannak olyan társadalmi csoportok, ahol a bántalmazás sajnos elfogadott mintaként jelenik meg. Emellett gyakori a tudatlanság is az állattartással kapcsolatban, különösen az egzotikus állatok esetében. Ha kizárólag büntetéssel reagálunk, azzal figyelmen kívül hagyjuk a háttérben húzódó okokat. Éppen ezért kulcsfontosságú az edukáció már egészen kora gyermekkortól kezdve.

Előfordulhat, hogy a túlzottan óvó gondoskodás – például a folyamatos bent tartás – akaratlanul is az állat jóllétének rovására megy?
Erre egészen biztosan van példa. Az állatvédelem kérdését nemcsak jó szándékból vagy érzelmi alapon érdemes megközelíteni, hanem tudatosan, szakmai szempontokat is figyelembe véve. Ezek az esetek sokszor nem is annyira az állatokról szólnak, hanem a gazdáikról: az ő habitusukról, szükségleteikről vagy akár hiányosságaikról. Éppen ezért különösen fontos a szemléletformálás és az edukáció: minél jobban megértjük az állatok valódi igényeit, annál inkább képesek leszünk úgy gondoskodni róluk, hogy az ne korlátozza, hanem valóban szolgálja az ő jóllétüket. És persze a miénket is.

Ha a teremtett világ részeként tekintünk az állatokra, mit jelent ez a felelősségünk szempontjából? Meddig „rendelkezünk” felettünk és hol kezdődik a kötelességünk?
A világvallások közös üzenete, hogy nem korlátlan urai vagyunk az élőlényeknek, hanem felelős gazdái. Vagyis van egyfajta kötelezettségünk feléjük. A jog is hasonló irányba mutat: a magyar állatvédelmi törvény szerint az állattartónak „jó gazda gondosságával” kell eljárnia. Ez azt jelenti, hogy az adott faj, fajta és egyed szükségleteinek megfelelően kell gondoskodnunk az állatról – hiszen teljesen más ellátást igényel egy féléves kölyök, mint egy idős, beteg állat. A vallás, az etika és a racionalitás egyaránt arra mutatnak rá, hogy az ember kötelességtudóan és felelősen bánjon a körülötte lévő világgal. Ez a felelősség azonban nem minden esetben azonos mértékű. Nagyon leegyszerűsítve úgy fogalmaznék, hogy a vadon élő állatok esetében az egyik legfontosabb feladatunk az élőhelyeik megőrzése és az, hogy lehetőség szerint ne zavarjuk meg természetes életüket, hagyjuk őket a saját ökológiai rendjükben létezni. A társ- és haszonállatok esetében ugyanakkor a felelősségünk közvetlenebb és erősebb, hiszen életkörülményeiket nagymértékben mi alakítjuk és irányítjuk. Az állatvédelem végső soron az ember felelősségéről szól: arról, hogy miként bánunk azokkal az élőlényekkel, amelyek ránk vannak bízva – akár erkölcsi, akár világnézeti, akár hitbéli megközelítésben gondolkodunk erről.

Hogyan tanulhatják meg a gyermekek a felelős állattartást, és mikor mondhatjuk azt, hogy készen állnak rá?
A szülőknek fontos tudatosítaniuk, hogy amikor engednek a gyermek kérésének, és egy kiskedvenccel bővül a család, valójában nagy részben ők vállalják az állatot. Egy gyermektől nem várható el, hogy minden feladatra következetesen emlékezzen, és teljes felelősséggel ellássa az állat gondozását – az állatorvosi ellátásról és a mindennapi szükségletek biztosításáról végső soron a szülőknek kell gondoskodniuk. Az Állatorvostudományi Egyetemen immár hatodik alkalommal hirdettük meg az „Állatvédő és állatbarát oktatási intézmények” pályázatot. Ennek keretében a felelős állattartás és az állatvédelmi szemléletformálás beépül a mindennapi nevelési gyakorlatba. Az állatvédelem minden korosztály számára érthetővé tehető, ha az adott életkornak megfelelő módon közelítjük meg. Óravázlatokat dolgoztunk ki, és gyakorlati tanácsokkal segítjük a pedagógusok munkáját. Emellett az Állatvédelem gyerekeknek program keretében létrehoztunk egy kifejezetten gyermekeknek szóló felületet is, ahol útmutatást adunk arra, hogyan lehet a legkisebbek számára is érthetően beszélni ezekről a kérdésekről. Jó példa erre az ivartalanítás témája: ha úgy magyarázzuk el, hogy nincs elegendő felelős gazda minden megszülető állat számára, miközben minden állat megérdemelné a szerető otthont, akkor a gyerekek is könnyebben megértik a döntés mögötti felelősséget. Az élménypedagógia szintén hatékony eszköz: a személyes tapasztalatokon keresztül a gyerekek sokkal mélyebben kapcsolódnak az állatvédelem kérdéséhez.

Ezzel kapcsolatban könyvet is írt. Inkább a szülőknek vagy a gyerekeknek ajánlja?
Az „Anya, ugye megtarthatom?” című mesekönyvem a 8–12 éves korosztályt szólítja meg, és abban segíti a szülőket, hogy felmérjék, gyermekük mennyire áll készen az állattartásra. A főszereplőt a fiamról, Ricsiről mintáztam, aki a történet során számos, állatvédelemmel kapcsolatos helyzetbe kerül. A könyv végén egy kérdéssor is található, amely segíthet abban, hogy a családok közösen átgondolják, valóban készen állnak-e egy állat befogadására.

Ha már a gyermekekről és a felelősségről beszélünk: nem ritkán hallani, hogy egy párkapcsolatban a gyermekvállalás előtt – vagy akár helyett – háziállatot vállalnak. Lehetnek ennek következményei?
Vannak, akik attól tartanak, hogy az állattartás háttérbe szoríthatja a gyermekvállalást, és akár a demográfiai helyzetre is hatással lehet. A kutatási eredmények ugyanakkor nem ezt az oksági irányt támasztják alá. Sokkal inkább az figyelhető meg, hogy bizonyos élethelyzetekben – például meddőségi nehézségek, egyedülálló életforma vagy tudatos döntés következtében – nem születik gyermek, és ezt követően jelenik meg az állattartás. Vagyis nem az állattartás „váltja ki” a gyermekvállalás elmaradását, hanem gyakran egy már kialakult élethelyzetre adott válaszként jelenik meg. Saját tapasztalatom is ezt erősíti: nem jellemző, hogy valaki azért mondana le a gyermekvállalásról, mert állatot fogadott be. Ugyanakkor számos példát látni arra, hogy a gyermekvállalás sikertelensége vagy elutasítása után az állatok válnak a gondoskodás és a kötődés fontos szereplőivé. Egy állat képes enyhíteni a magány érzését, miközben lehetőséget ad a gondoskodási igény megélésére is. Fontos ugyanakkor a másik oldalt is látni: előfordul, hogy egy fiatal pár állatot fogad be, majd a gyermek érkezésével az állattartás hirtelen nehézséggé válik, és végül megválnak az állattól. Ez komoly kockázatot jelent állatvédelmi szempontból, és rámutat arra, hogy az állattartásról mindig hosszú távú, felelős döntésként érdemes gondolkodni.