Az öngyilkosság és előjelei

„Az öngyilkossággal kapcsolatos legfontosabb felismerés az, hogy az önmagát elpusztító ember nem meghalni akar, hanem tűrhetetlen és reménytelen élethelyzetből akar szabadulni” – írja Buda Béla Az öngyilkosság című könyvében. Ennek ellenére külső segítség híján rengeteg ember dönt úgy, hogy feladja az életet.

Hazánkban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2000 és 2020 között csökkenő tendenciát mutat a halállal végződött öngyilkossági kísérletek száma, a legutóbbi adatok alapján Európában Magyarországot mégis csak Litvánia és Szlovénia előzi meg e szomorú statisztikában.

KSH_ongyilkossag

Halállal végződött öngyilkossági kísérletek standardizált halálozási arányszáma az Európai Unióban 2018-ban, százezer lakosra vetítve

Fotó: ksh.hu

Walter Pöldinger az öngyilkosság szempontjából veszélyeztető tényezőnek tartja többek között azt, ha a családunkban vagy a közvetlen környezetünkben már történt ilyen eset. Buda Béla szerint a magyarok nagyarányú öngyilkosságában közrejátszik az, hogy nagyon sok ember környezetében történt már öngyilkosság, így a negatív példa lehetőségként mutatkozik előttünk, ráadásul a magyar társadalom nagyon elfogadó ezekkel az esetekkel. „Meglepően közömbös volt már a monarchia korszaka is az önkezű halállal szemben, sőt, a hadseregben egyenesen a sikeres hadgyakorlat mutatójának tekintették, ha volt öngyilkosság a katonák között” – írja.

Ráadásul azt gondolnánk, hogy a fiatalokra kell ezen a téren nagyobb figyelmet fordítanunk, pedig a KSH adatai szerint majdhogynem az életkor növekedésével növekszik hazánkban az öngyilkosok száma. A nagyszámú öngyilkosságok ellenére Buda Béla szerint „a legtöbb öngyilkos tulajdonképpen küzd a halál ellen, szeretné úgy megoldani a dolgot, hogy ne kelljen meghalnia”. A baj csak az, hogy a társadalomban már-már elfogadottá vált ez a halálnem, ráadásul a médiában is az öngyilkossági mintát erősítik az öngyilkossági esetek szenzációs tálalásával.

kéz-unsplash

Fotó: Unsplash

Ezek az esetek pedig sajnos minket sem kerülnek el, és keresztyénként talán még bonyolultabb helyzetben vagyunk. Hitünk ellenére is érhetnek olyan hatások, amelyek külső segítség nélkül öngyilkossághoz vezethetnek. A helyzet azért összetettebb, mert hitünk szerint a halál után is van élet, ugyanakkor hívő emberként helyesen működő lelkiismeretünk figyelmeztet, és előre vádol minket, hiszen az élet és a halál kérdése egyedül Isten kezében van. Ezért is parancsolta meg nekünk, hogy „ne ölj!” (2Móz 20,13), legyen szó másokról vagy saját magunkról. Persze ha már lehetőségként merül fel bennünk az öngyilkosság gondolata, akkor érdemes felkeresni egy lelkigondozót, pasztorálpszichológust, vagy akár anonim módon is felhívni az ingyenes Református Telefonos és Internetes Lelkigondozást, ahol szintén szakképzett emberekkel beszélgethetünk.

Öngyilkosságra utaló jelek a környezetünkben

Előfordulhat, hogy nem mi, hanem egy családtagunk, ismerősünk, barátunk kerül nehéz helyzetbe. Hézser Gábor A pásztori pszichológia című könyvében leírja, hogy szerettünk önmaga ellen fordulása kialakulhat abból, hogy olyan személytől szenvedett el sérelmet, aki ellen nem tud fellépni, így inkább önpusztításba fordul. Ezzel akár az is lehet a célja, hogy környezete rádöbbenjen, milyen értékes embert veszített el.

Érdemes odafigyelni szerettünkre akkor is, ha az ő és a társadalom értékrendje között túl nagy az eltérés. De okozhat szuicid gondolatokat egy hirtelen jött nehéz élethelyzet, életmódváltás, amelyhez hasonlóba még sosem került, és amit nem tud az addig megszokott megoldásokkal rendbe tenni, legyen az akár egy tartós betegség, akár valakinek az elvesztése. Ilyenkor szerettünk kilátástalan, lelkileg vak állapotba kerül, ahol nem látja élethelyzetére a megoldást. Ezt mi abból vehetjük észre, hogy minden beszélgetésünkkor ugyanannál az életproblémánál lyukadunk ki. Ez egy idő után bosszantó is lehet számunkra, éppen ezért ilyenkor nagyon kell ügyelnünk arra, hogy elfogadóak, megértőek, segítőkészek maradjunk. Akárhányszor mondja is el ugyanazt a problémát, nekünk szeretetteljes hangon biztosítanunk kell róla, hogy továbbra is szeretjük, és mindig mellette állunk.

összetartócsalád-unsplash

Fotó: Unsplash

Buda Béla szerint „általában az öngyilkosság valószínűségét csökkenti, ha a család és a rokonsági rendszer erősödik, ha a lakóhelyi közösség (…) tagjai felelősnek érzik magukat egymásért. Közösségi kötőerő lehet (…) a gyülekezet”. Hézser Gábor leírja, hogy ha szerettünk nem érez erős kapcsolatokat maga körül, akkor eltávolodik az emberektől, mert azt érzi, hogy valójában senkinek sem számít, és senki sem képes megérteni őt. Miután csalódik mindenben és mindenkiben, az élet egyre értelmetlenebbé válik számára, ezért elkezd a halál gondolatával foglalkozni.

Persze attól, hogy egy szerettünknek problémái vannak és eltávolodik tőlünk, még nem kell rögtön egy készülő öngyilkosságra gondolnunk. Walter Pöldinger egy listát állított össze, hogy mikor kell gyanakodnunk. A szuicidum veszélyére utalhat az, ha valakinek korábban voltak már öngyilkossági kísérletei, vagy utalt arra, akár fenyegetőzéssel vagy éppen viccelődéssel, hogy lehetőségként gondol az öngyilkosságra. Ha már azt is el tudja mondani, hogy hogyan, milyen módszerrel halna meg, akkor közvetlen életveszélyben lehet. Hamarosan bekövetkező öngyilkosságra utalhat az is, ha az addig folyton csak a problémákról beszélő személy most hirtelen nyugodt, és más témákról beszél úgy, hogy az eredeti problémájával kapcsolatban semmilyen megoldás nem történt. Sokszor még képzett szakembereknek is nehéz megállapítani azt, hogy ez nem a javulás jele, hanem a feladásé.

feladás_unsplash

Fotó: Unsplash

Veszélyre utalhat az is, ha valakin észrevesszük, hogy nem viselkedik természetesen, vagy éppen láthatóan elfojtja negatív érzéseit. A hosszabb időn át tartó álmatlanságra, a biológiai változásokra és a gyógyíthatatlan betegségekre is érdemes felfigyelni, csakúgy, mint a szenvedélybetegségekre és a depressziós állapotra, vagy éppen a bűntudatra és az általános elégedetlenségre. Ezeket még tetézhetik a gyermekkori traumák, valamint a kapcsolatok vagy éppen az életcél hiánya, a hit elvesztése vagy munkahelyi nehézségek.

Mit tegyünk és mit ne?

Hézser Gábor könyvében arra figyelmeztet, ne tegyünk úgy, mintha nem vennénk észre a közeledő veszélyt, mert ezzel csak azt éreztetjük szerettünkkel, hogy nem érdekelne minket az se, ha meghalna. De ha már reagálunk a helyzetre, akkor semmiképpen se vonjuk kétségbe valakinek az öngyilkos szándékait. Ezzel csak azt érjük el, hogy bebizonyítja: tényleg képes rá. Keresztyénként talán még veszélyesebb az, ha ítélkezően szólunk az öngyilkosságot fontolgató ismerősünkhöz, hiszen ő maga is elítéli készülő tettét, de ha még mások ítélkezését is el kell viselnie, abba tényleg beleroppan.

Éppen ezért komolyan kell venni a másik problémáit, őszinte érdeklődéssel és együttérzéssel kell lennünk felé. Emellett jó, ha rendszeresen időt fordítunk szerettünkre. Persze ügyelni kell arra, ha megígérjük, hogy mikor találkozunk, akkor tényleg ott legyünk, hiszen egy elhalasztott találkozó vagy egy késés talán az utolsó csepp lehet a pohárban egy olyan ember számára, aki épp attól az érzéstől szenved, hogy ő senkinek sem számít. Ugyanakkor vigyáznunk kell arra, nehogy minket is magával ragadjon a másik ember mélysége, és mindenképpen segítsük őt el egy szakemberhez.

Amit pedig leginkább meg kell tennünk, az a folyamatos imádkozás, hiszen a szakemberek is csak akkor tudnak segíteni, ha Istentől bölcsességet kapnak erre. A gyógyuláshoz kérjünk a külső mellett felülről jövő segítséget, mert „Istennek minden lehetséges” (Mt 19,26b).